Több mint tízezer szíriai és iraki útlevelet loptak el az Iszlám Állam néven működő terrorszervezet tagjai, amit arra használhatnak, hogy belépjenek az Európai Unió területére. Számos korábbi esettel ellentétben ezek eredeti dokumentumok voltak.
Jorg Radek, az esetről nyilatkozó német rendőrszakszervezet elnökhelyettese szerint a német hatóságok továbbra sem rendelkeznek információval a lopott iratok számozására vonatkozóan. Az Európai Unió határügynöksége, a Frontex már figyelmeztetést adott ki, hogy ezekkel a legális okmányokkal a terrorszervezet tagjai a menekültek közt bejuthatnak Európába. Radek hangsúlyozta, hogy a figyelmeztetés kiadása helyes döntés volt a Frontex részéről, ugyanakkor azt is kijelentette, hogy a Németországba és Ausztriába érkező bevándorlók 80%-a semmilyen, személyigazolásra alkalmas okmánnyal nem rendelkezik; gyakorlatilag már azok a bevándorlók gyanúsak, akik útlevelet mutatnak fel.
“Amikor egy Németországba érkező bevándorló útlevéllel érkezik, az általában kirívó esetet jelent. Rendszerint olyan esetekkel szembesülünk, hogy ezek az emberek csak eldobják okmányaikat valahol a pályaudvaron, miután Passauba érkeznek.”
Radek elmondása szerint a német hatóságok mindössze az esetek 10%-ában tudják megállapítani a migránsok személyazonosságát. Többnyire általános kérdéseket tesznek fel nekik a névvel és származási országgal kapcsolatban, majd ujjlenyomatot vesznek, de ennél több információt nem tudnak szerezni az Európába érkező migránsok személyi kilétéről.
Az alelnök emlékeztetett, hogy már ezzel az eljárással is jelentősen lassult a menedékkérelmi eljárások intézése, de ezek a felületes óvintézkedések nem alkalmasak arra, hogy megakadályozzák a terroristák beutazását Európába. November végére több mint egymillió migráns érkezett Németországba, ezek 90%-ának személyi kiléte ismeretlen. Ebből a mintegy 900000 bevándorlóból bármennyien lehetnek terroristák, mert a hatóságok nem tudnak semmilyen többletinformációhoz jutni a menedékkérelmi eljárás során. Soros György elérheti célját, mert a fentiek alapján akár egy hadseregnyi terrorista is érkezhetett Európába, és a hatóságok nem tudják biztos információval alátámasztani ennek ellenkezőjét.
Az Európára kényszerített “befogadás politikája” végleg ellehetetleníti a közrend fenntartását. November 19-én Thomas de Maiziere német belügyminiszter bejelentette; a hatóságok többé nem tudják garantálni, hogy nem történik Németországban is egy számos civil áldozattal járó terrortámadás.


http://www.hidfo.ru/2015/12/a-bevandorlok-90-anak-ismeretlen-a-szemelyazonossaga/