2015. szeptember 2., szerda

Gyorshír: Már a Kökin is tüntetnek a migránsok – Gyerekeket tartanak maguk elé!

A Rendőrség közleménye:
  • Nem hajlandóak eleget tenni a hatósági kötelezésnek
“A Kiskunhalasról a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni befogadó állomására útba indított menekültkérelmet előterjesztett illegális határátlépők egy csoportjából 2015. szeptember 2-án 5 óra 20 perckor a Budapest, Kőbánya-Kispest vasútállomáson többen közölték, hogy nem hajlandóak átszállni a Debrecen felé tartó vasúti szerelvényre (a csoport kisebb része továbbutazott).
Az illegális bevándorlók a vasúti sínpár mellett részben levetkőzve, részben gyermekeket maguk elé tartva, a magasba emelve azt követelik, hogy szabadon eljuthassanak Németországba.
A vasúti forgalom zavartalanságának biztosítása érdekében a rendőrség a szükséges intézkedéseket megtette, ennek ellenére a vonatközlekedésben az érintett szakaszon változások várhatóak.
A menekültkérelmet előterjesztők a menekültügyi eljárás ezen szakaszában Magyarország területén szabadon mozoghatnak, a hatóság kötelezésére azonban nyilvántartásba vételüket követően 24 órán belül meg kell jelenniük a számukra az ügyük elbírálásának idejére kijelölt befogadó állomáson. Az útba indított menekültkérelmet előterjesztők személyi szabadságukat korlátozó hatósági intézkedés alatt nem állnak.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése