A budapesti Keleti pályaudvar bizonytalan ideig nem indít és nem fogad vonatokat – közölte a pályaudvari hangosbemondó kedden nem sokkal 9 óra után. Mindenkit felszólítottak, hogy hagyják el az épületet. Az M1 Híradó helyszíni beszámolója szerint óriási a káosz.
A Híradó helyszíni tudósítójának beszámolója szerint a pénztárak előtt hatalmas sorok alakultak ki, de jegyeket nem adnak ki. A pályaudvaron óriási a káosz és tapintható a feszültség, a migránsok abban bíznak, talán mégis indul nemzetközi járat, a magyarok a vonataikra várnak, a rendőrök pedig látnivalóan valamilyen parancsra – jelentette az M1 Híradó munkatársa. A Ma délelőttben megszólalt egy Egerbe induló magyar utas is, aki elmondta, a rendőrök bilinccsel fenyegették meg, ha nem hagyja el pályaudvart.
Váczi Viktor a MÁV Zrt. helyettes szóvivője szintén az M1 hírfolyamában azt mondta, információja szerint 10.05-től a pályaudvar már fogad vonatokat, de mindenkit arra biztatott: folyamatosan figyelje a tájékoztatásokat. Hozzátette azt is, biztos, hogy délutánig eltart, amíg a forgalom helyreáll.
A peronok és a pályaudvar előtti terület tele van migránsokkal – számolt be korábban az MTI tudósítója a helyszínről. A rendőrök sorfalat állnak a peronok előtt, de mind előttük, mind mögöttük vannak migránsok. A rendőrök kordonnal lezárták az aluljáróból a pályaudvar felé vezető feljárót. A főbejáratnál is sorfalat állnak, és hangosbemondón, tolmács segítségével tájékoztatják a pályaudvaron és a pályaudvar előtt tartózkodó bevándorlókat. A pályaudvar belső vágányain négy vonat is áll, azokra nem lehet felszállni.
Tüntetnek a migránsok
A migránsok jelenleg a Baross téren vannak, és demonstrációba kezdtek. Azt kiabálják, “Szíria”, valamint “Germany” és “München”, vagyis azt követelik, hogy engedjék őket továbbmenni Németországba. Több százan az érvényes, Németországba szóló vonatjegyüket lobogtatják. A 7-es és 8-as vágány közötti peronon demonstrálókat a Készenléti Rendőrség próbálja kiterelni a csarnokból. A pályaudvaron tartózkodó többi migránst csoportokban kísérik ki az épület elé.
élményvonatÉlményvonatra várva


Kedden nem sokkal 10 óra után megindult a vonatközlekedés a Keleti pályaudvaron - mondta a MÁV helyettes szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorfolyamában. Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy a migránsokat nem engedik be a csarnokába, több száz illegális bevándorló tüntet a Baross téren. Reggel 9 óra után mindenkit felszólítottak, hogy hagyják el az épületet. Az M1 Híradó helyszíni beszámolója szerint óriási volt a káosz. Kedden nem sokkal 10 óra után megindult a vonatközlekedés a Keleti pályaudvaron - közölte a MÁV helyettes szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorfolyamában. Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy a migránsokat nem engedik be a pályaudvar csarnokába.

Váczi Viktor elmondta: hatósági intézkedés miatt a Keleti pályaudvart 9 óra 9 perctől zárták le. Információik szerint 10 óra 5 perctől újra engedélyezték a vonatközlekedést a Keleti pályaudvaron - mondta. Ez azt jelenti, a Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Hatvan-Miskolc és a győri vonal vonatai "előbb-utóbb" ismét a Keleti pályaudvarig fognak közlekedni.

A helyettes szóvivő tájékoztatása szerint a vonatforgalom várhatóan csak a kora esti órákra fog helyreállni, addig jelentős késésekre és vonatelmaradásokra kell számítani. A menetrend változásairól a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálaton, a MÁV csoport internetes elérhetőségén és a Vonatinfó mobilapplikáción lehet tájékozódni.

Az MTI tudósítója azt tapasztalta, hogy a Bécs felé induló nemzetközi vonat beállt a vágányra, a turisták ott vannak a csarnokban, de migránsokat nem
engednek be.

Óriási volt a káosz

A Híradó helyszíni tudósítójának beszámolója szerint korábban a pénztárak előtt hatalmas sorok alakultak ki, de jegyeket nem adtak ki. A pályaudvaron óriási volt a káosz és tapintható volt a feszültség, a migránsok abban bíztak, talán mégis indul nemzetközi járat, a magyarok a vonataikra várnak, a rendőrök pedig látnivalóan valamilyen parancsra. A Ma délelőttben megszólalt egy Egerbe készülő magyar utas is, aki elmondta, a rendőrök bilinccsel fenyegették meg, ha nem hagyja el pályaudvart.









Rendőrsorfal


Az MTI tudósítója korábban azt jelentette, a peronok és a pályaudvar előtti terület tele volt migránsokkal. A rendőrök sorfalat állnak a peronok előtt, de mind előttük, mind mögöttük vannak migránsok. A rendőrök kordonnal lezárták az aluljáróból a pályaudvar felé vezető feljárót. A főbejáratnál is sorfalat álltak, és hangosbemondón, tolmács segítségével tájékoztatták a pályaudvaron és a pályaudvar előtt tartózkodó bevándorlókat. A pályaudvar belső vágányain négy vonat is állt, de azokra nem lehetett felszállni.

Tüntetnek a migránsok

A migránsok jelenleg a Baross téren vannak, és demonstrációba kezdtek. Azt kiabálják, "Szíria", valamint "Germany" és "München", vagyis azt követelik, hogy engedjék őket továbbmenni Németországba. Több százan az érvényes, Németországba szóló vonatjegyüket lobogtatják. A 7-es és 8-as vágány közötti peronon demonstrálókat a Készenléti Rendőrség próbálja kiterelni a csarnokból. A pályaudvaron tartózkodó többi migránst csoportokban kísérik ki az épület elé.

(hirado)