ungvar_kiegett_autoKiemelt gyorshír: Újabb robbantások Ungváron

Kedden a késő éjszakai órákban, több ungvári lakos a Facebookon jelezte, hogy robbanást és lövéseket lehet hallani Ungvár központjában a megyei kórház mellett. A GalagovTV Mikola Pasztuhov Facebook felhasználóra hivatkozva azt írja, hogy a Szabadság sugárút 27. mellett két leégett autót látni. Az incidens részletei egyelőre nem ismertek.
Hivatalos információt a hatóságok nem tettek közzé, így azt sem tudni, hogy az esetnek van-e köze a munkácsi eseményekhez. Valószínűleg csak egyszerű gyújtogatásról lehet szó, azt azonban több ungvári lakos jelezte, hogy lövéseket is hallott.
Forrás: KárpátHír

Tartalom, főcímek:

Munkács:

– A Jobb Szektor martalócai Munkácstól a lengyel határ felé haladnak
– Spiegel: A Jobb Szektor a Kijev elleni felkelést gyakorolja
– Jarosnak nem fognak segíteni a régi kapcsolatai – a Jobb Szektort likvidálják
– Donyecki illetőségű az új rendőrfőnök kárpátalján

Kárpátalja:

– Három 128-as esett el a keleti fronton
– Beadták felmondásukat Kárpátalja járási állami adminisztrációinak vezetői
– Nagy összegű adócsalással vádolnak egy kárpátaljai vállalatot

Újoroszország:

– Gorlovkát bombázták az éjjel, egy nő meghalt
– ENSZ: 1,3 millió donbasszi lakosnak vannak vízügyi gondjai
– Pusilin: a DNR számít Merkel és Hollande intézkedéseire
– A NATO a donbásszi események legrosszabb forgatókönyvére készülődik
– Alekszej Dobrickij beszélt az ukrán fogság valóságairól

Kontinentális Ukrajna:

– Az ukrán kormány beszámolt Amerikának a szovjet múlt elleni harcról
– Biden: Továbbra is támogatjuk Ukrajna gazdaságát és biztonságát
– Putyin: Ukrajnának az év végéig hárommilliárd dollárt kell fizetnie
– A munkácsi események miatt Európa lezárja a vízumkérdést
– A Sics zászlóalj megcáfolta, hogy támogatnák Avakovot
– Nuland Kijevbe repült
– Ukrajnának az év végéig ötmilliárd dollár tartozást kell törleszteni
– Ukrajnában minden fegyveres embert terroristáknak minősíthetnek
– Azarov: Porosenko beismerte – bűnözők hajtották végre a majdani forradalmat
– NATO-haditengerészek látogatása Szaakasvilinél
– Kolomojszkij új embert állítana az Ukrnafta élére
– A Ráda ki akarja rúgni Sokint

Részletes Hírek:

Munkács:

A Jobb Szektor martalócai Munkácstól a lengyel határ felé haladnak

A menekülő Jobb Szektor harcosai Munkács irányából Lengyelország felé menekülnek – írja a TASS az ukrajnai Inter TV csatornára hivatkozva. „Az események központja fokozatosan áthelyeződik. Felsőviznicében három ellenőrző pont is van. Őrségben állnak a Nemzeti Gárda katonái és a rendőrök is. Nagyjából 20 kilométerre vannak a várostól. Feltételezhetően elhagyják azt a hegyvidéket ahol eddig bujkáltak” – látható a TV csatorna riportjában ahol megemlítik, hogy a szélsőségesek napról napra Lemberg felé haladnak az irány pedig a lengyel határ.
Alekszander Szacsko, a munkácsi Jobb Szektor sejtének vezetője szerint az egység folytatja harcot. „Ez egy vagy két év lesz? Akkor ez így lesz. Ha valaki azt gondolja, hogy a srácok nem fognak tudni addig élni az erdőben ameddig kell, akkor higgyék el; elegendő lehetőséggel rendelkezünk, hogy az egység létszáma több ezerre növekedjen” – mondta Szacsko.
A szlovák rendőrség az incidens után elvégezte a szükséges óvintézkedéseket. „Ebbe beleértendő a járőrök létszámának növelése, illetve a rendőrök és a határőrök felszerelésének kibővítése” – nyilatkozták szlovák Külügyminisztériumában. Magyarország is óvintézkedéseket hajtott végre a határon, és csökkentette az ukránok beléptetésének számát.
Forrás: TASS

Spiegel: A Jobb Szektor a Kijev elleni felkelést gyakorolja

A német Spiegel szerint Dmitrij Jaros egy igazi államférfi szerepét játssza, de az ukrán kormány iránti hűsége nem korlátlan – írja a Rusvesna.  A német újság úgy véli, hogy a munkácsi események egy kormány elleni felkelés gyakorlatára emlékeztetnek. Kijev a donbásszi háború miatt fegyverezte fel az önkéntes alakulatokat, most meg kihívást intéztek nekik a Jobb Szektor radikálisai egy második frontot nyitva Munkácson, negyven kilométerre a magyar határtól.
A munkácsi események után a Jobb Szektor gyakorlatilag háborút hirdetett az ukrán kormánynak megszállókként nevezve őket. A radikálisok szerint azért nem sikerült az igazi nemzeti forradalom, mert a Majdan után ezek a politikusok kerültek hatalomra.
A Jobb Szektor eszkalációval fenyeget. A szervezetben kijelentették, ha kell, akkor csapatokat küldenek a fővárosba. Az elnöki adminisztráció előtt és több más városban már tüntetéseket is szerveztek. Jaros egy korábbi interjújában azt nyilatkozta, hogy „a forradalmunk még nem ért véget”.
Forrás: Rusvesna

Jarosnak nem fognak segíteni a régi kapcsolatai – a Jobb Szektort likvidálják

A helyzet súlyosbodik – a Jobb Szektor ellenőrzőpontokat állított fel Lemberg körül – írja Novorosszia hírügynöksége.
Gyakorlatilag irányítás alá vették Lemberget. A Jobb Szektor emberei a boriszpoli autópályán is megjelentek, amelynek a kontrollja a boriszpoli (kijevi – a szerk.) repülőtér kontrollját is jelenti. Egyes információk szerint Munkács körül még lövéseket hallani. A felkelők jelentései szerint az ukrán hadsereg néhány egysége elhagyja az állását és Kijev irányába indult. Porosenko közben összehívta Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi tanácsát.
Vlagyimir Szlovoejcsik, elemző és politikai rovatvezető megpróbált utánajárni mi is történik most a kormány és a Jobb Szektor között.
„Az, hogy a lelkes ukrán nacionalisták megdöntve Janukovicsot végül egymásnak esnek, már rég minden jól informált megfigyelőnek világos volt. Szemmel láthatóak ezek a történelmi hagyományok. Az OUN szétesése után Melnik és Bandera párti embereinek kölcsönös terrorja számos Hitler párti szövetséges életét elvitte a partizánok, az NKVD és a szovjetek beavatkozása nélkül is. Úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát” – mondta a szakértő.
Szavai szerint miután Jaros támogatók nélkül maradt – mivel a kormány leváltatta Nalivajcsenkót és Kolomojszkijt – egyre inkább konfliktusba került Ukrajna belügyminiszterével. Az is lehetséges, hogy a munkácsi eseményekre hivatkozva, nem hogy csak megszabadulnak Nalivajcsenkóhoz közel álló emberektől, de még a Jobb Szektort is likvidálják.
„A képviselői mandátuma és a régi kapcsolatai itt már nem fognak segíteni neki, de lehetséges a szektorosok agresszív megvillanása egy két helyen… Elég valószínűtlen, hogy Kijevben hatalomra kerüljön, mint ahogy az is, hogy elfoglalja Lemberget, Ternopolt, Rovnót és Ungvárt, vagy más várost. A hatóságokban lévő konkurenseinek sokkal nagyobb erejük van. Nem is beszélve arról, hogy az EU és az USA vezetősége is támogatja őket, akiknek elég kényelmetlen lenne téteket tenni a Jobb Szektorra, figyelembe véve a neonáci hírnevüket” – mondta a szakértő.
Forrás: NovorosInform

Donyecki illetőségű az új rendőrfőnök kárpátalján

Megkezdődtek a személycserék a rendvédelmi szerveknél is. Szerhij Knyazev lett a megye rendőrfőkapitánya. Arszen Avakov belügyminiszter a Kárpátaljai Megyei Belügyi Főosztály új vezetőjének kinevezésével kapcsolatban elmondta, hogy Knyazev korábban Donyeck és Kijev megyékben dolgozott.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Kárpátalja megyei főosztályának élére a kirovográdi Oleh Vojevodint nevezték ki.
Forrás: KárpátHír

Kárpátalja:

Három 128-as esett el a keleti fronton

A munkácsi 128-as hegyi gyalogdandár három katonája esett el Kelet-Ukrajnában – a hírt Ljudmilla Bandurcsak kárpátaljai önkéntes posztolta az egyik közösségi oldalon. Az áldozatok között nincs kárpátaljai. A híradás egy hmelnyickiji, egy ivano-frankivszki és egy csernyivci járásból származó katona haláláról szól. Az egység két tagjának holléte ismeretlen.
Forrás: Kárpátalja Lap

Beadták felmondásukat Kárpátalja járási állami adminisztrációinak vezetői

Az információt Vaszil Hubal, Kárpátalja azóta leváltott kormányzója is megerősítette ungvári sajtótájékoztatóján – közölte a mukachevo.net hírportál július 15-én. A döntés azután születet meg, hogy Igor Kononenko parlamenti képviselő, a Petro Porosenko Blokk parlamenti frakciójának első elnökhelyettese bejelentette, hogy Hennagyij Moszkalt, a kelet-ukrajnai Luhanszk megye katonai-polgári közigazgatásának a vezetőjét nevezték ki szerdán Kárpátalja megye kormányzójává.
Forrás: Kárpátalja.ma

Nagy összegű adócsalással vádolnak egy kárpátaljai vállalatot

Az Állami Pénzügyi Szolgálat kárpátaljai főosztályának és kockázatelemzéssel foglalkozó megyei hivatalának munkatársai a közös Határ (Rubizs) művelet során figyeltek fel a törvénysértésre – adta hírül a mukachevo.net hírportál július 14-én.
2015 első félévében a szóban forgó vállalat három DAF XF típusú kamiont hozott be Ukrajnába, miközben valótlan adatokat tüntetett fel a kitöltendő vámügyi papírokban a jármű gyártási évét és első nyilvántartásba vételét illetően. Így elkerülték az 1 millió 299 ezer hrivnya adó és vámilleték kifizetését, a többi között nem fizettek ki 1 millió 82,5 ezer hrivnya jövedéki adót és 216,5 ezer hrivnya általános forgalmi adót (ÁFA).
A kamionokat lefoglalták. Az ügyben adócsalás vádjával indítottak eljárást.
Forrás: Kárpátalja.ma

Újoroszország:

Gorlovkát bombázták az éjjel, egy nő meghalt

Gorlovka vezetése jelentette, hogy éjjeli bombázások voltak, egy ember meghalt, kettő megsérült.
„A bombázás következtében négy magánház összeomlott, egy nő meghalt, egy másiknak amputálni kellett a lábait, egy férfi is megsebesült”-mondta a városi adminisztráció munkatársa.
Az ukrán hadsereg hajnali 3 óráig bombázták a települést nagy kaliberű ágyúkkal.
„Egy súlyosan sebesült nőnek amputálni kellett a lábait, egy másik belehalt sérüléseibe. Négy házat porig romboltak a bombák, a város egy részében nincs villany” –jelentette ki Gorlovka város adminisztrációjának képviselője. „A lerombolt házak Komszomolec,Verhnaja és Kaluzsszkaja utcákban álltak” –tette hozzá a városi tanács munkatársa.
Forrás: RIA Novosztyi

1069076971ENSZ: 1,3 millió donbasszi lakosnak vannak vízügyi gondjai

Ukrajna délkeleti részén nagyjából 1,3 millió embernek vannak vízügyi gondjai – írja a RIA Novosztyi az UNICEF-re, az ENSZ gyermekügyi szervezetére hivatkozva. „A víz az egyik legalapvetőbb szükséglete Ukrajna délkeleti részének lakosságának. A felnőtteknek és a gyermekeknek egyaránt szüksége van rá. A konfliktusba került Donyeck és Luganszk megye lakosságából nagyjából 1,3 millió embernek vannak gondjai az ivóvízzel” – nyilatkozta Giovanna Barberis, az UNICEF ukrajnai képviselője. Szavaiból kiderült, hogy partnereivel együtt az év elejétől kezdve nagyjából 550 ezer embernek biztosítottak hozzáférést a vízhez, azonban a probléma megoldásához sokkal több humanitárius partnerre lenne szükség.
Forrás: RIA Novosztyi

Pusilin: a DNR számít Merkel és Hollande intézkedéseire

A Donyecki Népköztársaság azt várja Angela Merkeltől, Németország kancellárjától és Francois Hollande francia elnöktől, hogy határozott lépésekre szánják el magukat Kijevvel szemben – írja a TASS. Erről Denisz Pusilin, a kontaktcsoport donyecki képviselője nyilatkozott. „Nincs elegendő nyomás Kijevre annak érdekében, hogy Kijev teljesítse a minszki egyezményeket. Méghozzá teljesítse, és ne pedig imitálja azokat. Sajnos ez csak egy deklaratív kijelentés, ezért lépéseket várunk a garant országoktól, Merkeltől és Hollande-tól” – mondta Pusilin.
„Tegnap a várt forgatókönyv szerint zajlott a politikai alcsoport találkozója. Nem mondhatom, hogy lényeges határozatok születtek volna, de azért van egy kis haladás, bár ezek nem elegek ahhoz, hogy Ukrajna betartsa a minszki egyezményeket” – mondta Pusilin a július 14-i politikai alcsoport találkozójáról.
Forrás: TASS

A NATO a donbásszi események legrosszabb forgatókönyvére készülődik

A NATO a donbásszi események legrosszabb forgatókönyvére készülődik – írja a Rusvesna. Erről Jamie Shea, a NATO főtitkárának helyettese nyilatkozott. „Egy éve megértettük, készen kell állnunk a helyzet legrosszabb forgatókönyvére” – mondta Shea Brüsszelben az Európai Parlament biztonságügyi bizottságának ülésén. Shea szavaiból kiderült, hogy a NATO-nak már kész terve van a konfliktus eszkalációjának esetére.
Forrás: Rusvesna

Alekszej Dobrickij beszélt az ukrán fogság valóságairól

Alekszej Dobrickij biztos abban, csak azért fogták el, hogy legyen kit elcserélni – írja Novorosszia hírügynöksége. Szerinte a többiektől eltérően csakis ezért sikerült elkerülni a veréseket és a kínzásokat. Minden ellenére a bírósági határozat alapján szabadlábra bocsátott férfi folyamatos fenyegetéseket kap. Alekszej Dobrickij szemtanúja volt annak is, hogy Kijev hogy titkolja az EBESZ előtt, hogy a harkovi SZBU ideiglenes fogdájában foglyokat tartanak.
Forrás: NovorosInform

Kontinentáis Ukrajna:

Az ukrán kormány beszámolt Amerikának a szovjet múlt elleni harcról

Novorosszia hírügynöksége beszámolójában leírja, hogy a Forbes nyilvánosságra hozta az ukrán kormány azon levelét, amelyet az Egyesült Államok népének címeztek. A hivatalnokok a levélben leírják, hogy azért hagyták ott a sikeres magánvállalkozásukat, hogy segítsenek az országnak leszámolni a szovjet múlttal. Az ukránok dicsekedtek az eredményeikről is. A korrupció ellenes tevékenységükről, a rezsitarifák árának megemeléséről, és a kijevi rendőrök leváltásáról az Egyesült Államokban tanult zsarukra.
„A magas kinevezésünk ebben az új Ukrajnában tükrözik azokat a mély változásokat, amelyek a tavalyi méltóság forradalma óta történtek az országban” – olvasható a levélben. A levél megfogalmazó között ott van a pénzügy- és gazdaságfejlesztési miniszter is. Leírják, hogy ők eddig nem voltak politikusok, de Petro Porosenko elnök megértette, hogy az igazi reformokat, csakis azok az új vezetők hajthatják végre, akik nem voltak benne a régi elitben.
„Válaszoltunk erre a kihívásra, mivel megosztjuk azt a nézetet, miszerint Ukrajnának egy szabadabb, erősebb és virágzóbb országgá kell változnia” – írja a levél. A levél megfogalmazói azt is leírják, hogy maguk mögött hagyták a sikeres vállalkozásaikat, és demonstrálták azt a döntést, hogy végleg szakítani akarnak a szovjet múlttal és teljesen új fejlődési útra állnak.
Ukrajna képviselői kiemelik, hogy az első számú feladatuk a korrupcióellenes harc és az oligarchamentesítés. A rezsidíjak négyszeresre emelését egy igazán kellemetlen, de egy szüksége lépésnek jellemzik, amely segít abban is, hogy semlegesítsék azokat a csaló sémákat, ami által áron alul jutottak gázhoz egyesek. Ukrajna komoly erőfeszítéseket tesz, hogy egyszerűsítse az adórendszert és csökkentse az állami apparátust. „Ezek a törvények megalapozzák a vállalkozási forradalmat. Ukrajna felderítetlen lehetőségei hatalmasak, a reformprogramjaink pedig segítenek felderíteni őket. Elhivatottak vagyunk arra, hogy jobbá tegyük az országot az emberek és az amerikai vállalkozások befektetései számára” – olvasható a levélben.
Forrás: NovorosInform

Biden: Továbbra is támogatjuk Ukrajna gazdaságát és biztonságát

Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke bejelentette, hogy továbbra is támogatják Ukrajna gazdaságát is biztonságát, mivel ez az Egyesült Államok érdeke – írja az Amerika Hangja. Az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarájában tartott ukrán-amerikai fórumon Biden alelnök azt nyilatkozta, hogy 470 millió dollár segélyt és kétmilliárd dollár hitelgaranciát vállalnak Ukrajna gazdasági kríziséből való kilábalásához. Amennyiben Ukrajna további reformokat is végrehajt, akkor további egymilliárd dolláros hitelt nyújtanak.
Oroszországot élesen kritizálta. Megjegyezte, hogy a világnak kötelező kihasználnia ezt a történelmi pillanatot és segítenie kell az ország gazdaságát. Biden szerint az ukrán népnek talán ez az utolsó lehetősége, hogy egy demokratikus Európa integrált országot hozzanak létre. Jacenyuk szerint az ukránok és az amerikaiak a világot tényleg szabaddá teszik. Legalábbis ezt mondta az amerikai-ukrán fórumon.
Az ukrán miniszterelnök együttműködésre kérte az amerikaiakat jelezve, hogy ez Ukrajna sikerének a kulcsa. Beszélt a korrupciós problémákról is elismerve azok gyökeres mélységét. „Amerikai befektetők! Örömmel látnánk Önöket Ukrajnában” – mondta Jacenyuk.
A fórumon vállalkozók és hivatalnokok is voltak. Az Egyesült Államok még mindig vizsgálja a fegyverzetnyújtás lehetőségét az orosz agresszió elleni harc támogatására. Obama elnökkel és Biden alelnökkel is találkozott. „Magasra értékeljük Obama elnök és Biden alelnök személyes részvételét az ukrán nép támogatásában. Az egész amerikai nemzet egységesen támogatja az ukrán népet, és ezt köszönjük” – mondta az ukrán miniszterelnök.
Forrás: Amerika Hangja

Putyin: Ukrajnának az év végéig hárommilliárd dollárt kell fizetnie

Ukrajna az IMF-től kapott mentőcsomagból hárommilliárd dollárt kell, hogy fizessen Oroszországnak a tartozások törlesztéseként – írja a TASS Vlagyimir Putyinra, Oroszország elnökére hivatkozva. „Nagyjából ötmilliárd dollárt kell hogy kapjon az év végéig (Ukrajna az IMF-től – a szerk.)” – mondta Anton Sziluanov pénzügyminiszter. „Ebből hárommilliárdot nekünk” – adta hozzá Putyin.
Ukrajna Gazdaságügyi Minisztériumának nyilatkozata szerint az IMF az év végéig 5,1 milliárd dollárt kell, hogy utaljon három részletben. Az első részét, összesen 1,66 milliárd dollárt június 15-ig kellett volna utalni.
Forrás: TASS

A munkácsi események miatt Európa lezárja a vízumkérdést

Pavel Klimkin, Ukrajna külügyminisztere beismerte, hogy a munkácsi események káros hatással lehetnek a vízumrendszer eltörlésére – írja a Rusvesna. Erről az európai integrációs bizottság ülésén nyilatkozott. „Igen, ezt beismerhetem… Sok politikus van a szomszédos országokban, akik felpörgetik ezt a kérdéskört. Elsősorban Magyarországon, de Szlovákiában is” – mondta a külügyminiszter. (És még ő csodálkozik ezen? – a szerk. SzRTI)
Az ukrán miniszter szerint elég megnézni a szomszédos országok médiahíreit és láthatják, hogy ezek tudatos tettek, amelyek nem megalapozottak. „Ott (az EU-ban – a szerk.) nem kevés okos ember van, akik értik a valóságot, de közülük egyeseknek ettől eltér az álláspontja” – magyarázta Klimkin.
Forrás: Rusvesna

A Sics zászlóalj megcáfolta, hogy támogatnák Avakovot

Az uapress.info oldalon július 14-én publikálták Jurij Pokinyboroda, a Belügyminisztérium különleges rendőri egységek szervezéséért felelős hivatal vezetőjének nyilatkozatát, akit állítólag 35 önkéntes zászlóalj is támogat, beleértve a Szics különítményt – írja a Rusvesna. A Sics különítmény megcáfolta, hogy támogatnák Avakov belügyminisztert, és követelik Ukrajna hatósági szerveinek vezetőinek felelősségre vonását.
„A nyilatkozat a szomorú munkácsi eseményekről szól. Abban mintha bejelentenénk, hogy Arszen Avakov belügyminiszter leváltását azok a reakciós erők inspirálják és hirdetik, akik félnek a miniszter korrupcióellenes harcától.
Mi, a Szics zászlóalj, akik jelenleg az ukrán-orosz háború frontvonalon tartózkodunk Avgyejevka városban bejelentjük, hogy nem hatalmaztunk fel senkit, hogy ilyen nyilatkozatot tegyen a nevünkben.
Meg vagyunk győződve arról, hogy elsősorban a hatósági szervek vezetőinek kell felelősséget viselni ebben a kialakult helyzetben, akik egybeolvadtak a bűnözőkkel és fedezik a csempészeket.
Úgy gondoljuk, hogy senkinek sincs jogában fegyvert használni – amiből annyira kevés van a frontvonalon – a békés városokban. Követlejük a konfliktus elkövetőinek felelősségre vonását függetlenül státuszuktól és politikai hovatartozásuktól, illetve a hatóságok vezetőit, akik tétlenségükkel támogatták a maffia szerveket és előidézték ezeket a tragikus eseményeket” – nyilatkozta a Szics zászlóalj.
Forrás: Rusvesna

Nuland Kijevbe repült

Az Egyesült Államok külügyi helyettes államtitkára megint Kijevben van – írja Novorosszia hírügynöksége. Az információ az Egyesült Államok ukrajnai nagykövetségről származik. (Ám a cukorkája már nem kell senkinek – a szerk.SzRTI)
Forrás: NovorosInform

Ukrajnának az év végéig ötmilliárd dollár tartozást kell törleszteni

Ukrajnának az év második felében 109,17 milliárd hrivnya tartozást kell törlesztenie, ami a jelenlegi árfolyam szerint 4,96 milliárd dollár – írja a TASS. Júliusban a külső államtartozásból 257 millió dollárt, a hivatalos hitelekből 98 millió dollárt, a nemzetközi pénzügyi szervezetek hiteleiből pedig 159 millió dollárt.
A Pénzügyminisztérium jelentése szerint augusztusban 4,71 milliárd dollár államtartozást, 4,16 milliárd dollárnyi kereskedelmi hitelt, a nemzetközi hitelekből 491 millió dollárt, a hivatalos hitelekből pedig 7,5 millió dollárt kellesz törleszteni.
Ukrajnának ebben az évben összesen 10,98 milliárd dollárt kell fizetnie.
Forrás: TASS

Ukrajnában minden fegyveres embert terroristáknak minősíthetnek

Ukrajna elnöke ígéretet tett arra, hogy beterjeszt egy törvényt, amely minden egyes fegyveres csoportot, ami nem valamely hatósági szerv része, terroristának minősít – írja a TASS. „Nem zárom ki azt a lehetőséget, hogy egy törvényt terjesztek a Legfelsőbb Tanács, amely szerint mindenki aki fegyverrel jelenik meg az utcákon és nincs köze a hatósági szervekhez, terroristának fog minősülni” – mondta az ukrán elnök az ungvári beszéde alatt.
Forrás: ZvezdaTV

Azarov: Porosenko beismerte – bűnözők hajtották végre a majdani forradalmat

Porosenko elnök a munkácsi eseményekről nyilatkozva szinte beismerte, hogy a majdani forradalmat banditák hajtották végre – írja a Zvezda TV. Erről Nyikolaj Azarov, Ukrajna korábbi miniszterelnöke írta a Facebook oldalán. „Gondoljanak bele abba, hogy mit mondott, hisz a konfliktus résztvevői egyik oldalról a Jobb Szektor fegyveres tagjai, másik oldalról meg a hatóság emberei. Mindkettő az elnök oltalma alatt áll és közvetlenül neki kellene engedelmeskedniük… Kiderült, hogy Porosenko szavai szerint a Jobb Szektor és a rendőrség is banditákból áll. Így teljesen egyértelmű, hogy az úgynevezett forradalmat banditák hajtották végre. Kijevben ugyanúgy tevékenykedtek, mint Munkácson. Annyi különbséggel, hogy Munkácson csak a határ kis részét akarták megszerezni, Kijevben pedig az ország feletti hatalmat” – írta Azarov megjegyezve, hogy a fegyveres bandák most már bevezetik a saját rendjüket az országban, ezt pedig az európai integrációnak nevezik.
Forrás: TASS

NATO-haditengerészek látogatása Szaakasvilinél

A NATO képviselői Odesszában tettek látogatást az ukrán haditengerészet talpra állítása ügyében. A nyugati katonai szövetség szakértői felmérték az ukrán haditengerészet újjáépítéséhez szükséges teendőket.
Ukrajna védelmi minisztériuma szerint: „Felmérjük a szükséges teendők mennyiségi és mélységi mutatóit. A szövetségeseink képviselői már tanulmányozták az operatív koncepciók megvalósítási lehetőségeit, az irányítási rendszerünket, és a közös vízalatti és víz feletti műveletek lehetőségeit, valamint egyéb fontos hajózási kérdéseket. Tanulmányoztuk a NATO-szabványra történő átállás követelményeit és szabványait.
A NATO-képviselők felkeresték az ukránok zászlóshajóját, a Hetman-Szagajdasnij rombolót. A látogatást Nyikolajev városában folytatják, ahol egy oktató-műszaki bázist alakítana ki Ukrajna a NATO-szabványok szerint, valamint a vendégek felkeresik a tengeri-repülőtechnikai bázist is. A látogatás után kidolgozzák az Ukrajna-NATO haditengerészeti projektek közös tennivalóinak prioritásait.
Már 1997 óta a Fekete tengeren rendezik meg a hagyományos közös gyakorlatot a „Sea Breeze” –t.A gyakorlatokat több ízben el kellett napolni a Nyikolajevi és Odesszai megyékben kialakult tüntetések és zavargások miatt.
Kiegészítő információ:
Egyes szakértők szerint a NATO a kiesett Krím-félszigeti projekt pótlásának lehetőségét keresi az orosz határhoz közeli Fekete-tengeri vizeken és ennek a szándéknak a megvalósításában segédkezhet az új odesszai polgármester, Miheil Szaakasvili, aki a közelmúltban az USA kijevi nagykövetét is fogadta odesszai munkalátogatáson.
Forrás: TASS

Kolomojszkij új embert állítana az Ukrnafta élére

Mark Rollins kandidátusát három ciprusi vállalat is támogatja, akik birtokolják a vállalat kisebbségi részvényeit – írja Novorosszia hírügynöksége. A Littop Enterprises, Dridgemont Venures és Bordo Management együttesen az Ukrnafta 40,1 százalékát birtokolja. A vállalatokat Igor Kolomojszkij Privat csoportja kontrollálja. Az ukrán állam a Naftogaz Ukrajna személyében a vállalat 51 százalékát birtokolja.
Július 10-én kiderült, hogy a BG Kazahsztán vállalat elnökének kandidátusát vizsgálja az Ukrnafta vezetőjeként a Miniszteri Kabinet jelölőbizottsága.
Forrás: NovorosInform

A Rada ki akarja rúgni Sokint

Az ukrán parlament korrupcióellenes bizottsága ajánlani fogja a parlamentnek Viktor Sokin, Ukrajna főügyészének menesztését – írja a Vesztyi. Szergej Lescsenko, a Porosenko Blokk tagja a napokban bejelentette, hogy több eljárás is folyamatban van Ukrajna Főügyészségének nyomozói és ügyészei ellen, de Viktor Sokin főügyész ezt később megcáfolta. A parlamenti képviselők közben aláírást gyűjtenek Sokin menesztésére. Eddig 100 aláírást gyűjtöttek, a szükséges 150 helyett.
Forrás: Vesztyi
***
Rapid Press Hírszolgálat