Amerikai hackerek próbáltak betörni az európai légi- és űripari társaság szervereire, ahol Németország, Franciaország és Szaúd-Arábia védelmi képességeire vonatkozóan akartak információkat szerezni.
Az Egyesült Államokból végrehajtott támadásról a Bild német lap vasárnap számolt be, ám a behatolás jóval korábban, 2011 novemberében történt. A forrás szerint akkor ismeretlen amerikai hackerek a jelenleg Airbus csoport néven működő, multinacionális légi- és űripari társaság szerverei ellen hajtottak végre kiterjedt támadást, ami a próbálkozások ellenére sikertelenül végződött. A lap erről a behatolásról kapott információkat, azonban feltételezhető, hogy nem elszigetelt eset, hanem egy akkor kezdődő támadássorozat kezdetét jelentette. Az Airbus csoport áprilisban már feljelentést tett az NSA és a BND “együttműködéséről” kiszivárogtatott információk alapján, ipari kémkedés gyanújával, akkor még ismeretlen tettes ellen.
A Bild most olyan dokumentumok birtokába jutott, miszerint a német Bundesnachrittendienst egy külföldi hírszerző szolgálattól információkat kapott korábbi adatszivárogtatásra, valamint az európai vállalat elleni ipari kémkedésre vonatkozóan. Az amerikai behatolókat elsősorban a vállalat Németország, Franciaország és Szaúd-Arábia védelmi képességeinek növelésére vonatkozó megrendelései érdekelték. A kapott információk szerint az Egyesült Államok 2005-ben kérte, hogy a BND biztosítson állandó valós idejű adatszolgáltatást a német és francia haditechnika mozgására vonatkozóan, a BND azonban akkor gazdasági okok hiányára hivatkozva visszautasította a kérést. A támadás a sikertelen tárgyalási folyamatot követően történt, aminek következményeiről egy április óta gyűrűző kémbotrány árulkodik.
2015 áprilisában német sajtóorgánumok olyan dokumentumok birtokába jutottak, melyek alátámasztják, hogy a BND amerikai megrendelésre folytatott megfigyelési tevékenységet Washington európai “szövetségesei” ellen. A német külföldi hírszerzés egy része az amerikai NSA-nak alárendelve, az NSA által jelölt célpontok ellen folytatta tevékenységét, és állandó adatszolgáltatást biztosított, miközben fordított irányú kapcsolat nem állt fenn.
Az újonnan nyilvánosságra jutott dokumentumok arról árulkodnak, hogy az amerikai titkosszolgálatok előbb megpróbáltak állandó hozzáférést szerezni az általuk kritikusnak tartott nagyvállalatok védett adatállományához, majd miután ez nem sikerült, a német hírszerzés vezetőinek korrumpálásával, a német titkosszolgálatok kapacitásának felhasználásával jutottak hozzá európai “szövetségeseik” üzleti titkaihoz.
Ennek kapcsán hangsúlyozni kell, hogy a történtek semmilyen szempontból nem férnek bele egy “szövetségesi” viszony kereteibe. Az amerikai titkosszolgálatok nem adtak állandó hozzáférést európai partnereiknek, miközben tőlük elvárták a valós idejű adatszolgáltatást. Eközben az amerikai hadsereg közel minden európai országban jelen van, míg az európai országok soha nem vethetnék meg lábukat az amerikai kontinensen. Ez a fennálló viszony Európa teljes gyarmati sorba taszítottságát mutatja. A történteket tovább bonyolítja, hogy Németország 2015 március elején, közvetlen az amerikai kémbotrány kirobbanása előtt leállította a Szaúd-Arábiába irányuló fegyverexportot, vagyis elképzelhető, hogy az amerikaiak szabotáltak néhány, az ország védelmi képességeinek növelését célzó fegyverüzletet, ahogy hónapokkal ezelőtt a Misztral-üzletet és szabotálták.

http://hidfo.ru/2015/07/washington-ipari-kemkedest-folytatott-az-airbus-csoport-ellen/