Osszátok meg minél több oldalon!
Ha egy ballisztikus atomrakéta indul egy másik kontinensről, az indítását követő 15-30 percben célba is ér. A hír alighanem betöltené a sajtót, így is szerencsésnek kell lenni ahhoz, hogy időben értesülhessünk róla.
Természetesen lényeges a becsapódás helye, mert néhány száz kilométeres körzetben veszélyes közvetlenül is egy atomrobbanás. Feltételezve, hogy elég távol vagyunk a robbanás helyétől (mondjuk akár Németország távolságában van ez, természetesen szeretjük a németeket, ez csak egy példa) ahhoz, hogy ne égjünk meg, de nem elég távol ahhoz, hogy az azonnali hatások másodlagos része ne érjen bennünket, igenis tehetünk azért, hogy maximalizáljuk a magunk és a környezetünk, családunk túlélési esélyeit.

Hatások
Ha már nem égünk meg, akkor a következő hatásokkal kell számolnunk:
neutronsugárzás-villanás
hanghatás (légnyomás-változási hullám)
elektromágneses villanás
radioaktív porfelhő, eső
Ezek ellen tudunk védekezni. Ha a teendőkkel nem vagyunk tisztában BIZTOSAN megbetegszünk és meghalunk, ha azonban tisztában vagyunk a teendőkkel, és azonnal cselekszünk, azonnal szólunk mindenkinek a környezetünkben és tájékoztatjuk őket a teendőkről, VALÓSZÍNŰLEG ÉPSÉGBEN TÚLÉLJÜK az eseményt.
Ha megfordulna a fejünkben, hogy valakit esetleg nem tájékoztatunk, bár megtehetnénk, ne tegyük. Jobb, ha egy haragosunk él, minthogyha fertőzően oszladozik.
Haladjunk sorban, méghozzá olyan sorrendben, amilyen sorrendben cselekednünk kell:
1. Elektromágneses villanás
Magyarázat:
Egy atombomba a robbanásakor egy nagy erejű elektromágneses villanást ad le. Ez minden elektromossággal működő szerkentyűt működésképtelenné tesz, mert túlterheli, amennyiben a készülék be van kapcsolva.
Teendő:
Húzzunk ki a konnektorból minden készüléket, a laptopok, mobiltelefonok akkumulátorát távolítsuk el, a mobiltelefonokét hagyhatjuk az utolsó pillanatra is, hiszen a kommunikáció fontos. A robbanás ideje kb. tudható egy ilyen helyzetben, tehát kb. addig ezt húzhatjuk.
Az autónk vezérlő számítógépét és minden elektromos rendszerét áramtalanítsuk. Az akkumulátort kössük ki, GPS-ből távolítsuk el az akkumulátort. Ennek hiányában nem fog elindulni az autónk, kivéve ha az egy öreg batár, amelynek nincsen elektronikus vezérlése.
Minderre azért van szükség, mert bár az infrastruktúra összeomlik, előbb-utóbb újra működésbe lép, mi azonban már működőképes készülékekkel tudjuk várni az áramszolgáltatás és a mobiltelefonhálózat újraindulását.
Teendő, ha mobiltelefon-szolgáltató döntéshozója vagy:
Nagyon fontos, hogy minél több bázisállomás épségben maradjon, mert a társadalom működése a kommunikációtól függ, ezért az ilyen döntéshozóknak különösen nagy szerepük van a túlélésben. Sajnos erre nem igazán van idő katasztrófa esetén, ezért azt kell megszervezni, hogy mielőbb minél több üzemképtelen bázisállomás legyen lecserélve.
2. Hanghatás
Magyarázat:
A robbanás keltette légnyomásváltozás betörheti az ablakokat.
Teendő:
Nyissuk az ablakokat, ezzel csökkenthetjük az esélyét annak, hogy kitörik. Minden ablaküveggel, amely nem tört ki, csökkentettünk a későbbi teendőinket és költségeinket.
3. Neutronvillanás
Magyarázat:
Az atombomba a robbanás pillanatában az elektromágneses villanás mellett egy nagyon erős neutronvillanást is kelt. Ez a távolságtól függően rövid vagy hosszútávon halálos. Minél közelebb tartózkodunk a robbanás helyéhez (500-800 km fölött), ez rákos megbetegedéseket, szervleállásokat, sejtelhalást okoz.
Teendő otthon tartózkodva:
Vegyünk elő ágyneműt, takarót, pokrócot, és vizezzük be, majd burkolózzunk a vizes takaróba. (Lehetőleg meleg vizet használjunk és minimalizáljuk a megfázás esélyét.) A víz kiválóan árnyékolja a neutronsugárzást.
Teendő irodában tartózkodva:
Takarjuk le az előzőleg áramtalanított és a hálózatról lekapcsolt számítógépeket stb, majd valamivel a robbanás ideje előtt indítsuk be a mennyezeti tűzoltócsapokat, ha vannak. Ha nincsenek, érjük el, hogy a mosdóban minél több víz érhesse a testünket, akár a csap leszerelésével, vagy ha máshogy nem megy, megrongálásával. Majd később foglalkozhatunk a helyreállítással.
Teendő strandon, medence közelben tartózkodva:
Ragadjuk szívószálat vagy búvármaszkot és az utolsó perceket a víz alatt vészeljük át a szívószálon keresztül lélegezve.

