2015. július 23., csütörtök

A kormányfő és az államfő is elmenekült Kijevből

Petro Porosenko és Arszenij Jacenjuk elmenekült Kijevből, alig egy nappal azután, hogy terroristának nyilvánították a Jobb Szektor a hatóságok elől továbbra is sikeresen rejtőző tagjait.
A Szegodnija orosz napilap információi szerint Arszenij Jacenjuk ukrán kormányfő a programtervében előzetesen fel nem tüntetett “munkalátogatásra” utazott Dnyipropetrovszk területére. A lap információi szerint Jacenjuk ürügyként használja a munkalátogatást, a gyakorlatban csak minél hamarabb el akarta hagyni Kijev területét, mert várhatóan napokon belül újabb forradalom kezdődik Kijevben. A kormányfő elektronikus adatkezelő rendszerek működését tekinti meg, ami be kell látni, nem egy nagyon fontos prioritás most Ukrajna számára, főleg nem előzetes terv nélkül, rendkívüli programként.
A lap információi szerint Petro Porosenko ukrán államfő eközben “munkalátogatást tesz” Mikolajiv területén. Az államfő szintén előzetes bejelentés nélkül távozott Kijevből, és egyelőre ismeretlen program okán a napirendjében szereplő fővárosi eseményeket mondott le.
Tegnap az ukrán hatóságok terroristának nyilvánították a Jobb Szektor nevű extrémista csoport tagjait, akik hetek óta sikeresen rejtőznek a biztonsági erők elől Kárpátalja területén. A terroristának nyilvánított személyek július 11-én fegyveres összecsapást folytattak egy ellenzéki parlamenti képviselő testőreivel Munkács térségében, majd a kiérkező rendőrökre is rálőttek. A környéken egy teljes falut evakuálni kellett az elhúzódó tűzharc miatt. Azt követően a Jobb Szektor tucatnyi tagja a közeli erdőkben rejtőzött el. Napokkal ezelőtt azonban kitörtek a bekerített övezetből, és ismeretlen helyre távoztak.
Dimitrij Jaros, a Jobb Szektor vezetője július 17-én követelte Petro Porosenko lemondását, majd bejelentette, hogy a 2013-14 fordulóján kezdődő forradalom tovább folytatódik, ameddig a jelenlegi ukrán kormány nem távozik a hatalomból. A Jobb Szektor terroristának nyilvánított tagjai gyakorlatilag gerillaharcot kezdtek Kárpátalján a rendfenntartás ellen, és a kijevi kormány azzal számol, hogy napokon belül forradalmi helyzet alakulhat ki Kijevben.
A jelenleg regnáló atlantista kormány 2013-14 fordulóján, fegyveres hatalomátvétellel egybekötött alkotmányos puccsal jutott hatalomra. A kormány eltávolításában katalizátor szerepét töltötte be a Jobb Szektor, és a fronton töltött egy év csak még felkészültebbekké tette a szervezet tagjait arra, hogy a kormány ellen egy újabb forradalmat indítsanak.
A Jobb Szektor tevékenységéről 2013-14 fordulóján a Russia Today számolt be napi rendszerességgel. A 2013 novemberi EuroMajdan idején információkat hoztak nyilvánosságra arra vonatkozóan, hogy a Jobb Szektor tagjai a Kijev központjában felállított sátortáborban kifizetéseket kaptak azért, hogy a rendőrökkel minél brutálisabb összecsapásokba keveredjenek, illetve provokálják a rendőri erőket.
2015 májusában egyértelművé vált, hogy a jelenlegi kormány kegyvesztetté vált az Egyesült Államok számára. Május 14-én a Radio Free Europe hatalommal való visszaéléssel vádolta Petro Porosenkot, és követelte az ukrán kormányfő lemondatását. A “Szabad Európa Rádió” korábban támogatta a kijevi kormányt, egészen addig a pontig, ameddig az kiárusította az ország teljes energiaszektorát amerikai befektetők számára. Május 14-én azonban éles retorikai fordulat volt látható nem csak a RFE, de több amerikai sajtóorgánum részéről. A Jobb Szektor tevékenysége tehát egészen mostanáig egybeesik az amerikai külügyi törekvésekkel: Dmitrij Jaros a RFE által jelzett fordulat után többször is élesen felszólalt Petro Porosenko lemondatása érdekében, mígnem napokkal ezelőtt bejelentette a forradalom folytatását.


http://hidfo.ru/2015/07/a-kormanyfo-es-az-allamfo-is-elmenekult-kijevbol/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése