2015. július 28., kedd

Az orosz Pentagon szövetség véget vet a kazár maffia uralkodásának

A múlt héten egy orosz Fehér Sárkány Társaság képviselő jött Japánba, hogy megszilárdítsa a szövetséget a FST más frakcióival szerte a világon. Ennek részeként a FST engedélyezte a következő kép megjelenését:
 

Az e sorok írójával lefotózott személy (mint FST szóvivő) Masaaki Hatsumi. Hatsumi a Bujinkan harcművészeti iskolát működteti, amely több mint 250 ezer különleges műveleti katonát képzett ki, és több mint 50 képzési központból álló hálózata van világszerte.

A neve közismert a valódi harcban résztvevők, és az igazi harcművészek között az egész világon. FBI, brit, amerikai, orosz, iráni és más különleges erőket képeznek ki. Kínai források szerint ő az egyetlen japán állampolgár, akinek szabad bejárása van a kínai kormány legfelső szintjeire. A találkozón Hatsumi támogatását fejezte ki a FST céljaival kapcsolatban.

A világ legjobb harcoló erőinek szövetsége már megjósolta a kazár maffia, és az őket körülvevő rohamosan csökkenő számú rabszolga politikusok végzetét. Különösen a Pentagon kezdte összehangolni tevékenységét az oroszokkal a kazár maffia és számos politikus ellen, akiket megvesztegetett a kazár csőcselék.

A múlt héten a világszerte bekövetkező fejlemények egyértelművé tették, hogy a kazár maffia irányító hálózatának felszámolása tovább folytatódik. A Pentagon például kiadott egy fényképet Ashton Carter védelmi miniszterről és a háborús bűnös Benjamin Netanjahuról, mely egyértelműen mutatja, hogy Netanjahu zaklatott és dühös.
defense.gov

Ahogy a múlt héten írtuk, felolvasták neki a lázadási törvényt. Elmondták neki, hogy az izraeli "Vaskupola" rakétaelhárító védelem használhatatlanná vált, és Izrael védtelen. Netanjahu kénytelen volt átadni 16 Cobra helikoptert Jordániának, és nagy összeget fizetni, hogy balesetveszélyes Osprey-eket vásároljon az amerikaiaktól.
 

Miután Carter távozott, az izraeli katonai és hírszerzési szervezetek nyilvános lépéseket tettek, hogy elhatárolják magukat a bűnöző Netanjahutól.
forward.com

Carter látogatását követően egy nagy támadás érte az izraeli megbízott ISIS erőket a Közel-Keleten. A szaúdiak letartóztattak 431 kazár ISIS ügynököt, miközben a törökök 251-et. Ezt követte az amerikai bombázók felszállása Törökországból, hogy megtámadják az ISIS erőit Szíriában, közben kerülték a szíriai kormány katonái elleni támadásokat.

Ukrajnában eközben az oroszok már több mint 2500 oldalnyi bizonyítékot gyűjtöttek össze a kazár náci ukrán rezsim ellen. A Pentagon segít leszerelni a náci hálózatot Ukrajnában, cserébe az orosz segítségért a Közel-Keleten és Iránban. Ezért szóltak jelentések az ukrán náci hadsereg elleni támadásokról a múlt héten.

Mondanunk sem kell, hogy a Belbiztonsági Minisztériumban Victoria Nuland és kazár főnökei nagy bajban vannak, és börtönnel néznek szembe az ukrajnai bűnözői tevékenységük eredményeként.

Történtek újabb lépések a kazár maffia ellen az Egyesült Államokban is. A folyamatban lévő erőfeszítések, hogy rákényszerítsék Hitleri Clintont, hogy nézzen szembe a bűnügyi vádakkal, hogy a "saját számítógépét titkos kormányzati munkára használta" csak egy a több súlyos vád közül, mint például a tömeggyilkosság. John McCain kirándulása mint áruló, és nem mint háborús hős egy másik része a kazár maffia csatlósai elleni műveletnek Washington D.C.-ben.

A legutóbbi kongresszusi lépés, hogy elveszik az állampolgárságot azoktól az amerikaiaktól, akik támogatják a terrorizmust, a Pentagon kérésére fogadták el, és elsősorban a bajkeverésben résztvevő izraeli/amerikai kettős állampolgárokat célozza, Pentagon források szerint.

Emellett egyre nagyobb nyomás alatt áll a házi rabszolga megbízott elnök Barack Obama, hogy ne csak a 911-ről és 311-ről szóló titkos információkat hozza nyilvánosságra, hanem adja ki a malajziai MH17-es légijáratról meglévő adatokat, melyek gyanúba keverik Izraelt, Jeb Busht és magát Obamát, mondta egybehangzóan több ügynökségi forrás.

Az eugenika és Bush/Rockefeller népességszabályozásról, családtervezésről, elvetélt magzatok szerveinek értékesítéséről szóló kinyilatkoztatások egy másik aspektusa volt a kazár sátáni hálózat elleni támadásnak. Több kinyilatkoztatás várható eltűnt gyerekekről és más gonosz tettekről az USA-ban, ahogy több vizsgálat zárul le minden oldalról a kazárok ellen, a Vatikán P2 forrásai szerint.

A kazár maffia nagy média vállalatok feletti irányításának leszerelése is folyamatban van. A Rothschildok eladták a Financial Times-ban meglévő részesedésüket a japán Nikkei csoportnak a pénz kifizetés egy módjaként, mielőtt a média irányításukat a trösztellenes fellépésnek megfelelően elvennék tőlük, MI5 források szerint. A Nikkei csoport a munkavállalók tulajdonában van, és ígéretet tettek a Financial Times-nak a szerkesztői függetlenségre. A múltban a Nikkeinek dolgozva azt mondhatom, hogy a szerkesztésben elég bátortalanok, és nem túl nemzetközi beállítottságúak, de valószínűleg megtartják szavukat a FT szerkesztői függetlenségével kapcsolatban.

