Egy iraki önkéntes fegyveres erő parancsnoka azt állítja, újabb bizonyítékkal tud szolgálni arra vonatkozóan, hogy Törökország közvetlenül támogatja az Iszlám Államot.
Dzsabbar al-Mamuri, egy iraki önkéntes fegyveres erő parancsnoka hétfőn bejelentette, hogy két nappal ezelőtt az ország északi részén megölt ISIL-vezetők egyikénél egy mobiltelefont találtak; a telefonon található üzenetek – állítása szerint – bizonyítják, hogy a terrorista-vezető a török hírszerzéssel kapcsolatban állt. A készülék emellett arra is bizonyítékkal szolgálhat, hogy az Irakban működő terrorista csoport helyi vezetője külföldről érkezett önkéntesként; a készülék vizsgálata során megállapítást nyert, hogy azt Törökországon áthaladva is magánál hordta az a személy, aki később dzsihádista alakulatokat irányított Észak-Irakban. Al-Mamuri részletes információkat nem közölt a telefon tartalmáról, a készüléket továbbították az iraki biztonsági erőknek, akik a terhelő bizonyítékokat később nyilvánosságra hozhatják.
Alexander Orlov, Oroszország franciaországi nagykövete novemberben felhívta a figyelmet arra, hogy Törökország “zavaros” szerepet tölt be az Iszlám Állam elleni harcban, és bűntársként közreműködik a terrorszervezet tevékenységében. Az orosz védelmi minisztérium később műholdas felvételekkel bizonyította, hogy a terrorszervezet több ezer tartálykocsival hordja Törökországba a háborús övezetben kitermelt – lopott – olajat. A történtek kínos helyzetbe hozzák az Erdogan-rezsimet, tekintve, hogy Törökország Szíria felett lelőtte az orosz légierő egy gépét, ami többek között a lopott olajat szállító konvojok megsemmisítését célzó műveletek részeként tevékenykedik a szír-török határon.
Novemberben David Phillips, az amerikai külügyminisztérium volt tanácsadója is elismerte, hogy Törökország anyagi támogatást biztosít a terrorszervezet számára. Phillips elmondása szerint Ankara ideológiai közösséget vállal az Iszlám Állammal, emellett érdekegyezés áll fenn köztük abban az értelemben, hogy Törökország és az ISIL egyaránt az Aszad-kormány megdöntésére törekszik. A diplomata akkor kijelentette; Ankara logisztikai támogatást, pénzt, fegyvereket és egészségügyi ellátást is biztosít a terrorszervezet tagjainak. Phillips kijelentése alátámasztotta a térségi sajtó azon értesüléseit, miszerint Erdogan családja közvetlen kapcsolatban áll a terrorszervezettel; a török elnök fia tulajdonában lévő vállalatok a lopott olaj szállítását és értékesítését végzik, miközben Erdogan lánya lehet a tulajdonosa annak a kórháznak, ahol az ISIL sérült tagjai orvosi ellátásban részesülnek.

http://www.hidfo.ru/2015/12/torok-tamogatasra-utalo-bizonyitekot-talaltak-a-terrorista-vezetonel/