A Putyin-rezsim összeomlását elhalasztotta Maradék-Ukrajna miniszterelnöke!
szenya
Na nem sokkal, csak 26 nappal. Ami az ő mai munkanapjával vette kezdetét. Mármint a haladék az összeomlási. Szenyácska Hiéna ugyanis azzal indította mai napját, hogy dolgozószobájában megfogalmazta Oroszországgal szembeni követelését. Ami természetesen Valcman és Maradék-Ukrajna követelése is!
Valahogy így foglalta össze Szenya Jacenyjuk az óhaj lényegét: Oroszország vagy azonnal leírja Maradék-Ukrajna vele szemben fenálló valamennyi tartozását, vagy struktúrálja azt át Kijev ízlésének megfelelően (ami ugyanazt jelenti egyébként) november 29-ig! Ha ez nem történik meg!-így Szenyocska-akkor…
Akkor lesz az, hogy Jacenyjuk szerint a Putyin-rezsimet romba fogják dönteni! Merthogy alakult egy KLUB, amelybe Oroszország hitelezői tömörültek. A clubtagok pedig Jacenyjuk tanácsára úgy döntöttek, hogy összedöntik Maradék-Ukrajna “sanyargatása” miatti dühükben Oroszországot.
November 29-én ha nem látnak hajlandóságot Oroszország részéről a clubtagok a 3 milliárd dolláros kijevi tartozás elengedésére, a hónap még hátralévő két napjában megszervezik, hogy a Putyin-rezsim összeomoljon.
De hogy senki egy rossz szót ne szólhasson, hát Szenyocska már ma reggel figyelmeztette a Kremlt! A visszaszámlálást Kijevben elkezdték! De szóltak időben.
A Gazprom elnöke Alekszej Miller-az időeltolódás miatt-már benne lehetett a munkanap dandárjában, amikor Kijevben elhangzottak Jacenyjuk dörgedelmei. És mivelhogy az ő munkaideje korábban kezdődött, csak ennek tudható be, hogy Kijevbe eljutott Jacenyjuk fenyegetőzésével egyidőben a Gazprom figyelmeztetése: MÉG ÖT NAP, ÉS KIJEVNEK FIZETNIE KELL! Gázért esedékes a fizetnivaló. Mert mint tudjuk, Moszkva beújított. CSAK ELŐRE KIFIZETETT GÁZT hajlandó szállítani Maradék-Ukrajnába.
Öt nap múlva viszont esedékessé válik a következő fizetés! Miller persze nem fenyegette meg Kijevet összeomlással. De a gázhiány gondolata nagy valószínűséggel borzongást váltott ki Maradék-Ukrajna fővárosában.

http://www.balrad.com/2015/11/05/26-nap-haladekot-adott-moszkvanak-jacenyjuk-vagy-kulonben/