A kazár média kontroll elleni másik lépés volt a Comcast Corporation azon erőfeszítéseinek akadályozása, hogy átvegye a Time Warner Cable-t. A Time Warnert egy olyan csoport veszi át, amely nem áll kapcsolatban a kazár maffiával. Az EU további trösztellenes lépéseket jelentett be 6 nagy hollywoodi stúdió ellen. A kínaiak szintén beköltöztek Hollywoodba, és az ott készített filmek tartalmában jelentős változások történtek.

A média kazár maffia általi irányítása elleni lépések az elkövetkező hónapokban egyre intenzívebbé válnak, állítja több forrás. A Rothschildok például most próbálnak vevőt találni a "The Economist" , vagy más néven "Az Imperialista" című zászlóshajó magazinjukra. Kínai és japán vásárlók már ott szaglásznak. A másik kazár sajtó báró is hamarosan erős nyomás alá kerül a kendőzetlen igazság nyilvánosságra hozásával, vagy pedig kiszáll a média üzletből, a FST forrásai szerint.

Néhány brit sajtó már ráébredt az új valóságra, és elkezdett tabunak számító információkat közölni. Példul Lord Sewel kénytelen volt lemondani a Lordok Házában, miután fényképek jelentek meg róla a sajtóban, amint éppen kokaint szippant több örömlány társaságában.
news.com.au

Lord Sewel kulcsfontosságú szövetségese volt az egykori brit miniszeterelnöknek, Tony Blair-nek. Lemondása segít egyengetni a talajt a további lemondások és letartóztatások előtt, amelyek a korábbi miniszterelnök, Tony Blair elleni gyermek molesztálási és gyilkossági vádakban fognak kicsúcsosodni, MI5 ügynökök szerint. Tony Blair természetesen az egyik legnépszerűbb Bush/náci frakció ügynök az Egyesült Királyságban, így letartóztatása más, magasabb rangú bűnözők letartóztatásához fog vezetni.

A Sewel elleni lépést téves jelentések követték az amerikai internetes híroldalakon Erzsébet királynő haláláról. A királynő gyerekkori náci karlendítéséről készült felvétel szintén a vállalati sajtóban jelent meg. A királynő jól van, nyilvánosan fényképezték a közelmútban, és nem sikerült megfélemlíteni, az MI5 szerint. Ennek ellenére tanácsos lenne a királynő számára, hogy engedje nyilvánosságra hozni az összes információt a családja, a nácik és Hitler kapcsolatáról, mielőtt más, nem feltétlenül barátságos források teszik meg.

A kazár maffia elleni különböző politikai és katonai lépések egybeestek az intenzívebbé vált gazdasági és pénzügyi hadviseléssel. A Citibank és a JP Morgan világszerte lenyomták a nyersanyagok árát a határidős piacokon történt jelentős értékesítéssel. Ennek eredménye a hatalmas visszaesés a nyersanyag árakban, különösen az olaj, az ezüst, a réz és az arany esetében. Ez a visszaesés tovább folytatódott annak ellenére, hogy a fizikai kereslet továbbra is erős. Tény az, hogy az aranyat jogellenesen manipulálták a határidős piacokon azzal a céllal, hogy lenyomják az arany árát, amely mutaja az összeesküvés kétségbeesését.
zerohedge.com, zerohedge.com

Mindez úgy tűnik, hogy Kína ellen irányul, mert a kínaiak rengeteg fizikai eszközt halmoztak fel azon lépésük részeként, hogy átvegyék a pénzügyi rendszer irányítását a kazár maffiától. A kínaiak válaszoltak ezekre a nyersanyag mozgásokra több mint 520 milliárd amerikai kincstárjegy áron aluli eladásával az elmúlt 5 negyedévben, a JP Morgan szerint.

A FST úgy véli, hogy sem a kínai kommunista kormány, sem a kazár maffia nem lehet felelős a világ pénzügyi rendszeréért. Ehelyett a privát banki rendszer bűnöző részeit le kell állítani, és államosítani kell. Valamint szükség van a kormányok által ellenőrzött valuta történelmi normájához való visszatérésre, nem a kazár (vagy kínai) gengszterek irányítására.

A katona típusúak szeretik, ha világos céljuk van, amikor lépéseket tesznek. A válasz az, hogy át kell venniük a hatalmat a Federal Reserve-től, az Európai Központi Banktól és a Bank of Japan-től. Ehhez mindössze a különleges erők 1000 katonájára volna szükség.

Ezen intézmények feletti hatalom átvétele megtörténhet oly módon, hogy az nem zavarja meg a reálgazdaságot. Továbbá a kazár gengszterek által illegálisan elvett tulajdonok elkobzása példátlan fellendülést eredményezne. Csak egyedül Japánban a kazár gengszterek által ellopott összeg az elmúlt évtizedekben minden férfinek, nőnek és gyereknek 100 ezer dollárt jelentene az országban.

Az USA-ban a gengszterek által ellopott összeg, akik úgy tesznek, mintha központi bankárok lennének, még magasabb lenne. A büntetőjogban adott, hogy az ellopott vagyonokat vissza kell adni a jogos tulajdonosaiknak. Ezek a tulajdonosok az átlagos adófzető polgárok ezen a bolygón. A rendőri és katonai szerveknek világszerte kötelességük érvényesíteni a törvényt, és és letartóztani a bűnözőket. A magas rangú központi bankárok bizonyítottan bűnözők. Szóval, mire várunk?

Új Világtudat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése