A polgárőröktől kért segítséget a Debreceni Közlekedési Vállalat, mert egyre több utas tett arra vonatkozó bejelentést, hogy nem érzi magát biztonságban a járatokon.
Második hete utazik két-két polgárőr a helyi menekülttábor és a Csokonai Színház megálló közti buszjáraton, miután az utasok egyre többen panaszkodnak a kialakult helyzet miatt. Miklós István, a DKV forgalomszervezési vezetője szerint az utasok gyakran tesznek bejelentést arra vonatkozóan, hogy a bevándorlók jelenléte miatt fokozottan csökken a biztonságérzetük, zavarja az embereket, hogy korábban biztonságosnak hitt környezetben fokozott figyelemmel kell lenniük értékeikre.
Miklós szerint az utasok azt is gyakran kifogásolják, hogy miközben nekik jegyet kell venniük, milyen jogon utazhatnak más személyek – a bevándorlók – jegy és bérlet nélkül. Bár személyesen erőszakos fellépést legtöbben még nem tapasztaltak, rendszerint “hallani olyat”, hogy a menekültekkel telt buszokon utazóktól eltűnt valami. A dehir.hu információi szerint a polgárőrök jelenlétét az utazók pozitívan fogadják, sokakat megnyugtat a rend vigyázóinak feltűnése. Az egyenruhások láttán a bevándorlók körében is egyre többen vesznek jegyet.


http://hidfo.ru/2015/07/polgarorok-vigyaznak-a-rendre-debrecenben/