2015. december 30., szerda

Szíriában a kormányerők komoly eret vágtak ismét a dzsihadista sátánivadékokon.

Mhin mellett az ISIS egyik térségi fő bázisát számolták fel, számolatlanul irtva a banditákat.
tkp
Daraa-tartományban a szír hadsereg 82. dandárja pusztította el az ugyancsak az ISIS tulajdonában lévő egyik stratégiaifontosságú bázisát Sheikh Miskhina mellett. Itt is szép talajerő-utánpótlás történt.
A Kud Munkáspárt milicistái is komoly csapást mértek a bűnbandára. Aleppo tartományban fölszámolták az Eufrátesz folyón lévő “Tishrin” gátat eddig birtokló ISIS hordákat. A gát jelentőségét az adja, hogy ezen keresztül vezet a stratégiai fontosságú útvonal Aleppo és a latorfőváros Raqqa között. A kurdok azonnal be is vették magukat a környező magaslatokra, ahonnan kiváló leshelyekről tudják vadászni a martalócokat.
A gát visszafoglalása a bűnbandáktól komoly csapás az ankarai maffiára is. Kétszeresen is. Egyrészt a stratégiai fontossága miatt, másrészt hogy éppen a kurdok vitték véghez. Hírek szerint Karigan szultán most azon mesterkedik, hogy összehozzon egy ISIS-Al-Nusra egységességet a latorbandák maradványaiból. Jelentések arról szólnak, hogy Törökország felől helikoptereken szállítanak Azaz városhoz kompalkatrészeket, amikkel valahogyan tudnák biztosítani az Eurfátesz két partja közötti ide-oda való pribékközlekedést.
Érdekesség lehet, hogy máris megvan a “Jaish al-Islam” új főparancsnoka, ami már át is vette a vezénylő posztot a napokban 13-ad magával likvidált Zahran Alloush latorvezér posztját. Minő véletlen! Ő NEM VETT RÉSZT A BALUL KIÜTÖTT PARANCSNOKI ÉRTEKEZLETEN. Pedig nem akárki lehetett Abu al-Buveydani Hamman az új bandavezér-hiszen a végzetes randi előtt két nappal még Allous oldalán “parádézott”!
Közben napvilágra került egy műholdas felvétel a gyülekezetet ért légicsapásról. Méternyi pontosságú-mondhatni sebészeti pontossággal-csapódtak a rakéták a zsiványtanyákba.
Az iraki Kirkukban eltűnt a dzsihadista hóhérbanda ISIS egyik magasrangú helyi potentátja. Abu Omar al-Shishaniról (valódi nevén Abu Omar al-Shishani Tarhan) van szó ez esetben.
Több-egymástól független-beszámoló is azt állította, hogy ezt a vezérgonosztevőt akkor látták utoljára, amikor a Kirkuk közelében tanyázó amerikai különleges csapapatok állásai felé tartott kíséretével.
Stephen Warren ezredes az US Army Bagdadban tanyázó ködösítő szócséplője “légből kapottaknak” nevezte ezeket az információkat, amelyek szerinte az USA hitelességének aláásását szolgálják.
Az mindenesetre biztos, a latorvezér úgy szívódott fel, mint szürke szamár a ködben. Kirkuk és az amerikai állások között.
http://www.balrad.com/2015/12/30/sziria-25/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése