A Jobbik szerint módszeresen akadályozza a kormány a korrupció elleni harcot, és hátráltatja az azt lehetővé tévő törvények meghozatalát, emiatt a kormánypárt a korrupció felszámolásának útjában áll.
Staudt Gábor, a Jobbik frakcióvezető-helyettese kijelentette, hogy pártja a közelmúltban számos javaslatot nyújtott be a témában, de a kormány mindegyiket “lesöpörte az asztalról”. A politikus kifejtette, hogy a kormánypárt nem támogatta a mentelmi jog eltörlését, a kötelező vagyonosodási vizsgálat bevezetését, a politikusok közeli hozzátartozói vagyonnyilatkozatainak nyilvánosságra hozatalát, se – gazdasági bűncselekmények esetében – az elévülhetetlenséget, ami lehetővé tette volna a későbbi elszámoltatást. A képviselő a brit Tax Justice Network jelentésére hivatkozva kijelentette, hogy a rendszerváltás óta Magyarország az államadósság két és félszeresét veszíthette el korrupciós ügyek miatt.
“Nehéz azt mondani, hogy ezt a pénzt nem lopták el, mert ellopták. Azt szeretnénk megtudni, hogy kik voltak ezek.”
Vona Gábor április 9-én egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a Jobbik kormányra jutása esetén először a korrupciót számolná fel. A pártelnök akkor kifejtette, hogy az Országgyűlésben, majd 2018-ban vagy hamarabb kormányra jutva folytatnák ennek megvalósítását, a Fideszt pedig velejéig korruptnak tartja. Vona ezzel meghatározta a párt egyik elsődleges kampánytémáját 2018-ra, és a Jobbik azóta számos törvényjavaslatot nyújtott be, ami több lehetőséget biztosítana az elszámoltatásnak.
A pártelnök ma az Országgyűlésben felszólalva kijelentette, hogy ma a korrupció jelenti azt a mocsarat, amiben minden elsüllyed. Vona emlékeztetett, hogy korábban minden párt megígérte az elszámoltatást, majd amikor kormányra kerültek, ők maguk váltak a korrupció működtetőivé, mostanra pedig odáig fajult a helyzet, hogy “a Fidesz korrupció tekintetében túlszárnyalja a szocialistákat, nem összevissza talicskával, hanem menetrend szerinti teherautóval viszik ki a pénzt”.
L. Simon László államtitkár válaszként felszólította a Jobbik elnökét, hogy amennyiben korrupciós ügyről van tudomása, tegyen feljelentést. Szerinte a jobboldali ellenzék csak vádaskodik, eközben amiatt nem tesz feljelentést, mert nincs bizonyíték a kezükben, és nincs mit bizonyítani.


http://hidfo.ru/2015/10/a-korrupcio-mocsar-amiben-minden-elsullyed/