A német Szabaddemokrata Párt vezetője, Christian Lindner azzal vádolja Angela Merkelt, hogy képtelen megbirkózni az országot sújtó válsághelyzettel, ezzel ellentétes nyilatkozataival pedig szándékosan félrevezeti a lakosságot.
Lindner a Stern magazinnak adott interjú során kijelentette, hogy Németországnak újrakezdésre van szüksége, új alapokra kell helyezni a kormány politikáját – Merkel intézkedéseit pedig kaotikusnak nevezte. A pártvezető kijelentette, hogy a káosz belföldön a szélsőjobboldal előretöréséhez vezet, Merkel pedig elvesztette korábbi hatalmát, és már nem képes irányítás alatt tartani a helyzetet.
“Merkel politikájának ereje abban rejlett, hogy válság idején stabilizálni tudta az országot. A kaotikus bevándorlás-politika miatt azonban elszalasztotta ezt az újabb lehetőséget.”
Korábban számos német politikus szólította már fel a kancellárt, hogy állítsa le a tömeges bevándorlást és állítsa le a migránsok befogadását. Merkel csak azt követően mutatott hajlandóságot látszólagos kompromisszumra, hogy egy év leforgása alatt egymillió bevándorló érkezett Németországba, de továbbra sem hajlandó fix keretet megállapítani az évente befogadott migránsok számára vonatkozóan. A kancellár támogatottsága azonban drasztikusan csökken emiatt; a ZDV TV-csatorna felmérése szerint a németek többsége nem ért egyet a kancellár politikájával, és a lakosság 52%-a úgy gondolja, hogy Merkel kudarcot vallott a válsághelyzet kezelésében.
A felmérés szerint emellett a németek 72%-ának meggyőződése, hogy a migrációs válság az Európai Unió felbomlásához vezethet. A Frontex friss adatai szerint idén 1,2 millió bevándorlót engedtek be az EU területére. Az Európai Bizottság szintén elismerte, hogy ez a második világháború óta történt legnagyobb válsághelyzet Európában.


http://www.hidfo.ru/2015/12/a-szabaddemokratak-szerint-is-le-kell-mondjon-merkel/