Xi Jinping, a Kínai Népköztársaság elnökének látogatása az Egyesült Királyságban

– Xi Jinping látogatása az Egyesült Királyságban –

“A britek mindig azt hitték, hogy ők irányítják a kínaiakat… és ebbéli tévedésükben senki nem kívánta őket megzavarni. Még a kínaiak sem.” (SzRTI)

CRI/Xinhua: Xi Jinping látogatása elmélyítheti a kínai-brit gazdasági és kereskedelmi együttműködést

Xi Jinping kínai államelnök október 19-e és 23-a között látogatást tesz Nagy-Britanniában. Stephen Phillips, a brit-kínai kereskedelmi szervezet elnöke kijelentette, hogy Xi Jinping látogatása tovább mélyítheti a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi együttműködést, – a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztése pedig hasznot hozhat a két ország üzletembereinek.
Stephen Phillips elmondta, hogy az utóbbi években sok kínai cég fektetett be Nagy-Britanniában, és szép sikereket értek el. A kínai cégek a brit piacon keresztül egész Európára kiterjedően bővíteni tudták tevékenységüket, és Nagy-Britannia szívesen látja a befektetéseket Kínából. Ezzel párhuzamosan a brit cégek kiemelkedően fontosnak tartják a kínai piacot, és a kínai kormány által kezdeményezett „egy övezet, egy út” stratégia óriási üzleti lehetőséget jelent. A brit cégek nagy lelkesedéssel vesznek részt a kínai stratégiában.
Kínai statisztikai adatok alapján 2014-ben a Kína és Nagy-Britannia közötti kereskedelem összege elérte a 80,87 milliárd amerikai dollárt, ami 15,3 százalékos növekedést jelent az előző évihez képest. Az idei év első felében a kétoldalú kereskedelem összege 36,74 milliárd amerikai dollárra rúgott. Jelenleg Kína a negyedik legnagyobb kereskedelmi partnere Nagy-Britanniának, az uniós tagországok közül pedig a második.
Stephen Phillips elmondta, hogy azért tudtak ilyen nagy eredményeket elérni a kétoldalú együttműködésben, mivel a két ország gazdasága kiegészíti egymást. A brit infrastruktúrát a tőkehiány jellemzi, és nagy igény van az erős kínai cégek befektetésére. London nemzetközi pénzügyi központként fontos szerepet játszhat a kínai jüan nemzetközi elterjedésében.
Stephen Phillips úgy véli, hogy a jövőben a két országnak együtt kell működnie a harmadik fél piacán való megjelenésben.

Xi Jinping látogatásával beköszönt a kínai-brit kapcsolatok aranykora

Liu Xiaoming, Kína nagy-britanniai nagykövete Xi Jinping kínai államfő nagy-britanniai látogatásáról tartott sajtóértekezletet. A nagykövet kijelentette, hogy Xi Jinping látogatása nagy jelentőségű, és a brit fél kitüntetett figyelmet szentel a kínai államfő útjának.
A nyugati média – köztük a BBC, a CNN és az AFP – tudósítói is jelen voltak a sajtóértekezleten.
Liu Xiaoming nagykövet úgy tájékoztatott, hogy a két ország vezetője rögzíteni fogja a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének új céljait, és ki fogják dolgozni a fejlesztés tervét. Hozzátette: a látogatás új mérföldkő a kétoldalú kapcsolatokban, és ennek köszönhetően a két ország viszonya aranykorát éli.
Liu Xiaoming elmondta, hogy Nagy-Britannia kitüntetett figyelemmel fogadja Xi Jinpinget, és ennek részeként 103 díszlövéssel üdvözlik a kínai államfőt. A látogatás során a brit királyi család három generációjának tagjai is jelen lesznek a fogadáson, és Xi Jinping a brit parlamentben is beszédet fog mondani. A hivatalos megbeszélés mellett David Cameron brit miniszterelnök és felesége, Samantha Cameron a vidéki Chequers-villában látja majd vendégül Xi Jinpinget és feleségét, Peng Liyuant. Kína szintén kiemelkedően fontosnak tartja a látogatást. A kínai államfő rendszerint több országot érintő körutakat szokott tenni, ám ez alkalommal csak Nagy-Britanniában tesz látogatást, ami nagyon ritkán fordul elő.
Liu Xiaoming tájékoztatása alapján Xi Jinping az Imperial College Londonban megtekinti a robottechnikával, a biogyógyászattal és a big datával foglalkozó kutatóintézetet.
A labdarúgásban folytatott kínai-brit együttműködésről szólva a nagykövet úgy nyilatkozott, hogy világszerte ismert a brit labdarúgás, és a foci Kínában is nagyon népszerű sportág, ezért óriási együttműködési lehetőségek vannak ezen a területen.
134724415_14451656111241n

Xi Jinping: közösen építjük a kínai-brit kapcsolatok „aranykorát”

A brit látogatást megelőzően Xi Jinping kínai államfő is interjút adott a brit Reuters hírügynökségnek. Az interjúban Xi Jinping abbéli reményének adott hangot, hogy a látogatás élénkítheti a gyakorlati együttműködést, a látogatás során úti tervet készítsenek a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére, a látogatásnak köszönhetően közösen építik a kétoldalú kapcsolatok „aranykorát”.
Xi Jinping elmondta, hogy az utóbbi években Kína és Nagy Britannia közötti befektetés és gazdasági együttműködés folyamatosan fejlődik a világgazdaság növekedésének lassulása ellenére. Az uniós tagországok közül Nagy Britannia a második legnagyobb partnere Kínának, Nagy Britannia unión kívüli partnerei közül Kína a második legnagyobb. Jelenleg Nagy Britannia kidolgozott sok fontos tervet, például az infrastruktúra korszerűsítéséről szóló terv, az észak-angliai gazdasági központ építéséről szóló terv, a brit ipar hosszú távú fejlődéséről szóló 2050-es stratégia, ezek a tervek összekapcsolnak Kína által kidolgozott „egy övezet, egy út” kezdeményezéssel, „Made in China 2025″ startégiával és „Internet+” tervvel. Kína kész Nagy Britanniával együtt megerősíteni és bővíteni az együttműködést, mely jobban szolgálja a két népet.
A kínai államfő kijelentette, hogy idén van Kína és Európai Uniós közötti diplomáciai kapcsolat felvételének 40. évfordulója, Nagy Britannia uniós tagország, a kínai-brit kapcsolat és a kínai-uniós kapcsolat hatással vannak egymásra.
Az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankról (ÁIBB) beszélve Xi Jinping úgy nyilatkozott, hogy a kínai fél által kezdeményezett ÁIBB célja az ázsiai infrastruktúra építése és a regionális együttműködés elmélyítése. Kína nagyra értékelte, hogy Nagy Britannia csatlakozott az ÁIBB-hoz. Kína kész az illetékes felekkel együtt arra törekedni, hogy az ÁIBB az infrastruktúrát szolgáló profi és hatékony finanszírozási platform legyen.
A nemzetközi közösség aggódik a kínai gazdasági növekedés lassulása miatt. Erre reagálva Xi Jinping elmondta, hogy az idei év első felében 7%-al növekedett a kínai gazdaság, ez az eredmény megfelelt a vártnál, a világ legfőbb gazdasági közösségei közül Kína még a leggyorsabban növekvő ország. Jelenleg Kína törekszik a növekedés stabilizálására, a reform bevezetésére, az innovációra, a gazdasági szerkezet átalakítására és az emberek életszínvonalának emelésére.
Ezen kívül Xi Jinping a klímaváltozásról, a Dél-kínai-tenger szuverenitásáról és a korrupció elleni nemzetközi együttműködésről válaszolt a tudósítók kérdéseire.
Xinhua – CRI – SzRTI