Egyetlen intézkedésével ezreket gyógyított meg az Orbán-kormány – legalábbis papíron. A leszázalékoltak tömegeinek szinte automatikus egészségügyi felminősítése egyetlen célt szolgál: spórolni az elesetteken.
Többeket is az egészségi állapotuk rohamos javulásáról értesítettek az elmúlt hetekben a kormányhivatalok. A probléma csak az, hogy a megváltozott munkaképességük miatt korábban leszázalékoltak nem lettek jobban, nem nőttek vissza például az elvesztett végtagjaik, belső szerveik, csak egy új szakmai protokoll alapján újraértékelték az állapotukat. Az átminősítés az esetek többségében felminősítést, s ennek folyományaként a rokkantsági ellátás összegének jelentős csökkentését jelentette. Van, aki közel 30 évi munkaviszony és havi több tízezer forint elvonása után mindössze 36 ezer forintot kap.
A vitatott felminősítések miatt folyamatosan özönlenek a panaszbeadványok az ombudsman hivatalába. A jogi út azonban keveseknek hoz sikert. Még az a juttatásától megfosztott asszony is csak vár a pénzére, aki Strasbourgot megjárva pert nyert a magyar állam ellen.
(HVG)