hor
A sofőrök szerint egyre fenyegetőbben lépnek fel a menekültek, hogy átjussanak Franciaországból Angliába a calais-i átkelőnél. Van, akinek az élete azon múlt, hogy nem jobb kormányos kamiont vezetett.
Soha nem látott agresszióra panaszkodnak a Calais-nál dolgozó sofőrök – írja a Daily Mail, a cikkben egy betört szélvédő fotója is látszik, amelyet egy sofőr készített. A lap szerint a menekültek késsel fenyegetik a fuvarozókat, de előfordul, hogy fegyver is van náluk. Az autókat kövekkel dobálják, amíg be nem tudnak szállni a raktérbe. Van, aki arról számolt be, felüljárókról dobálják kövekkel a kamionokat, hogy így kényszerítsék megállásra a sofőrt.

A lap szerint a menekültek kiépítettek egy elterelőt is, hogy amint megáll a kamion, fel tudjanak arra szállni. Erről egy Phil nevű sofőr számolt be: úgy tűnt, az út le van zárva, ezért kellett lekanyarodnia. 200 menekült rohanta meg a kamiont, sokan felszálltak a raktérbe. Nem tudott visszafordulni. Az új stratégia, hogy ellopkodják és új helyen teszik ki a forgalomirányító táblákat, hogy ezzel is összezavarják, így lassításra, megállásra késztessék a sofőröket.
A fuvarozók arra panaszkodnak, hogy a francia rendőrök nem tesznek semmit. Attól félnek, valaki meghal a támadások miatt. Sőt, Paul Hetherly, a fuvarozók vezetője azt mondja “amíg nem hal meg valaki, nem történik semmi.”

Az egyik fuvarozási egyesület embere, James Hookham szerint tűzvonalba kerültek a sofőrök, a helyzet karácsony előtt egyre rosszabb lett.
Dave Taylor 48 éves sofőr azt mondja, 30 éve vezet, de ilyen erőszakot még soha nem tapasztalt. Azt meséli, a menekültek megállították az egyik barátját, és megkérdezték, Angliába megy-e. Azt felelte, nem. Erre követelték, hogy mutassa a papírjait, különben fejbe rúgják. Valaki bedobta a szélvédőjét egy téglával, ha az egy jobb kormányos kamion, meghal.
Andrew Bryant is 30 éve vezet, azt mondja, eddig soha nem félt. Most viszont egy szörnyű esete volt: hallott egy durranást az ajtón, odanézett.
“Egy srác volt machetével, integetett befelé.”
Sok bevándorlót látott fegyverrel, fejszenyéllel és késsel, és járkáltak körbe körbe a kikötő környékén várakozó kamionok között. A sofőr egyáltalán nem érezte magát biztonságban.

Múlt héten a francia rendőrség könnygázt vetett be a kamionosok védelmében, a brit belügyminiszter pedig bejelentette, egy új biztonsági zónát hoznak létre brit kamionosoknak.
Egy magyar sofőr három héttel ezelőtt is már válságövezetnek nevezte a calais-i kikötőt, és arról beszélt, a sofőrök sokat kockáztatnak: ha az ellenőrzések ellenére a hatóságok menekültet találnak a raktérben, a sofőr komoly büntetésre számíthat.
(vs)