2015. október 1., csütörtök

Nem jó most terroristának lenni Szíriában!

Vlagyimir Putyin orosz államfő az első szíriai orosz légicsapások végrehajtása után értékelte a kialakult helyzetet. A Kremlben tett sajtónyilatkozatában arról beszélt, hogy az első orosz légicsapások korlátozottak voltak és hogy Bassar el-Aszad szír elnök kész a kompromisszumra országa jövőjét illetően, jelentette a Reuters hírügynökség.
Oroszország elnöke a hosszútávú rendezés kérdését is érintette. Úgy fogalmazott, tartós rendezés Szíriában csak politikai reform és az ország „normális” erői közötti párbeszéd révén valósítható meg. „Tudom, hogy Aszad elnök megérti ezt és kész áll a folyamat beindításához. Remélem, hogy ebben aktívan és konstruktívan részt vesz és kész a szükséges kompromisszumra is országa és népe érdekében”, mondta az orosz elnök.
Közben napvilágra került egy video, amely a légicsapások hatékonyságát bizonyítja, és cáfolja az ártatlan civilek lemészárlásáról szóló nyugati híreszteléseket. A video nagy magasságban készült felvételein jól látható több tucatnyi kis füstpamacsa a föld alá behatoló rakéta hatását mutatja.
Az ürgejáratok módjára a föld alatt kiépített és alagutakkal összekötött terroristafészkek elleni precíz légicsapásokban több száz ilyen-olyan terrorista veszett oda.
Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő cáfolta a civileg halálát okozó híreszteléseket, és kijelentette: az orosz katonai segítségnyújtás Szíria törvényes kormányának MINDEN-a legitim szír kormány ellen-FEGYVERES CSOPORTTAL SZEMBENI FELLÉPÉST JELENT! Nincs külön an-Nuszra, nincs külön ISIS, nincs külön Szabad Szíriai Hadsereg! TERRORISTÁK VANNAK!
Ma folytatódtak az orosz légierő megsemmisítő csapásai. Ma legalább harminc álkalommal csaptak le a lázadók állításai szerint elképesztő pusztítást okozva.
Csapásokat mértek egyebek mellett az északnyugati Dzsiszr-es-Sugur városhoz közeli vidéki területekre, amelyeket felkelőknek egy, az al-Kaida terrorszervezet szíriai szárnyát, az an-Nuszra Frontot is magában foglaló szövetsége, a Hódítás Hadserege nevű iszlamista ernyőszervezet ellenőriz.
sztr
A híradás szerint légicsapások értek más területeket is Idlíb tartományban, köztük a Závija-hegység térségét és a délebbre fekvő Hama tartomány egyes területeit. A lázadókkalszimpatizáló Orient News hírcsatorna arról számolt be, hogy Hamában is az orosz gépek a lázadók állásait pusztították.
http://www.balrad.com/2015/10/01/nem-jo-most-terroristanak-lenni-sziriaban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése