A német lakosság körében egyre nő az elégedetlenség, mert rájöttek arra, hogy az Egyesült Államok diktálja a német kormány politikáját, és háborúba akarja sodorni Németországot. Petícióval követelik az amerikai csapatok kivonását Németországból.
Christoph Herstel német újságíró – ill. a kormány szaktanácsadója – szerint az emberek kezdik felismerni, hogy Németország régóta nem gyakorolhat független külpolitikát, ehelyett Washington szabja meg a kormány külpolitikai irányvonalát. Herstel szerint Washington hosszú távú stratégiája Európában, hogy fegyveres konfliktust akar kiprovokálni Oroszországgal, és ezzel évtizedekre szembefordítsa Németországot legerősebb térségi szövetségesével.
A szakértő a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, hogy az amerikaiak minden téren szándékosan konfliktusokat próbálnak gerjeszteni, és szisztematikusan egy olyan helyzet előidézésére törekszenek, amelyben az európai országok és Oroszország közt tartós szembenállás, majd katonai konfliktus alakul ki. A németek azonban tisztában vannak az amerikai külügy ilyen törekvésével, ahogyan azzal is, hogy mindez élesen ellentétben áll a német és az európai érdekekkel.
“A németek háborúval kapcsolatos félelme napról napra nő, mert közvetlen figyelemmel kísérik az amerikai külpolitika lépéseit. Azt látják, hogy az amerikaiak támogatják az Iszlám Államot, és háborút akarnak kezdeni Oroszország ellen. Rajtuk kívül senki nem akarja ezt a háborút, mindenki békés kapcsolatokat akar. Ezért egy petíciót indítottam annak érdekében, hogy a brit és amerikai csapatokat minél hamarabb kivonják Németország területéről.”
A napokban indított petíciót eddig több mint negyvenezren írták alá, ami szintén alátámasztja, hogy a német lakosság mindinkább aggodalommal tekint az amerikaiak háborús készülődésére. A szakértő szerint az Egyesült Államok egyik elsődleges törekvése Európában, hogy megakadályozza a Németország és Oroszország közti kapcsolatok fejlődését. Amennyiben sikerül egy fegyveres konfliktust előidézni Németország és Oroszország közt, Berlin arra kényszerülne, hogy biztonságpolitikai téren továbbra is együttműködjön az Egyesült Államokkal, és saját akarata ellenében egy Washington által diktált külpolitikai irányt kövessen.
Herstel szerint a német lakosság egy “hosszú álomból ébred fel”, ez a tendencia azonban egyre láthatóbbá fog válni a közeljövőben. A német lakosság mindinkább ráeszmél arra, hogy az ország elveszítette szuverenitását, és a német sajtó oroszellenes háborús uszításában egyértelműen megmutatkozik, hogy nem csak a kormány, de a sajtó is amerikai kézben van. Az újságíró szerint a lakosság már egyáltalán nem fogékony a külföldről pénzelt propagandára, és kétkedéssel fogadják nem csak az idegen kézben lévő médiamonopólium értékeléseit, de a tényszerű hírközlések esetében is kételkednek a közvetített információ hitelességében.

http://hidfo.ru/2015/10/az-usa-haboruba-sodorna-nemetorszagot/