Kétszer annyi az állami vezető, mint öt évvel ezelőtt

dum
Megállíthatatlan ütemben bővül a kormányzati fejesek tábora!
Míg alig két éve még azon szörnyülködtünk, hogy 130 fölé nőtt a miniszterek, államtitkárok és helyettes államtitkárok száma, addig mostanra ez már 170-re hízott, ami abszolút rekordnak számít.
Hihetetlen, de tény: ezzel pontosan kétszer annyian vannak, mint Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején, amikor még csak 85-en dolgoztak ezeken a posztokon.
Az utóbbi hónapokban Rogán Antal új minisztériuma, a Miniszterelnöki Kabinetiroda felállítása és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) átszabása miatt gyarapodott elsősorban az államtitkárok és helyettes államtitkárok serege.
Rogánéknál a miniszteri mellett négy új államtitkári és egy helyettes államtitkári pozíció létesült, míg a gazdasági tárcánál Varga Mihály miniszter jelentette be négy új adóügyi helyettes államtitkár kinevezését, ami éves szinten több mint 110 millió forintos pluszkiadást jelent.
Az államtitkárok száma ezzel elérte az 59-et, soha ennyien nem voltak még.
A fejesek fizetése (a szintén rekordszámú miniszteri biztosokkal együtt) már éves szinten 2,4 milliárd forintba kerül az adófizetőknek.
Mindez azért is érdekes, mert lényegében a 2010-es kormányváltás óta zajlik az állami bürokráciacsökkentő kampány, folyamatosan alakítják át a közigazgatást, de az apparátus csak nem akar csökkenni, és a kormányzati vízfej is egyre duzzad, így nőnek az erre fordított kiadások is.
dum
Legutóbb például novemberben fogadták el a bürokráciacsökkentő törvénycsomagot, de ez sem az államapparátust és a vezetőket faragta, hanem csak a különböző eljárási illetékeket csökkentette.
A kormány egyébként korábban is többször kifejtette, hogy nem tartja a bürokrácia elburjánzásának az állami vezetők számának növekedését.
A 2010 előtti 13 tárcához képest ugyanis ma már csak tíz működik, s állításuk szerint a feladatok koncentrálásával hatékonyabban, olcsóbban működik az állam.
(blikk)