2016. február 11., csütörtök

Minden eddiginél durvább adatok kerültek elő a szír háborúról

Új, minden eddiginél durvább adatok kerültek elő a Szíriai háborúról.
Az utóbbi öt évben a háború 470 ezer ember halálát okozta, írja a Guardian.
al7
Ebből 400 ezer kifejezetten az erőszakos események miatt vesztette életét, 70 ezer viszont az ezzel járó problémák, mint az egészségügyi, orvosi ellátás hiány miatt, vagy az éhség következtében. 18 hónappal ezelőtt ez a szám még nem volt ilyen magas, akkor 250 ezer áldozatról számoltak be.
A teljes lakosság 11,5 százaléka vesztette életét, vagy sérült meg 2011 márciusa óta. A sebesültek száma körülbelül 1.9 millió lehet. A Nemzeti Vöröskereszt azt mondta szerdán, hogy 50 ezer ember menekült el a Szíria északi részén kirobbanó harcok miatt.
Szíria halálozási aránya 5 év alatt több, mint a duplájára emelkedett.
13.8 millió Szíriai vesztette el a megélhetését. A teljes népesség 45 százaléka elhagyta lakóhelyét, közülük 6.36 millióan az országon belül maradtak, további 4 millió viszont elhagyta Szíriát. Csak 2015-ben 85 százalékkal nőtt a szegénység.
al1
A riport szerint a világ lassan észlelte a problémát, és nem tudta megfelelően felmérni a nagyságát.
(24.hu)
Bal-Rad komm: Tessék Frau Merkel! Lehet könnyeket hullatni! Oroszország légiereje csak 2015 szeptember vége óta teszi a dolgát Szíria felett! Addig valaki intézkedett ám Szíriában!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése