NATO orosz határ hidfo.ru
Mozgolódik a NATO az orosz határ mellett: Lettországban kezdetét vette a “Nyári Pajzs XIII” hadgyakorlat, ami újabb indokot szolgáltat arra, hogy az amerikai katonák Kelet-Európában maradhassanak.
Lettország védelmi minisztériuma közleményben bejelentette, hogy megkezdődött a Nyári Pajzs XIII. hadgyakorlat, melynek során zászlóalj és dandár szintű feladatokat hajt végre az országban állomásozó idegen haderő. A szombaton megkezdődött hadgyakorlat április 29-ig tart. Ennek részeként a Lettországban jelen lévő amerikai alakulatok tüzérségi gyakorlatokat tartanak, szimulációkat folytatnak az orosz tankok bevonulásának elhárításáról, valamint tömegpusztító fegyverek bevetésével kapcsolatos elhárító munkálatokat gyakorolnak. A hadgyakorlaton Lettország különleges erői, valamint Litvániából, Németországból és Luxemburgból érkezett alakulatok is részt vesznek, ezáltal az amerikai haderő orosz határ mentén való jelenlétének “nemzetközi” jelleget adnak.
Az utóbbi években visszatérő jelleggel megrendezésre kerülő hadgyakorlaton minden alkalommal egyre nagyobb létszámban vesznek részt: 2014-ben 600, 2015-ben 1100, idén már 1300 külföldi katona érkezett a “Nyári Pajzs” ürügyén.
Az utóbbi egy év során a NATO nagy mértékben fokozta jelenlétét az orosz határ mentén, és az amerikai hadsereg bevonult Kelet-Európába. Miközben a NATO-média a migránsokkal kapcsolatos hírekkel elterelte a nyilvánosság figyelmét a háborús készülődésről, az amerikai hadsereg nukleáris fegyverek hordozására képes gépeket összpontosított Kelet-Európában, különösen a balti országokban. Sahra Wagenknecht, a német Die Linke párt politikusa szerint a NATO vezetői nem beszámíthatóak, és az észak-atlanti szövetség utóbbi hónapokban folytatott haderő-építése az atomháború szélére sodorja Európát.
http://www.hidfo.ru/2016/04/az-orosz-hatar-menten-kezd-ujabb-provokaciot-az-amerikai-hadsereg/