2016. április 17., vasárnap

Szíria

sr
A szíriai polgárháború mostanság inkább a kormányerők pozíciófoglalásairól, helyenkénti visszacsapásairól, és a martalóchordák közötti tusakodásról szól
A Damaszkusz melletti Yarmouk palesztin menekülttábor ISIS kézre kerülésének váratlan hatása lett. Több is.
Míg a kalifátusisták az ellenmaffiák megsemmisítésére koncentráltak, a szír kormányhadsereg a Badaia cementgyárat megszállva tartó sátánistákat egy szálig kipusztította.
Ezt látva a sebeiket nyalogató, Yarmoukból kivert és önmagukban már tehetetlen-ám rendkívül bosszúszomjas an-Nuszra és a szövetséges “Jaysh al-Islam” és az ” Al-Ahmad Abdo Mártírjainak Brigádja” nevű bűnbandák maradékai a KORMÁNYHADSEREGHEZ FORDULTAK SEGÍTSÉGÉRT! (Drága-“tiszteletre méltó” arab szokás szerint.) “Cserébe” fölajánlották együttműködésüket a hadsereggel.
A hadsereg a felajánlkozást elfogadta, és a kérésnek eleget tett. A légierő először az “új szövetségesek” pontos célmeghatározásai alapján már kora este lecsapott az ISIS fészkekre, a földön pedig páncélosok fedezetében-az “új szövetségesekkel” az első vonalakban támadta az ISIS martalócokat. Az “új szövetségesek” pedig kiélhetik bosszúvágyukat. (Ki is élik!)
A szír polgárháború másik fő szegmense Aleppo. A várostól délnyugati irányban Hanasser térségében az ISIS az “Élet Útja” elvágását szeretné elérni. Néhány falut birtokba is vettek, mire a kormányhadsereg újabb csapatokat vezényelt Hanasserbe.
karta_hanasser hanasser_16.04_karta
Aleppotól északra továbbra is az ISIS az úr, és ágyúz minden irányba.
A világ elsőszámú latorállama-az USA-tegnap arra kérte Oroszországot: vesse latba befolyását a szír kormánynál, hogy ÁLLÍTSÁK LE AZ ALEPPO ELLENI KÉSZÜLŐDÉST! “A békés rendezés érdekében!” Washington ugyanis aggódik az Aleppoban bekerített, és általa is pátyolgatott “mérsékelt” rablóhordák sorsa miatt. Mondván, hogy a szír kormányerők Aleppo elleni offenzívája “sértené a túzszünetetet.”

http://www.balrad.com/2016/04/17/sziria-113/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése