Balatonfenyvesen pihennek a felcsúti kisvasút szerelvényei
kocsi
– Ez Kecskemétről érkezett – mondja a helyre kis hirtelenpiros MK48-asról az egyik szerelő, aki két társával ügyködik a mozdonyon a balatonfenyvesi gazdasági vasút, vagyis a fenyvesi kisvasút végállomásánál. – Ott állnak, amiket keresnek – int aztán két nyitott személykocsi felé –, azok a nyíregyháziak.
A tehervagonokból nyári kisvasutazásra átalakított zöld kocsikon valóban látszik a törődés, melyet az elmúlt években kaptak: a hírek szerint a szabolcsi megyeszékhelyen gondos kezek újították fel őket, persze helyi használatra. Aztán úgy alakult, hogy mégis a nagyberek keskeny nyomtávú vonalán szállítják az utasokat – egyes hírek szerint csak az idén nyáron, ugyanis végső szolgálathelyük a majdani felcsúti vonalon lesz.
Ahogyan – legalábbis a hírek erről szólnak – a többi , jelenleg felújítás alatt álló, s hasonló funkciójú nyíregyházi kocsinak is. A Nyírvidéki Regionális Kisvasút ugyanis bő fél évtizede nem üzemel, így a keskeny nyomtávú mozdonyok és személyvagonok arrafelé bizonyosan nem futnak majd. A kisvasutak közül pedig jelenleg Felcsúton lesz szükség új szerelvényekre, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök falujában 857 millió forintból gőzerővel épül a pálya, mely a tervek szerint október végére készül el.
kocsi
Az alcsútdobozi Puskás Sporthoteltől a felcsúti Pancho Arénáig – vagyis tulajdonképpen a kormányfő háza végéig – tartó, s a futballakadémiát és érintő 5,7 kilométeres keskeny nyomtávú vasútnak 600 milliós uniós támogatás is jutott, igaz, az EU már vizsgálódik az ügyben, ugyanis kiderült, a pályázati tervekben napi (!) 2500-7000 utassal számoltak, ami azt jelenti, hogyéves szinten félmillióan utaznának a két település között – a budapesti gyermekvasutat a csúcsnapokon úgy másfélezren használják… A terveket aztán évi tízezer utasra korrigálták.
– Úgy tudom, ezek maradnak, nem csak nyárra érkeztek – cáfolja a két új fenyvesi kocsival kapcsolatos híreket beszélgetőpartnerünk –, a többi nyíregyháziról viszont mi is azt hallottuk: az a megtiszteltetés éri őket, hogy a királyi vasútvonalon futhatnak majd…
(sonline)
Bal-Rad komm: A Királyi Hóbort legújabb ékköve. Ahol “…a pályázati tervekben napi (!) 2500-7000 utassal számoltak…” – Ehelyett az “utókalkulációban” már csak napi majdnem 27 és fél (!) utas! A KALKULÁCIÓ SZERINT 600 MILLIÓB KERÜLŐ KIRÁLYI VASÚTVONALON! (Persze többe fog az kerülni!) Amit persze üzemeltetni is kell majd. Legalább húsz fős személyzet. Plusz a karbantartás.
gonosz
Vajon mikor fog omnibusz közlekedni Döbrögházán?
(Szerintünk hamarabb, mint egy mentőápoló havi netto fizetése százezerre “ugrik”!)