Versenyfutás az idővel...A tervezetten kialakított világhelyzet társadalmi folyamatok sorát és változását indítja el nap mint nap, nem csak változásra célként megjelölt országokban vagy régiókban, de ott is, ahol a vélekedések szerint a folyamatokat generálják. Még most az elején kell tisztázni, hogy egyes országok világméretű kihatásokkal bíró manőverei nem az adott ország lakosságának döntéseit tükrözik. A világon Dél-Amerikától Kamcsatkáig, sehol sincs önálló döntéshozatal egyetlen kormány részéről sem. A mesterségesen gerjesztett konfliktusok ugyan egy átfogó terv részei, de a színen megjelenő politikai szereplők "tevékenysége" számukra jobb esetben bizonytalansági tényezőkkel tűzdelt stratégiai fontosságú betervezett lépés a Grand Chess sakktábláján, rosszabbik estben kényszerpálya. Ez utóbbi képez olyan-amilyen "perspektívát" a világ országainak túlnyomó részében, de nem kíméli azokat sem, akik a nem várt következményekkel vagy a menet közben átrendeződő erőviszonyokkal nem tudtak előre számolni, pedig a folyamatok elindításában meghatározó volt a szerepük.

Mindezek a bizonyos szinten megrekedt, előregyártott tervezetek elővarázsolhatók, mint a nyuszi a kalapból, de a "végjáték" meglehetősen sok meglepetést tartogat. Ilyen a vegyes, keverék népesség kialakítási terveinek erőltetése (Kalergi-EU), vagy ezek megvalósított formáira törekvés, lásd USA, ahol különböző származású és nemzetiségű emberek és annak látszók mondják magukról, hogy "nemzet" és sokan még el is hiszik. Kipróbálták az NWO típusú felépítményeket is. Sztálin rémálom Szovjetuniója vagy Kína kommunistának mondott kapitalista-bolsevik diktatúra-egyvelege is érdekes, bár gyenge lábakon álló próbálkozás. Aki elhiszi vagy azt sugallja, hogy a Kalergi-terv megvalósítható, az másokat néz hülyének, és magáról állít ki hasonló tartalmú bizonyítványt. Soros, Merkel vagy az ún. "EU-irányítás" egészen más jellegű megbízást teljesít, melyről már többször írtunk.
Az Európai Unió létrehozásának lakosság által elképzelt tervei messze állnak azoktól a megvalósított "vívmányoktól", amelyekkel jelenleg az EU "dicsekedhet". Európát zsidó-amerika európai zsidóbérenc kormányok segítségével több szinten kifosztotta, és jellemzően Trumpnak még van pofája nagyobb NATO költségvetési szerepvállalást szajkózni Európa részéről, hogy "a NATO költségvetését ne csak az amerikai állampolgárok adójából állják", amikor az USA eddig is más országok kifosztásából tartotta fent magát és hadseregét. A mohóság nem ismer határokat. Egyszerre kívánják kifosztani, leigázni, polgárháborúba, arabok és oroszok elleni háborúba hajszolni és teljes kiszolgáltatottság állapotába taszítani Európa nemzeteit.


Mindezt Amerika érdekeire hivatkozva, de valójában az AIPAC, az amerikai zsidó-lobby érdekeinek és hasznának növelése miatt kényszerítik ki. Ahogy előre látható volt, amerikai és európai zsidó, orosz, izraeli zsidó érdekek ütköznek. Magyarország Európa egyik legnagyobb (kazár) zsidó közössége Orbánostól, népszavazásostól tiltakozik a kötelező betelepítés ellen. Mivel Magyarország Izraeli gyarmat, orosz, NATO, amerikai és izraeli kazár-zsidó felügyelet mellett, nem elhanyagolható tényező az Izrael-barát amerikai és az amerikai kazár-zsidó szembenállás a "megálmodott" Eurázsiai Unió, a hamarosan létrejövő Kazária és Magyarország között. A muszlim "antiszemitizmust" jelentős veszélyforrásként értékelik azok, akik nem is sémi népcsoportok tagjai. Pedig, mint korábban jeleztem is, Európa képes lenne megvédeni magát zsidó kormányai és a szintén zsidó vagy zsidóbérenc EU irányítás nélkül. Ezt a koloncot csak Európa népei tudják lerázni magukról. Az EU-ról alkotott "népi elképzelés" ténylegesen ezt az egységet támogatta volna.

Zsidó-ügyileg a helyzet bonyolult. A szemben álló felek két fő zsidó oldalra oszthatók. Egyik oldalon állnak az Ábrahám népe típusú vérfertőzöttek és kazár-zsidó vazallusaik, a másikon szintén kazár származású konkurencia, de ez utóbbiak is megoszlanak orosz, európai, kínai, izraeli és és amerikai Izrael-párti kazár-zsidókra. Az izraeli kazár-zsidók (Izrael lakosságának 98%-a) menekülne a közel-keleti csapdából, nem kívánva megvárni a Közel-Kelet totális háborúját, melybe a Bilderberg Group, a Goldman Sachs és New York-i zsidó világkormány tervei és tevékenysége alapján került. Hruscsov és J.F. Kennedy idejében még szovjet- amerikai preventív atomcsapást terveztek Izrael ellen atomfegyverkezése miatt. Mára Izrael jelentős atom ütőerő birtokosa lett és egyre gyakrabban keveredik összetűzésbe létrehozóival. Ettől függetlenül szerepe alapján egyre több a belső feszültség Izraelben is, és ezeknek a feszültségeknek a mintázata is kísértetiesen hasonlít az európai, de elsősorban magyar állapotokra. Soha nem látott politikai és személyes támadások zajlanak az egykori szövetségesek részéről Netanjahu és Avigdor Lieberman védelmi miniszter ellen, fasiszta veszéllyel riogatva minden médiaplatformon, csakúgy, mint Lieberman elődje Moshe Ya'alon. Véleményük szerint a rasszizmus, az erőszak és a szélsőségességek aláássák az ország erejét és káros hatással gyakorolnak az IDF-re (Israel Defense Force - Izraeli Védelmi Erők).


Ya'alon szerint "a kormányt támogató bírák és a Legfelsőbb Bíróság a jogállamiság kárára tiszteletlenek". A megalakuló félben lévő, ún "józan jobb-közép" tábor magát tekinti normálisnak, és nem normálisnak azokat, akik nem tartoznak közéjük (ahogy elmegyógyintézetben a betegek). Sokan nehezményezik, hogy eltűnnek a releváns hírek, az izraeli társadalom belefáradt a képmutatásba, politikai korrektség látszatának fenntartásába (bár ez némi értetlenséget válthat ki a világ túlnyomó részéből, mert ebből a látszat fenntartási kísérletből nem sokat lehetett tapasztalni), a szervezett bűnözés, a csalók, a nemi erőszakot elkövetők, a családi bűnözés takargatásába. A hatalmas egójú jogászokból is elegük van, akik képviselik a felsorolt bűncselekmények elkövetőit. A bűncselekmények lefedettsége aláásta a beteg és fáradt izraeli politikusok és a közvélemény bizalmát a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalásaival szemben. Az izraeli társadalom elvesztette a hitét az igazságszolgáltatásban, a jogállamiságban. Ya'alon jogi reformokat sürget a korrupció és a bűnözés ellen (pedig meg sem fordulna a fejünkben, hogy Izraelben ilyen lehetséges). A közelmúltbeli politikai fejlemények azt jelzik, hogy az orosz bevándorlók, akik beléptek az izraeli politikába az 1990-es évektől, elérték, hogy a legbefolyásosabb pozíciókat szerezzék meg a kormányban. A volt védelmi miniszter szerint rémálom a "normális" tábornak, ha szaúdi király Salman és az egyiptomi elnök Abdel Fattah al-Sisi, együtt ülnek ugyanazon a pódiumon Netanjahuval és Liebermannal, és együttműködési megállapodást írnak alá. Számos nagy horderejű politikai szereplő úgy véli, hogy a Benyamin Netanjahu a legrosszabb dolog, ami történt a Izrael állam történelemében. Az "ígéret földje" ellenkezője lesz annak amit vártak. "Ez a föld nem létezett a múltban, és nem létezik most sem".

A fentieket Ya'alon együtt az ex-IDF vezérkarrral Gabi Ashkenazi és Benny Gantz, a cionista Camp pártelnök Jichák Herzog, a volt belügyminiszter Gedeon Sa'ar, az egykori Shin Bet belbiztonsági szolgálat főnöke Yuval Diskin és a korábbi külügyminiszter, Tzipi Livni egy csapatban látja így, és körülbelül hasonló bűnügyi állapotokat láthatunk Magyarországon is. De: "Amilyen a főnök, olyan a beosztott." Mert az ún. jobboldali média Orbán és Matolcsy zseniális pénzügyi manővereiről áradozik, Bayer Zsolt, Bogár László és Boros Imre közös műsorában, miközben számszerűsítve kimondják, hogy az évi 10 ezer milliárd forintot meghaladó, a magyar GDP-ből, a "nyugat által ellopott zsákmányból" (valójában jelentős része a FED-hez vándorol) visszaosztanak 1-2%-ot, de szerintük ez már a múlté. Annyira nem az, hogy a Magyarországot sújtó zsidó uralom legalább 150 éve külföldre, többnyire az USA-ba "üldözi" a horribilis, a magyar államadósságot többszörösen meghaladó étékű találmányainkat felfedezőikkel, kifejlesztőikkel együtt. Most már Dr. Horváth professzort is...


Valójában annyiban változott a korábbi Magyarországot eláruló bal-liberálisnak csúfolt kormányok privatizációs és költségvetési lopások, csalások bűnlajstromához képest a helyzet, hogy Magyarország lakosságának jelentős hányada külföldön jobban fizetett, belföldön messze a nyugat-európai bérek alatt vált rabszolgává. Elsősorban német cégek rabszolgáivá, amit egyre ferdébb szemmel néznek az osztozkodásból és részesedésből kizárt bal-liberálisok. Egyre gyakrabban hangzik el részükről, hogy "könnyű közpénzekből politizálni". Sérelmezik a "kiválasztódás" alapjainak kisajátítását, ami egyúttal azt is jelenti, hogy egyre mélyül a szakadék a kiválasztott zsidó irányítás és a leszakadók között, bár ha nem emlékeznének rá, a magyarsággal ők is ugyanezt tették. Igaz, korábban, még tabunak számított a pénzügyi világot támadni, mert a zsidók és kazár-zsidók nyomban "antiszemitizmust" kiáltottak. Mára már ez is kimondható a médiában. Azzal együtt, hogy csak a pénzvilágot érte kritika, de a zsidóság reagált rá, magára véve a megalapozott vádakat. Akinek nem inge, ne vegye magára... de akinek inge, öltözködjön már fel! Nem mellesleg a FIDESZ-KDNP diktatúra alatt is ugyanúgy eltűnik a GDP tetemes része EKB-Bázel-FED vonalon, mint korábban.

Az amerikai zsidók által szervezett európai "antiszemita" muszlimok bevándoroltatása jól mutatja összetartásukat. Az amerikai zsidók nagy ívben tesznek az európai zsidók érdekeire, ahogy Európa lakosságának is. Mivel széles körben ismerté vált George Friedman általunk is jól ismert beszéde, világossá vált, a militarista geopolitika nem csak napirenden van az angolszász-Amerikai Birodalomban, de törekvéseik is jól láthatók. Az "angolszász tengely" látszólagos előnye valóban csak látszólagos, mert e tengely olyan kerekekkel gurul, melyeket a becsapott népek adnak alájuk. Ennek a maffiacsoportnak 2009-ben már égetően szükségessé vált egy újabb és nagy gazdasági potenciállal rendelkező, kifosztható "gazdatest". Európa és főleg az NSZK, az USA és Oroszország közé szorulva ugyanolyan helyzetben van, mint a múlt században az I. és II. Világháború idején. A páston ugyanaz a három hatalmi játékos rókázza össze a terepet.
A játszma elemei fontos és 1954-ben előre tervezett lépéseként létrehozták az ukrajnai válságot, ami Európa orosz energiaellátását veszélyezteti. Fontos elem a görög válság létrehozása is, mert a görögök kifosztása, 2001-es EU-ba erőltetésükkel lehetővé tette a Goldman Sachs számára, hogy tönkre tegye a 2001-ig elég jól működő görög gazdaságot, leválasztva Görögországról az Égei-tenger gázmezőit és Ciprussal együtt a Leviathan-medencét. Manapság felelőtlen elemzők gyakran hibáztatják a görögöket, lustának adókerülőnek, a bevándorlók ellen nem megfelelően fellépő EU tagországnak nevezve, de már 2010. előtt is állandó problémát jelentett a görögök számára, hogy az EU kötelezte a menekültek fogadására, de támogatást ehhez nem volt hajlandó nyújtani. A "bevándoroltatáshoz" természetesen szükség volt az amúgy akkor még nem túl "zajos" Közel-Kelet feldúlására, mert különben nem lehetett volna elindítani a menekülthullámot. Az "Arab Tavasz" óriási hasznot hajtott a "befektetőknek", és előkészítette a menekültáradat megindíthatóságát.


