Mark Zuckerberg hidfo.ru
Az internet legnagyobb közösségi hálója arra készül, hogy feladja “semleges politikáját”, és beavatkozik az amerikai elnökválasztás menetébe. Donald Trump ellen fordulhat a Facebook.
Az utóbbi hónapban a Facebook hagyományos kérdezz-felelek programján számos alkalmazott fordult azzal a kérdéssel Mark Zuckerberg vezérigazgatóhoz: “milyen felelősséget vállal a Facebook abban, hogy 2017-ben megakadályozza Trump elnöki székbe jutását?” Trump előretörésével ez az ötödik leggyakrabban feltett kérdéssé vált – valószínűleg ennek köszönhető, hogy a Facebook vezérigazgatója most “egyértelműen” állást foglalt ebben a témában.
Zuckerberg a “Facebook F8” konferencián a politikus megnevezése nélkül azt mondta, baljós hangokat hall, melyek falak építéséről beszélnek, és távolabb sodorják az embereket egymástól azáltal, hogy bizonyos embereket ‘másoknak’ bélyegeznek. Zuckerberg emellett arról is beszélt, hogy ezek a bizonyos “hangok” korlátozni akarják a szólásszabadságot, lelassítanák a bevándorlást, hátráltatnák a szabad kereskedelmet, és “bizonyos esetekben korlátoznák az internet-hozzáférést.”
Mark Zuckerberg emiatt úgy döntött, hogy korlátozni fogja a szólásszabadságot, és felmerül annak lehetősége, hogy az internet-hozzáférést is korlátozni fogja.
Ez az első alkalom, hogy a Facebook vezetője nyilvánosan állást foglal a politikában. Amennyiben a vállalat elfogadja a Trump-ellenes politikát, a több mint 1,04 milliárd emberhez elérő közösségi háló politikai elköteleződésével befolyásolhatja a novemberi elnökválasztás kimenetelét.
Az online közösségi háló korlátozás nélkül blokkolhat vagy előtérbe helyezhet bármilyen tartalmat. Eugene Volokh amerikai jogászprofesszor szerint a Facebook működési elve a New York Times-hoz hasonlatos, gyakorlatilag bármilyen információt blokkolhat, amit akar, és bár nem valószínű, hogy nyíltan támogatni fog egy jelöltet, megtörténhet, hogy hivatalos állásfoglalás nélkül is a felhasználókhoz egyre kevesebb, Donald Trumppal kapcsolatos hír fog eljutni a Facebook-on keresztül, ami önmagában is eldöntheti az elnökválasztás kimenetelét.

http://www.hidfo.ru/2016/04/donald-trump-ellen-fordulhat-a-facebook/