– Donbassz összefoglaló –

A Jobb Szektor és az ukrán hadsereg összecsapása Volnovaha mellett

A DNR felderítőinek információja szerint az ukrán hadsereg és a Jobb Szektor harcosai összecsaptak Volnovaha közelében – írja a Zvezda TV. Erről Eduard Baszurin, a donyeckiek katonai parancsnoka nyilatkozott. Szavai szerint a szélsőséges szervezet meg akarja szakítani a kapcsolatát Kijevvel és meg akarja dönteni a hatalmat. „Volnovaha mellett fegyvere összetűzés volt a Jobb Szektor harcosai és az Ukrán hadsereg katonái között. A konfliktus kiváltója az volt, hogy a járás vezetője a nacionalisták segítségével megpróbálta szétkergetni a tanácsot. Az emberek által megválasztott képviselők mellett az ukrán hadsereg lépett fel” – mondta Baszurin kérve azt, hogy az EBES figyeljen fel a Jobb Szektor provokációs kísérleteire is.
„Azt kérjük az EBESZ-től, hogy figyeljenek fel azoknak a provokációknak a veszélyére, ami a nacionalisták részéről érkezhet” – mondta Baszurin.

A DNR ukrán katonák tömeges átállásáról beszélt

Az ukrán katonák továbbra is átállnak a felkelők oldalára – írja a Rusvesna. Erről Maria Petrova, a DNR Állambiztonsági Minisztériumának sajtótitkára nyilatkozott. „Megőrződik az átállni kívánó ukrán katonák emberfolyama. Ez a rosszabbodó gazdasági és politikai helyzettel magyarázható. Korábbi katonák és hatósági szervek alkalmazottai fordulnak a DNR Állambiztonsági Minisztériumához. Alapos átvizsgálása alá kerülnek és ha bebizonyosodik, hogy nem folytattak jogtalan tevékenységet, akkor élhetnek és dolgozhatnak is a köztársaság területén” – mondta Petrova.


Az ukrán hadsereg ismét bombázta Luganszkot
„ Az ukránok ismét megsértik a fegyvernyugvás feltételeit, az elmúlt nap folyamán újra kétszer is bombáztak és lőttek minket” – jelentette ki az LNR Népi Rendőrségének képviselője.
„Tegnap fél négy körül Zselobok, Szvetlodarszkoje, Lozovoje, Szcsasztyje, Hrasevka és Rajevka körzetében hullottak a 120 mm-es aknavetők lövedékei, és folyamatosan géppuskázták az állásainkat is” – tette hozzá a rendőrség szóvivője.
Az ukrán hadsereg törzsében viszont azt az információt adták, hogy a felkelők tartják magukat a tűzszünet feltételeihez.


Kijev: a donbasszi tűzszünet teljesítve
Andrej Liszenko, az ukrán elnöki adminisztráció hivatalos képviselője szerint a minszki egyezmény első pontja teljesítve van – írja a RIA Novosztyi. „Tegnap teljesen elcsendesült minden Ukrajna keleti részén. Ebben az évben először nem rögzítettek egy ellenséges támadást sem az ukrán katonák és települések ellen. Pilóta nélküli repülőgépek aktivitását szintén nem jegyezték fel. Elmondhatjuk azt, hogy a minszki egyezmény első pontját sikerült teljesíteni” – mondta Liszenko.
Liszenko szavai szerint két hét csend után belekezdhetnek a nehézfegyverek kivonásába. „Az ukrán fél a minszki egyezmény aláírása után elkezdte azt teljesíteni és a nehézfegyvereket kivonták. Ezt várjuk a másik féltől is” – mondta Liszenko.


LNR: Kijev akadályozza meg a szélsőségeseik destabilizációs tevékenységét
Az LNR Népi Milíciája felszólítja az ukrán kormányt, hogy akadályozza meg azokat a nacionalista akciókat, amelyek még jobban súlyosbítanák az országban uralkodó helyzetet. Erről Igor Jascsenko, az LNR Népi Milíciájának vezérkari ezredese nyilatkozott. Elmondása szerint az Jobb Szektor vezetőjének, Dmitirj Jarosnak a szándékai miatt a provokációk számának megnövekedésére számítanak az elválasztó határvonalon. „Nyíltan felszólította a híveit és minden ukránt, hogy vegyenek részt ezekben az akciókban. Ezzel kapcsolatban felszólítjuk az ukrán kormányt, hogy akadályozzák meg ezeket és időbe semlegesítsék a szándékukat, amely csak súlyosbítaná az így sem stabil országban lévő helyzetet” – mondta az ezredes.


Csend és nyugalom a DNR-ben
Az éjjeli órákban nem jegyezték fel az ukrán katonák által végzett lakóterületek bombázását – írja a RIA Novosztyi a helyi városi vezetők nyilatkozatira hivatkozva. „Az elmúlt éjszaka bombázásmentes volt” – nyilatkozta Jurij Budrin, Donyeck Kirov kerületének vezetője.
Ugyanígy nyugodt volt a helyzet Donyeck többi kerületében és a DNR frontmelletti területein is. Gorlovka, Novoazovszk, a Jaszinovataja és Telmanovói járás szintén nyugodt állapotokról jelentett.


DNR: Október 18-án lesz a választás
Denisz Pusilin, a Népi Tanács megbízott vezetője jelentette be a hírt – írja a Rusvesna.
„Egyelőre ez a terv, de várjuk az elnök, Zaharcsenko indítványát, amint megkapjuk, máris hozzálátunk a választások feltételeinek megteremtéséhez. Kijev negatívan fogadta a hírt, eddig mindent elkövettek, hogy megtiltsák, vagy más módon megakadályozzák a választásokat a DNR-ben és az LNR-ben, főleg azokon a területeken, amelyeket ők ellenőriznek. Ez abszurditás de sajnos ez van” – jelentette ki Pusilin.


Újra járnak a vonatok Gorlovka és Jaszinovata között
A DNR vasúti minisztériuma jelentette be a hírt – írja a Novorosinform. A harcok miatt ideiglenesen megszűnt a vonatközlekedés Gorlovka és Jaszinovata állomások között. A DNR vasúti minisztériuma szeptember 7-től újra elindította az elektromos meghajtású szerelvényeket, amelyek hiánya elsősorban a személyszállítás területén volt érezhető.
„Egyelőre három szerelvény fog járni naponta Makejevka és Krinicsnaja állomások érintésével, később bővíteni fogjuk a menetrendet” –  jelentette ki a minisztérium sajtófőnöke. Az említett vonalon tavaly júniusa óta szünetelt a vonatközlekedés a harcok miatt.


A DNR egy új vasút biztonsági szervet hoz létre
A DNR kormányának tervei szerint létrehoznak egy új katonai jellegű szervet, amelynek a köztársaság stratégiai jelentőségű vasútvonalainak az őrzése lesz a feladata – írja a Rusvesna. Erről Szemen Kuzmenko, a DNR közlekedésügyi minisztere nyilatkozott. „Egyeztetünk a VOHR létrehozásáról, aminek az infrastruktúránk megőrzése lesz a feladata. Ezen a Védelmi Minisztériummal közösen dolgozunk. A biztonsági szerv akkor kezd el működni, amikor a DNR vezetője aláírja a működéséről szóló rendeletet” – mondta a miniszter.
Az új biztonsági szerv a VOHR, három egységből fog állni. Minden egységnek egy meghatározott terület őrzése lesz a feladata. „Stratégiailag fontos útvonalakat fognak őrizni: Debalcevo, Jaszinovataja és Ilovajszk. Ez a hidak őrzését és az ukrán szabotőr csoportok elleni harcot is magába fogalja” – mondta a miniszter. Szavai szerint a következő héten erről fognak tárgyalni.


Felrobbant egy nő Marinka mellett
Egy nő repeszsérüléseket szerzett egy robbanószerkezet robbanása miatt – írja a RIA Novosztyi Donyeck Petrovszkij kerületének vezetőjére, Szergej Csubra hivatkozva. „Egy 1987-es születésű nő felrobbant egy robbanószerkezeten, amikor Alekszandrovkából Marinkába indult meglátogatni a rokonait. A combjai és a kezei sérültek meg” – nyilatkozta Csuba. A fiatal nőt kórházba szállították. Az állapota stabil.


Eduard Baszurin új kinevezést kapott
Eduard Baszurint, a DNR Védelmi Minisztériumának hadtest parancsnokának helyettesét kinevezték a köztársaság vezetőjének a katonai szolgálatot teljesítők és családjainak szociális biztonsági kérdéseivel kapcsolatos kérdések parlamenti képviselőjének – írja Novorosszia hírügynöksége. Az erről szóló rendeletet a DNR parlamentjének hivatalos oldalán is publikálták.
„Folytatom az előző munkámat is és elkezdek ismerkedni azokkal az új kötelezettségeimmel, amit a köztársaság vezetője helyezett rám” – nyilatkozta Baszurin. Zaharcsenko az erről szóló rendeletet szeptember kilencedikén írta alá.


Pusilin a DNR Népi Tanácsának az új vezetője
A DNR képviselői szeptember 11-én megválasztották Denisz Pusilint a parlament élére – írja Novorosszia hírügynöksége.  „Anatolij Koval, a Donyecki Köztársaság frakció vezetőjének kezdeményezésére szavazásra került a Donyecki Népköztársaság Népi Tancsának vezetőjének megválasztásáról szóló rendelet. Anatolij Pavlovics ennek betöltésére Denisz Vladimirovics Pusilint ajánlotta” – nyilatkozta a DNR parlamentjének sajtóosztálya. 76 szavazattal Denisz Pusilin az új házelnök.


Perevelszk járás lakó Oroszországhoz akarnak csatlakozni
A Luganszk megyében lévő Perevalszk járás lakó létre akarnak hozni egy mozgalmat, amelynek Oroszországhoz való csatlakozás a célja – írja a Rusvesna. Erről Vitalij Mihajlov, a járási adminisztráció vezetője nyilatkozott. Szavai szerint erről a Mir Luganscsini mozgalom irodájába érkezett emberek beszéltek neki. „A találkozó végén helyi lakosok jöttek oda hozzám. Egy olyan kezdeményező csoport, akik egy Oroszországhoz való csatlakozás mozgalmát akarják beindítani. Az ilyeneknek tényleg van alapja a létezésre. A köztársaság számára az Orosz Föderáció jelent biztosítékot a humanitárius katasztrófa megelőzésére, amibe a jelenlegi ukrán kormány akar taszítani minket” – mondta Mihajlov.
Szavai szerint, ha a lakosság körében tényleg van ilyen igény, akkor azt nem lehet ignorálni és meg kell hallgatni. „Számunkra az orosz rubel az alap valuta a köztársaságban, a gazdasági blokád idején pedig Oroszország az egyetlen kereskedelmi partnerünk. Biztos vagyok benne, hogy a köztársaság lakóinak többsége támogatni fogja a járásunk lakóinak mozgalmát” – mondta Mihajlov.
„Mindig is a nagy Oroszország részének tekintettük magunkat, és ha megvalósul az Orosz Föderációba való csatlakozásunk, akkor a köztársaság lakóinak számára ez a hazába való visszatérést fogja jelenteni” – mondta Mihajlov.


20 ember tűnt el szeptember 5 és 11 között
A Donyecki Népköztársaság 20 lakosa tűnt el vagy került az ukránok fogságába szeptember 5 és 11 között – írja Novorosszia hírügynöksége. Erről Daria Morozova, a DNR emberjogi biztosa jelentett. „Közülük 10 felkelő és 10 civil lakos” – mondta Morozova. Az emberjogi biztos nyilatkozatából az is kiderül, hogy az ukránok fékezik a fogolycserével kapcsolatos tárgyalásokat.


Az SZBU Avakov elleni gyilkossági merényletről jelentett
Ukrajna Biztonsági Szolgálata Avakov belügyminiszter elleni gyilkossági kísérletről jelentett – írja a Hromadske. „A rendvédelmiek egy különleges akciója során sikerült leleplezni egy bűncsoportot, akik magas szintű rendőrök, parlamenti képviselők, önkéntesek és üzletemberek meggyilkolását tervezték. Ma Harkovban sikerült elfogni a csoport egyik szervezőjét, a Szlobozsanscsina zászlóalj vezetőjét” – nyilatkozta az SZBU sajtóosztálya. A vádlott otthonában és állomáshelyén házkutatást tartanak.
Rapid Press Hírszolgálat
Források: ZvezdaTVRusvesnaRIA Novosztyi, (RIA.ru)NovorosInformHromadskeTV
Szabad Riport