Nyáron sem tétlenkedett a kormány: íme, a legújabb mutyik

A helyzet mutyi-téren változatlan, illetve igenis változik: sajnos rossz irányba. Továbbra is elmondható, hogy a korrupciót állami szinten űző kormányzat intézkedéseinek köszönhetően az Unió egyik legkorruptabb országának mondhatjuk magunkat.
A korrupció mára nem a rendszer velejárója, hanem a rendszer maga: az alapképlet szerint általában egyéni képviselői indítványként benyújtott, tehát a parlamenti vitát kikerülő jogszabály-módosításokkal átrendezik a tulajdonviszonyokat és (államosítás helyett) baráti kezekbe játsszák az adott piacot. A közbeszerzések és az állami megrendelések szintén haverok zsebében landolnak, így a gazdasági hátországban hatalmas vagyonok találtak gazdára. A személyre- és cégekre szabott jogszabályalkotás mára rutinművelet lett.
A listánk egyre bővül, most épp az oszlopreklámmutyival, amelynek lényege, hogy újra lehet majd közutak melletti villanyoszlopokon és telefonpóznákon reklámot elhelyezni, miután 2012-ben még balesetveszélyességre hivatkozva betiltották azokat. Mondanunk sem kell, azóta változtak a hirdető cégek tulajdonviszonyai. Aki jól jár: Garancsi István, Orbán Vikor jó barátja. Ugyanaz a Garancsi István, akinek érdekeltségéhez fűződő cég nyerte el a 2017-es vizes világbajnokság helyszínének építésére kiírt közbeszerzési pályázatot.
De Sánta János, Lázár közeli barátja is elégedett lehet: magáénk tudhatja a Napi Gazdaság 49 százalékos tulajdonrészét. Kevésé örülhetnek az IT cégek a pénzügyi szolgáltatók leendő informatikai auditoraival szemben állított követelménylistának: ez, meglátásuk szerint az iparág szereplőinek nagy többségét elüti a lehetőségtől, várhatóan itt is csak Fidesz-kedvencek lehetnek befutók - ez itt az audit mutyi!
7553_csak_a_penz_fidesz_amiben_a_kdnp_hisz.jpg
Garancsi István, a „kötélbarát” milliárdos vállalkozó
Elöljáróban csak annyit az egyébként Videoton tulajdonos és MET résztulajdonos Garancsiról, hogy ő az írásban felsorolt mutyik főszereplője. Ezen kívül egy, a Figyelőben megjelent interjú-portré szerint a következő derül ki róla: a miniszterelnököt eredetileg az általa 2007-ben megvásárolt Videoton FC révén ismerte meg, ahol gyakran ültek együtt a díszpáholyban. A kapcsolat akkor fűződött szorosabbra, amikor egyszer elvitte Ausztriába túrázni Orbánt és feleségét, Lévai Anikót, valamint Hernádi Zsolt Mol-vezért és egy barátját. Garancsi a kapcsolatot kötélbarátságnak nevezi (az elnevezés az összekötött hegymászók egymásra utaltságára utal).
Oszlopreklám-mutyi
2012-ben betiltották a közutak melletti villany- és telefonpóznákon való plakátelhelyezést. A kormány hivatalos indoklása szerint azért, mert az balesetveszélyes... A valódi ok viszont inkább abban keresendő, hogy az oszlopokra helyezhető reklámokkal akkor még a spanyol érdekeltségű Esma-csoport foglalkozott - ami a Simicska Lajoshoz köthető Mahir-cégcsoport konkurenciája volt. Az Esma 2012-es tiltás után gyakorlatilag csődbe ment, spanyol tulajdonosok részben kivonultak az országból – írja a napi.hu.
Ez már csak azért is tűnik valószínűbb oknak, mert azóta az Esmába beszállt a kormányfővel közismerten jó kapcsolatot ápoló Garancsi István is. S láss csodát, hirtelen újra engedélyezték az oszlopokon elhelyezett hirdetéseket. Mit nekünk balesetveszély!
Az autósok biztonsága természetesen elsődleges fontosságú a kormány számára - egészen addig, amíg egy haverhoz nem kerül a plakátbiznisz. A javaslatot egyébként a gazdasági bizottság nyújtotta be - tehát még hátra van egy parlamenti nyugtázás.
Úszóvébé-mutyi
Listánk következő mutyija a 2017-es vizes világbajnokság helyszínéül szolgáló komplexum megépítésének ügye. A nyertes ismét Garancsi István, aki nemrég szerzett magának egy céget, a Market Építő Zrt.-t, amellyel máris bezsebelhette a 40 milliárdos munkát. A tendert a Garancsi cég, a Strabag-MML Kft. és a Magyar Építő Zrt.-vel „versenyezve” nyerte el.
A Garancsi-féle Market Építő Zrt. szép számban nyert már állami beruházásokat, például a Fradi-stadion építését is. A Market Építő 2013-ban nettó 38,6 milliárdos bevételt termelt és 740 millió forintos üzemi eredményt ért el, tavaly pedig 49 milliárdos árbevétel mellett 1,187 milliárdos adózott eredményt értek el, amelyből 880 milliót osztalékként kivettek. Hozzájuk köthető még egy nagy projekt, a Wizz Air Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren épülő 2000 négyzetméteres csarnokának kivitelezése.
Dohányellátó-mutyi
Közben Lázár János holdudvara is épül-szépül. A miniszter ismerőse, Sánta János, a Continental Dohányipari Csoport elnöke, amely az utóbbi időszak dohányipari átalakulásának legnagyobb nyertese, a magyarországi trafikok kizárólagos nagykereskedőjeként. Íme, a nyertes pályázata (Tabán Zrt.) és a másik, vesztes pályázó (Philip Morris et al.) közti különbségek:
Jól érzékelhető, hogy hiába kínálták a versenytársak a baráti cég által kínált koncessziós díj tízszeresét, az állam mégis Lázár bizalmasával kötött végül szerződést. Nem mintha ezen mostanra bárki meglepődne.
Napi Gazdaság-mutyi
Sánta egyébként nem csak a dohányiparban utazik: június 11-én szerezte meg az új Magyar Nemzetnek szánt napilap 49 százalékos tulajdonrészét Liszkay Gábortól 69,76 millió forintért. Ezzel a miniszterelnökséget vezető miniszter pozíciója erősödik a médiában, amelynek egy másik óriási szelete már Habony-kézben épülget.
A Napi Gazdaság még áprilisban került Liszkay Gáborhoz, azelőtt a Századvég tulajdona volt, és így Habony Árpád hatása lehetett erős. Habony azóta létre hozta saját médiacégét Modern Media Group néven, amelynek ingyenes hetilapját a Századvég kommunikációs igazgatója, Keresztesi Péter menedzseli. És hogy bezárjuk a kört, a dohánynagykerekben is megjelenik Habony-kapcsolat, a másik nagy nyertes BAT felügyelőbizottságában ugyanis nemrég az a Lánczi Tamás kapott helyet, aki Habony Londonban bejegyzett tanácsadócégének is az ügyvezetője – írja az Index.
Audit-mutyi
Alakul az audit-mutyi is. A pénzügyi társaságok leendő informatikai tanúsítóira vonatkozó kormányrendelet-tervezetet erős kritikával illette az érintettek érdekképviselete, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ). Az ügy előzménye, hogy a brókerbotrányok ürügyén a Fidesz a pénzügyi társaságok, vagyis bankok és biztosítók számára a tavaly kiötölt közműszámla-tanúsításra hasonlító informatikai auditot kíván kötelezővé tenni.
Az átvilágítás már nyilvánosságra hozott céljai hasonlítanak a számlatanúsítványnál megszabott követelményekhez: garantálni kell a rendszer „zártságát” és azt, hogy senki ne férhessen hozzá szabálytalanul. Az egyelőre nem nyilvános kormánytervek szerint leendő tanúsító szervezetekkel szemben ennél jóval hosszabb és részletesebb követelménylista lesz. Ez, a közműszámlaügyben már kiforrott, a szakma szerint egyedül a Hunguard Kft.-re szabott elváráslista jelentős kibővítésének minősíthető – írja a Népszabadság.
Az IVSZ egyébként véleményezőként szerepel a tervezeten, véleményét azonban úgy tűnik, nem vették figyelembe. A IVSZ szerint az erősebb szabályozás és a tanúsítók minőségalapú szűrésének igényét senki nem vitatta, de a tervezet nem eredményezi a szolgáltatás minőségének javulását. A közölt feltételek ugyanis nem állnak összhangban az információbiztonsági szakma nemzetközi szabványaival.
  • A terv szükségtelenül alkalmaz nemzetbiztonsági logikát: minősített (nemzetbiztonsági okokból titkosított) adatok kezelését feltételezi, holott a pénzintézetek ilyen tevékenységet egyáltalán nem végeznek. A tanúsító legfeljebb üzleti, biztosítási és banktitkokhoz férhetne hozzá.
  • Az előírás, a célra amúgy alkalmas vállalkozások nagy többségét lehetetlenítené el a szakmai munka folytatásától. A rendelettervezetben nem pontosították a tanúsító szervezet fogalmát, elvárt tevékenységi körét és azt se, mi lenne a pontos feladata, mely rendszerek összességét kell tanúsítani, ezenkívül pedig az érdekképviselet szerint több sebből vérzik és szakmailag átgondolatlan.
Indul a nagy magyar földprivatizáció
Legutóbb pedig az agráriumot nézte ki magának a kormány: négyszázezer hektár állami földtől kíván megszabadulni az állam a következő választásig, amelyet a közlés szerint magyar gazdák kezébe akarnak juttatni. A kérdés már csak az, van-e bármi okunk feltételezni, hogy ezúttal majd transzparens módon, kevésbé egyértelműen a gazdasági hátországgal kívánják-e elvitetni a földeket, vagy marad a trafikmutyi jól bejáratott gépezete? Nemsokára kiderül.
(tenytar)