Szergej Lavrov orosz külügyminiszter emlékeztetett Barack Obama korábbi kijelentésére, miszerint Európában az iráni atomfegyver fenyegetése miatt volt szükség az amerikai rakétapajzsra. Mivel Iránnal megállapodtak, amerikai rakétarendszerre sincs szükség Kelet-Európában.
A külügyminiszter az amerikai elnök egy korábban, 2009-ben tett kijelentésére emlékeztetett, melynek során Barack Obama először jelentette be, hogy amennyiben az iráni atomprogram kérdése megoldódik, nem lenne szükség amerikai rakétavédelmi rendszerre Európa területén. Moszkva most választ vár az Egyesült Államoktól arra vonatkozóan, hogy eloszlottak-e “félelmei” az iráni fenyegetéssel kapcsolatban. Lavrov emlékeztetett arra, hogy Barack Obama kijelentésének számos ország vezetői és a széles nyilvánosság is szemtanúja volt, így az amerikai elnöktől most reakciót várnak arra vonatkozóan, hogy visszavonja-e az Európába teleptett amerikai rakétarendszerekre vonatkozó igényét.
Az iráni atomprogramról szóló megállapodást ma jelentették be Bécsben, és a megállapodás biztosítéka annak, hogy már nem létezik az a fenyegetés, amit az amerikaiak ürügyként használtak arra, hogy rakétarendszereket telepítsenek Kelet-Európába. Amennyiben az Egyesült Államok az iráni fenyegetést nem csak ürügyként használta európai katonai jelenlétének fokozására, ki kell vonja az amerikai rakétarendszereket Európából, mivel azok jelenléte semmivel nem indokolható.
Ismervén az amerikai elnök szavahihetőségét azonban okkal tarthatunk attól, hogy az Iszlám Állam hamarabb fog atomfegyverhez jutni, mint hogy az amerikaiak ürügy híján kivonják a rakétáikat Európából. Iraki politikusok szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet Washington irányítása alatt áll, és a csoport működésben tartásával az Egyesült Államok ürügyet teremt arra, hogy katonai erőt állomásoztathasson távol az amerikai határoktól. Ha Washington újabb ürügyet akar gyártani az amerikai rakétarendszerek európai jelenlétének megindokolására, a terrorszervezet a közeljövőben atomfegyverhez és ballisztikus rakétákhoz juthat, vagy a nemzetközi sajtó kezdhet álhírek terjesztésébe arra vonatkozóan, hogy a terroristák rakétái elérik Európát.

http://hidfo.ru/2015/07/lavrov-washington-ki-kell-vonja-az-amerikai-raketakat-europabol/