A Győzelem Napjának (május 9.) napján Poros Jankó – a magyar kormánynak is ő a partnere! – több határozatot is elfogadott: 1. Május 9 többé nem ünnep, hanem gyásznap, a “Nagy Honvédő Háború” pedig visszaminősül “háborúnak”. 2. Betiltotta a szovjet (így értelemszerűen a kommunista) jelképeket. 3. Az alábbi posztban ismertetett események főszereplőit pedig “az Ukrajna szabadságáért és függetlenségéért évszázadokig vívott harc hősei” közé kell emelni.
bandera
Valamivel korábban Poros Jankó bejelentette (erről azóta törvény is született), hogy a Fegyveres Erők Napja ezentúl nem február 23 (amit pedig valamennyi posztszovjet országban – kivéve, “természetesen” a három kis balti náci vakarékot – a nép ma is sajátjaként ünnepel). Hanem október 14. 1942. OKTÓBER 14-ÉN HOZTÁK LÉTRE HIVATALOSAN IS AZ UN. “UKRÁN FELKELŐ HADSEREGET” (UPA). Amely az alább leírtakat folytatta, immár “hivatalosan” is.

“1941. szeptember 23-án vonultak be a városba (mármint Kijevbe – a ford. megjegyzése). Szeptember 28-án pedig a Babij Jarban (ez egy horhosos, elhagyatott külterület volt abban az időben – a ford.) 350 ezer kijevit lőttek agyon, közöttük 50 ezer gyermeket! Az 1500 főnyi kivégző különítményben az OUN 1200 “policája” teljesített szolgálatot, és csak 300 német. (Megjegyzés: “policájoknak” a német megszállókkal együttműködő kollaboráns rendfenntartókat nevezték. Az OUN pedig egy szélsőséges ukrán náci szervezet volt.)
Összességében: a Nagy Honvédő Háború idején Ukrajna 5,3 millió állampolgára lelte halálát a fasiszták keze által.
Ebből az emberáradatból a banderisták vadállati kegyetlenséggel mészároltak le: 850 ezer zsidót, 220 ezer lengyelt, 500 ezer orosz és ukrán nemzetiségű polgárt, 450 ezer szovjet hadifoglyot. De lemészároltak mintegy ötezet főt a saját soraikból is, olyanokat, akikről úgy vélték, hogy “nem eléggé aktívak, illetve nem kellően nemzeti tudatúak”.
A mai junta némely vezető egyéniségének vezetői közül Babij Jarban éppenséggel áldozatul eshettek volna Porosenko bábelnök, Jacenyuk miniszterelnök, Julia Timosenko, a parlament elnökének felmenői, illetve Igor Kolomojszkij, a vérben fürdő oligarcha, Ogyessza mészárosának, gyilkos terrorkülönítmények tulajdonosának, a szabadságharcosok fejére, egyenként tízezer dolláros vérdíjat kitűző banktulajdonosnak a szülei is.
(Csikós Sándor)