IZRAEL MINISZTERELNÖKE BEKATTANT
A palesztínok egyenként állnak bosszút a zsidókon, immár hónapok óta. A hírekben elhallgatják, hogy ezeknek a gyilkosságoknak is a zsidók az okai, akik az Al-Aksza mecset egy részét fegyveres erővel elfoglalták maguknak, ami palesztin terület. Netanyahu több hét után elpanaszolta bánatát az amerikai külügyérnek, aki ugyan tanácsot nem tudott adni, de most eljön Berlinbe és ott próbálja „békíteni” a palesztin és zsidó vezetőt. Hogy miért csinál Izrael ilyen provokációkat? A túlélése érdekében, mivel mindig másokra kenik a saját mocskukat és utána csodálkoznak, ha beverik az orrukat. Csakhogy Netanyahu nem ura a helyzetnek, Izraelben mindenki tudja hogy végük van, már minden aljasságot elkövettek amit csak lehetett. Amerika sem menti meg őket, nem is tudják, de nem is akarják. Netanyahu közismert arról, hogy őrült szereplései vannak és mindig leégeti magát és Izraelt. Legutóbb az ENSZ-ben őrjöngött, mintegy 30-40 zsidóbérenc képviselő előtt és azt panaszolta, hogy a világ 190 országa nem volt kíváncsi a szövegére. Most megint bekattant és az alábbi őrült beszédre ragadtatta magát.
MÉGSEM VOLT HOLOKOSZT?
Netanjahu szintén kedden, a harminchetedik Cionista Világkongresszuson a jeruzsálemi muszlim vallási vezetőt is felelőssé tette a holokausztért. Az izraeli kormányfő a megjelent zsidó vezetők előtt kijelentette, hogy Hitler eredetileg nem kiirtani, hanem csak száműzni akarta a zsidókat, és csak Hadzs Amin al-Husszeini jeruzsálemi mufti indítványára döntött megsemmisítésük mellett.
"Hitler nem akarta kivégezni akkoriban a zsidókat, hanem ki akarta űzni őket. Hadzs Amin al-Husszeini Hitlerhez ment, és azt mondta: ha elűzöd őket mind idejönnek. Akkor mit tegyek velük? - kérdezte Hitler. Égesd el őket - mondta Amin Al Husszeinin" - állította beszédében Benjámin Netanjahu. Az izraeli ellenzék szerdán reggel élesen bírálta Netanjahu szavait. Jizhák Hercog, a balközép Cionista Tábor nevű párt elnöke szerint a kormányfő egyenesen a holokauszt-tagadók kezére játszik, mert "ez egy veszélyes történelemtorzítás, amely csökkenti a holokauszt és a nácizmus súlyát". (multkor, részlet)
A ciontábor vezetőjének teljesen igaza van, mert Nyahu valóban Hitlert fölmentette és cáfolta a holo-dogmát. Mellesleg a hajdani jeruzsálemi muftit (aki Hitler társaságában látható) vádolni nevetséges, alaptalan. Azt viszont a történelmi oldal elhallgatta, hogy harcoló nemzetközi tagságú Waffen-SS-ben muzulmánok is harcoltak, a németek oldalán.
http://amagyaroldal.hu/hirek/content/netanyahu-agymen%C3%A9se