4. Radioaktív por és eső
Még nem úsztuk meg, vannak további teendők...
Magyarázat:
A robbanást követő napokban és hetekben radioaktív por fog telepedni a földfelszínre, illetve esővízben oldódva jut el hozzánk. Ez radioaktív izotópokat tartalmazó port jelent. Belélegzés útján, valamint étel- és vízbevitel útján juthat be a szervezetünkbe, majd mivel nem tud távozni, felgyülemlik és hetek-hónapok alatt rákos megbetegedéseket okoz.
Teendő:
Amint megtörtént a robbanás és a hanghatás is elért bennünket, induljunk a zöldségeshez, gyógyszertárba, vitaminszaküzletbe, és az élelmiszeren, konzerveken kívül vásároljunk be a következőkből:
Fokhagyma vagy niacin (B3-vitamin)
Multivitamin, különösen a C-vitamin
Szűrőmaszkok (vizes szövetanyag is megteszi, ha nem kapható)
Ezt követően járjunk néhány hétig járjunk szűrőmaszkkal még akkor is, ha tisztának tűnik a levegő. Minden zöldséget gondosan mossunk meg és töröljünk szárazra, különösen a salátaszerű zöldségeket, utóbbiakat levelenként. Ezzel eltávolítottuk a sugárzó izotópok nagy részét. Ami mégis bekerül a szervezetünkbe, annak kiürülését a fokhagyma vagy a B3-vitamin segíti. Innentől kezdve néhány hétig, esetleg hónapig mindenkinek bűzlenie kell a fokhagymától (a niacin nem büdös, csak némi viszkető bőrpírt okoz a beszedést követő félórában, de ez természetes reakció), viszont túléljük. (A salátaszerű zöldségeket nem csak vész esetén, hanem mindig levelenként kell megmosni, mert a mosatlan saláta, kínaikel stb. levelei között radioaktív izotópok halmozódnak fel. A mosatlan saláta ötször akkora sugárzást kelt, mint a mosott - saját mérés.)
FIGYELEM! A radioaktív zöldség pontosan ugyanolyan zsenge, friss és finom, mint az, amelyik nem radioaktív! Ez csak műszeresen mérhető!
Vízszűrés:
Ha van vízszűrőnk, használjuk!. Ha nincs, tegyünk egy nagy szemeteszacskóba sódert, szúrjunk az alján egy lyukat, majd a vizet ezen keresztül folyassuk át, az eredmény egy hellyel-közzel szűrt víz.
Egyszerű tesztelési módszer: minden nap tartsunk egy pohárban friss szűretlen, valamint egy másikban szűrt vizet. A leülepedéseiből nagyjából látható lesz, hogy a napi szűretlen víz mennyire tisztult meg a robbanás óta eltelt idő alatt.
Utolsó és egyben a legfontosabb! Együtt Többre megyünk!


http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/tudomany/3742-teendk-atomhaboru-tamadas-eseten