Soros és Merkel végrehajtó tevékenysége lehetővé tette Európa harapófogóba szorítását, a kollaboráns kormányok és az EU irányítás velük közösen megásta Európa sírját, de még nincs lejátszva a meccs. Nem biztos, hogy az kerül a gödörbe, akinek szánták. Az előkészületek részleteiről és a megvalósítás fázisairól már többször írtunk a korábbi cikkekben, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egyre több "rés nyílik a falon". Egyre több az érdekütközés és egyre nagyobb azoknak a száma is akik perifériára kerültek a korábbi bűntársak közül, vagy a vesztüket érzik. Aki háborút akar nyerni, ne szaporítsa az ellenségei számát. Egy folyamat elindítása mindig együtt jár azzal, hogy az ellenzők és ellenérdekeltek reagálnak rá. "Ellenségem ellensége a barátom", ami részben vagy ideiglenesen igaz is, viszont nincs hosszan tartó "ilyen barátság", ha nincsenek tartós közös érdekek, és itt nem a kazár-maffia rablógyilkosságban közös bűnrészességét kell ez alatt érteni.


Európa lakossága le tudja állítani a jelenlegi folyamatokat, ha tömegesen felismeri valamint a veszély nagyságát és súlyát megérti, felfogja, hogy a döntés "még" a kezükben van. A nyugati rendszerekben még eltávolíthatók a korrupt, megvásárolt vagy Európa elpusztítására kinevelt beépített kollaboráns politikusok. 2010. elején ennek tudatában adta ki az EKB a tagországok vezetésének szóló utasítását, melynek utolsó lépése a szükség/rendkívüli vagy hadiállapot elrendelése. Kelet-Európában Magyarország az a hely, ahol jog és törvényesség szerint még érvényes rendszer sincs, ami szintén nem véletlen, de lehetőséget nyújt egy helyreállításra vagy új rendszer kialakítására. Ez egy olyan fegyver, amit mindkét oldal felhasználhat, mert a magyarság és az etnikumok még nem kerültek lélekszám hátrányba a folyamatosan betelepülő kazár-zsidókkal szemben. Az Eurázsiai Unióban logisztikai központként erre már aligha lesz esély... Kelet-Európa többi részén szintén rosszabb a helyzet, mint Dél, Észak -vagy Nyugat-Európában, mert a bolsevikok utódaikról "gondoskodva", átmentették a hatalmukat, ismételten, sokadszorra kirabolva az őslakosokat. A Balkán és Kelet-Európa lakossága meg sem kóstolhatta azt a "demokráciát", ami nyugaton még most is többet nyújt, mint Kelet-Európában a boldogan megélt átverések időszakában, bár nem illik fekete-humorral elviccelődni e szomorú vonaglást. Elmúlt az az idő, amikor még összeesküvés-elméletnek tarthattak minden olyan előrejelzést, amelyek most valóságként néznek vissza ránk. És ezek közül nem a tömeges és fizetett (hivatásos) bevándorlók jelentik a legnagyobb problémát. Ez utóbbi kérdést megoldaná az 1989-előtti határőrség kicsit megerősítve modern technikával, de mit sem ér a lakosság hajlandósága, ha korrupt uniós irányítás ezt meggátolja.


A fentebb említett izraeli Ya'alon volt védelmi miniszter sirámaival egyenértékű az az 1417 EU rendszerszintű csalásait taglaló jelentés is (a tényleges bűncselekmények száma ennek sokszorosa lehet) amit Dominic Raab brit államtitkár (jordán pozitív) emleget, de a bűnelkövetők származási szintjén Izralben és az EU-ban is ugyanaz a felhozatal. A brit kilépéspártiak június 23-án bizonyíthatnak, csak ügyeljenek arra, hogy ne azt a marokkói beszerzésű választási programot használják a szavazataik összesítésére, amivel a magyarországi választásokat szokták elcsalni. Feltétlenül ajánlható számukra az elcsalt osztrák elnökválasztás, vagy a szintén elcsalt skót elszakadási népszavazás tanulmányozása. És most ugrik a majom a vízbe: mi lesz a kifosztott tagállamokkal az EU felbomlása után? Merthogy felbomlik, az biztos! És City of London az USA-val, vagy helyesebben fogalmazva az IMF-el, a Világbankkal, a Wall-streettel, a Goldman-Schs-szal karöltve (bűnszövetkezetben) lelép a zsákmánnyal. Ez esetben nem csak Izland brit "befektetőknél" nyoma veszett 25 milliárd eurójáról, vagy a norvégok 40 trillió korona feletti eltűnt megtakarításairól van szó. Nem csak a Londoni Központi Bank és a Holland Központi Bank wolframra cserélt aranyrúdjait kell keresni, hanem azt a hihetetlen mértékű károkozást is, az ellopott tízezer milliárd eurók mellett, ami be sem került az emberek zsebébe, mert nem jöhetett létre.
Hát ezért kell versenyt futni az idővel, nekünk és hozzánk hasonlóknak az életért, a még emberkategóriába sorolható tájékozatlanoknak azért, hogy utolsó lehelletükig teletömhessék az ismert körökhöz tartozó cégek, szolgáltatók "tulajdonosainak" zsebét, a kazár-maffiának meg szintén az életéért, előlünk és egymás elöl is... bár nehéz lesz kezelniük az olyan katonaságot, amelyik átáll az ellenségeik oldalára.
A hazafiság manapság már nem a zsidók iránti lojalitást jelenti...

"Lassan írom", hogy Brüsszelben is megértsék (ez a TV-reklám helye): nem csak a magyarországi zsidók nem szeretnének antiszemita muszlim bevándorlókat, de az ország az ilyen tranzakciókat mindig megszívó lakossága sem kér semmilyen bevándorlókból, még izraeliből sem, ahogy a bűnöző EU irányításból, úgy a felhatalmazás és jogalap nélküli országfosztogatókból sem. A TTIP "szabályozásánál" is már figyelembe vették a kipróbált és jól bevált 1989-es magyarnak csúfolt, az MSZMP által összetákolt illegitim "Ideiglenes Alkotmány" bebetonozott "kollektív bizalmatlansági elvét". Ennek örömére a Lisszaboni EU 2010-ben sérthetetlenséggel ruházta fel minden közszolgáját (még a leglenézettebb takarítónőt is), de zsidó-amerika konzorciumai már saját bíróságot akarnak. Ettől már csak egy lépés a kötelező vásárlás a hátrányos helyzetű milliárdosok megsegítésére (90% beszolgáltatása), és a gyárakban, üzemekben szolgálatot teljesítő rögtönítélő bíróságok és kivégzőosztagok kikövetelése. Mindez olyan "csekélységekkel" kezdődött, mint a felelősségre vonhatatlan, leválthatatlan, mentelmi joggal rendelkező képviselők, a médiacenzúra, majd a politikai "elit"(ta az eszét) törvénybe iktatott csalási, lopási, gyilkolási jogai, és a holokauszttagadás büntethetősége. Mi ez, ha nem visszarendeződés, visszafejlődés (hűbérurak, vármegyerendszer, pallosjog stb.)? A hülye bevándorló meg azt hiszi, hogy Európa az "ígéret földje". Pedig ha tudná, hogy csak indoknak és hóhérnak kell, meg céltáblának, inkább az Antarktiszra vándorolna ki, de akkor Soros és az EU nem fizetné a fűtésszámláját...

/Tulok/

Soros hálózatok: Link