2016. január 5., kedd

Trump: “A Közel-Keleten mindenki olajat akar”

A republikánus elnökjelöltségért küzdő Donald Trump szombaton kijelentette, hogy az Iszlám Államot Hillary Clinton és Barack Obama hozta létre. Eközben védelmébe vette Szaúd-Arábiát: szerinte nincs semmi gond azzal, hogy Rijád kivégzett egy ismert síita papot, mert “az irániak is csak az olajat akarják”.
Donald Trump személye erősen megosztja a közvéleményt, amikor politikai ellenfeleinek nemzetközi tevékenységéről nyilatkozik. A republikánus politikus a Mississippi Coast Coliseumban ezúttal arról beszélt, hogy Barack Obama és Hillary Clinton közvetlen felelős egy terrorszervezet létrehozásáért, politikájuk eredményeként jött létre az a szervezet, amit ma Iszlám Állam néven ismer a nyilvánosság. A politikus a demokratákat és George Bush korábbi elnököt “bírálta” a Közel-Kelet felforgatásáért, ugyanakkor a maga stílusában arra is utalásokat tett, hogy az iráni vezetés motivációi mögött se kell mást keresni, mint olajat és profitot. Trump nem ítéli el Szaúd-Arábiát, amiért kivégzett egy síita főpapot – szerinte az Irán és Szaúd-Arábia közt kiújuló konfliktust arra kell visszavezetni, hogy Teherán meg akarja dönteni a szaúdi rezsimet, mert Szaúd-Arábia olajkincsét akarja megkaparintani. “Teheránban leégetik a szaúdi nagykövetséget, ezt látjátok, ugye? Irán most épp Szaúd-Arábiát akarja megkaparintani. Mindig is akarták, és mindig is az olajat akarták.”
A milliárdos korábban kijelentette, hogy Obamával a bolondját járatják az idegen hatalmak, és az Egyesült Államok “semmit nem nyert” az iráni atomprogrammal kapcsolatos megállapodáson. “Valós hatalommá tettük Iránt. 150 milliárd dollárt adtunk, de még többet akarnak. Nem kaptuk vissza a fogságba esett amerikaiakat, nem kaptunk semmit. Semmit nem nyertünk ezen az egészen.” Trump kampánya során gyakran riogat azzal, hogy Irán fenyegetést jelent, emellett több alkalommal hivatkozott arra, hogy az amerikai külpolitika sikereként könyvelik el az atomprogrammal kapcsolatos megállapodást, de az valós hatalomhoz juttatta Iránt, ami terjeszkedésre ösztönzi a perzsa országot. “Megkapták a megállapodást, de ezen is csak Teherán nyert. Megkapnak mindent, és pillanatokon belül atomhatalom lesznek. Pokolian gazdaggá tettük őket, de hogy emellé mit kapnak, arról nem nagyon beszéltünk nyilvánosan. Megkapták Irakot, a világ második legnagyobb olajtartalékával.”
http://www.hidfo.ru/2016/01/trump-a-kozel-keleten-mindenki-olajat-akar/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése