A német szövetségi rendőrhivatal nyilvánosságra hozta a statisztikákat a tavalyi év során migránsok által elkövetett bűncselekményekről: több mint 186 ezer bűneset, mindet bevándorlók követték el. Ebbe még nem tartoznak bele az év végi esetek.
A Bild német napilap exkluzív anyagban számolt be arról, hogy 2015 januárjától novemberig összesen 186235 bűncselekményt követtek el bevándorlók, ami 70 ezerrel meghaladja az előző évi adatokat. A statisztikát a szövetségi rendőrhivatal hozta nyilvánosságra, és elsőként a Bild közölte le. A dokumentum szerint a migránsok által elkövetett bűncselekmények kétharmada testi sértés, rablás (a kettő együtt 98939 eset), ill. közokirat-hamisítás volt. A mintegy százezer erőszakos bűncselekmény mellett külön kategóriaként említették a szexuális jellegű bűncselekményeket (1462), aminek részét képezi gyermekek elleni szexuális zaklatás, illetve fiatal nők elleni nemi erőszak (404 eset). A statisztikába még nem tartozik bele az év végén, Kölnben és más nagyvárosokban történt tömeges jellegű szexuális zaklatás, ami csak Köln tekintetében egyetlen nap alatt több mint 500 újabb esetet jelent.
A dokumentum arról is beszámol, hogy 2015 szeptembere óta a menekülttáborokban regisztrált szexuális bűncselekmények száma is drasztikusan nőtt. Ezeket főként szíriai, albán, koszovói, ill. szerbiai muszlim bevándorlók követték el. A statisztika kiugró pontja december 31.-e lesz, amikor Kölnben és más városokban arab és afrikai migránsok több száz nőt raboltak ki, molesztáltak, és erőszakoltak meg. A német rendőrség eddig 561 bűnesetet regisztrált a Kölnben történtek kapcsán.


http://www.hidfo.ru/2016/01/nemetorszag-186-ezer-buncselekmenyt-kovettek-el-bevandorlok/