Petro Porosenko ukrán elnök “süllyedő hajón áll”, a Novin 24 ukrán TV-csatorna jelentése szerint. Egy friss közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a jelenlegi ukrán elnök támogatottsága alacsonyabb, mint Viktor Janukovicsé volt a kijevi puccs előtt.
Porosenko támogatottsága több mint egyévi hivatalban töltött idő után 17 százalékon áll. 2014-ben, a forradalmi helyzet utáni állapotok közepette még az ukránok 47%-a támogatta, a Gallup felméréséből azonban kiderült, hogy mostanra az atlantista elnök támogatottsága harmadára csökkent.
2013-2014 fordulóján Kijev központjában azt követően kezdődtek “civil tüntetések”, majd zavargások és utcai harcok, hogy Ukrajna utolsó legitim államfője, Viktor Janukovics bejelentette; mégsem írja alá a társulási egyezményt az Európai Unióval. A kormány megdöntése során vezetőként felmutatott alakok váltak Ukrajna későbbi kormányává; egy külföldről vezérelt, erőszakos hatalomátvétel során olyan személyek jutottak hatalomra, akik “elkötelezettek” az ország EU-csatlakozása és NATO-integrációja irányába. Janukovics 2014 februárjában menekülni kényszerült saját országából, ami hűen mutatta, mennyire is lehet “demokratikus átmenetnek” nevezni az Ukrajnában történteket.
A Novin 24 azonban felhívta a figyelmet arra, hogy Porosenko nem teljesítette be azokat a várakozásokat, melyek a majdan-téri tüntetők tápláltak iránta. Több mint egyévi hivatali ideje alatt végleg megbomlott az ország területi egysége, a gazdaság összeroppant, milliók megélhetése lehetetlenült el, a rezsiköltségek sokszorosára nőttek, és Ukrajna az államcsőd “közelébe” jutott.
A jelentés szerint a kormányváltás után olyan mértékben roncsolódott az ukrán gazdaság, hogy az IMF programjai sem tudtak segíteni az országon, és a Valutaalap segítségnyújtásának sikertelensége felhívta a figyelmet arra, hogy Ukrajnán már semmilyen nemzetközi hitel nem segíthet. Az Ukrán Nemzeti Bank adatai szerint az infláció ebben az évben meghaladta a 44%-ot. A puccs eredményeként a nyugati “befektetők” megkaparintották az ukrán energiaszektort, a lakosságot viszont két évtizedes nyomorra ítélték. Mihail Szaakasvili, Odessza kormányzója maga is kijelentette: “Ha a gazdaság hanyatlása hirtelen megáll, és Ukrajna gazdasága évente 4%-kal bővülne, 20 év múlva érjük el a 2013-as szintet.”


http://www.hidfo.ru/2016/01/az-atlantista-elnokot-kevesebben-tamogatjak-mint-eluzott-elodjet/