A szíriai kormány kidolgozott egy stratégiát az országból kiinduló migrációs hullám megállítására, de megvalósításához a tömeges bevándorlásban érintett országok segítségére lenne szükségük.
Ali Haidar – aki 2011 óta a béketárgyalásokért felelős miniszter, és egyben a Szíriai Szociálnacionalista Párt vezetője is – az illegális bevándorlás által sújtott országok segítségét kéri abban, hogy Szíria megvalósíthassa a tömeges elvándorlás megállítására kidolgozott stratégiát. A miniszter a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, hogy a kormány intenzív újjáépítési programot folytat a háború által elpusztított övezetekben, egész falvakat és városrészeket építenek újjá állami forrásokból. Kezdeti eredményként a miniszter elmondta, hogy már több mint 15 ezren térhettek vissza otthonaikba, amit a terület stabilizálását követően az állam újjáépített. Ezeken a helyeken az utóbbi hónapok során a teljes közműhálózatot is újjáépítették.
A hazatérők befogadására külön központokat hoznak létre, ahol biztosított az átmeneti elhelyezés, de a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az ország elhagyására kényszerült családok otthonait újjáépítse. Ehhez azonban más országok segítségére lesz szükségük. Ali Haidar elmondása szerint az újjáépített településeken már újra működik az oktatás és egészségügy, az állam élelmiszersegélyt is ad az otthonaikba hazatérő családoknak.
Szíriában 2011 óta több mint 10 millió ember otthona semmisült meg.
Minden, a tömeges bevándorlásban érintett országnak, így hazánknak is érdeke, hogy az otthonaikból elűzött családok hazatérhessenek. Magyarország segítséget kell adjon a szíriai kormánynak az ország újjáépítésére tett erőfeszítésekben. Az illegális bevándorlást a legemberibb módon úgy lehet megállítani, ha a bevándorlásban érintett országok “az Asszád-kormány fegyveres ellenzékének” támogatása helyett az ország újjáépítését folytató államnak adnak segítséget.


http://hidfo.ru/2015/08/sziria-a-segitsegunket-keri-az-orszag-ujjaepitesehez/