2015. július 23., csütörtök

A frontra küldik az elfogott csempészeket – Közben gyarmatosítják Kárpátalját is

Ukrán katonák bevetés előtt - Mariupol, július 21. - Fotó - Rozsdamentes Acélpatkány1. A frontra küldik az elfogott csempészeket

Bekeményít Kárpátalja új kormányzója, az elfogott csempészeket egyenesen a terrorellenes művelet helyszínére küldik – írja az Ua-reporter. Az elmúlt héttől kezdve aktívan keresik azokat a területeket, ahol illegális bevándorlókat szoktak bújtatni, valamint a cigicsempészethez használt raktárakat, stb.
Az elmúlt két nap sikerült elfogni három csempészt is a zöld határon akiknél tetemes mennyiségű cigaretta volt. A cigarettát lefoglalták, a sorköteles korban lévő férfiakat pedig a hadkiegészítő parancsnokságra küldték, ahonnan egyenesen az ukrán fegyveres erőkhöz kerülnek. Moszkal szerint ezentúl azok a csempészek, akik alkalmasak katonai szolgálatra börtön helyett az ATO-ba küldik.
2. Gyarmatosítják Kárpátalját is – Brit vámosok jöhetnek Kárpátaljára
Nagy átalakításokra lehet számítani a Kárpátaljai Regionális Vámhivatal munkájában. Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök a kormány szerdai ülésén bejelentette: több nyugat-ukrajnai vámhivatal irányítását, működtetését egy brit társaságnak kívánják átadni.
Ettől azt remélik, sikerülhet felszámolni a hatalmas méreteket öltött csempészetet. A kormányfő szerint elsősorban Kárpátalján, továbbá Lemberg, Csernyivci és Voliny megyében van szükség radikális változtatásra. Jacenyuk abban bízik, az ukrán vámosoknak sikerülhet eltanulni az angolok szigorát, hozzáállásukat a munkához.
'A szigorú brit vámos' - Customs-Clearance - IllusztrációIde kapcsolódó hír, hogy Ukrajna határain tervezett tisztogatás keretében, 17 kárpátaljai vámost mentettek fel a további szolgálat alól, mert közük lehet az illegális csempészethez. Ezt a munkácsi ügy miatt létrehozott parlamenti vizsgálóbizottság mai ülésén jelentették be. Kirúgásukat az országos pénzügyi szolgálat belső elhárításának jelentése alapján kezdeményezték.

3. Viszlát szuverenitás – privatizált vámellenőrzés

Egy brit vállalat kapja a kárpátaljai és több más megye vámszolgálat fölötti irányítást – írja a Rusvesna. Erről Ukrajna miniszterelnöke Arszenyij Jacenyuk nyilatkozott. „Elsősorban a kárpátaljai, Lemberg megyei, Csernyivci megyei és Voliny megyei vám irányítása kell hogy átkerüljön a független szakértő vállalat irányítása alá… a legrövidebb időn belül tekintjük át a vám átadását” – mondta Jacenyuk.
Ukrajna Gazdaságfejlesztési Minisztériuma már ki is dolgozott egy tervezetet a vám átadásáról a brit Crown Agents vállalat számára. Ukrajna a szemeink előtt kezdi elveszteni a szuverenitását.

4. Nyugati idegenek fognak parancsolgatni a kárpátaljaiaknak

Az új kormányzó lasszóval fogatja a katonákat, minden alkalmat megragad, hogy a számára renitens személyeket eltávolítsa, – ehhez kitűnő ürügy a cigaretta csempészet felszámolása, – a csempészekkel együtt.
Pedig az esetek nagy többségében a csempészek nem is igazán elvetemült bűnözők. – Kárpátalján a munkalehetőség nagyon kevés, ezért többen nem elsősorban azért csempésznek hogy meggazdagodjanak, hanem más lehetőségük nem lévén pusztán csak azért; hogy eltartsák a családjukat.
Rendcsinálás címszó alatt, – ágyútölteléknek küldik őket a keleti-frontra, hogy akár meg is haljanak az atlantista érdekekért. Jobban jártak volna, ha elítélik, s börtönbe zárják őket. Ott legalább nem veszítik el kezüket lábukat, s akár életben is maradhatnak.
De egyre jobban diktálnak az idegen érdekek, s a kárpátaljaiaknak (köztük persze a magyaroknak és ruszinoknak is), – ezentúl a külföldi atlantista hivatalnokok mondják majd meg, hogy mit szabad és mit nem. – Egy idegen magán vállalat fog gyakorolni állami ellenőrzési jogokat, melyhez rövidesen hozzácsapják majd az erőszak monopóliumát is.
Szabad Riport
Források: Rapid Press HírszolgálatKárpát HírRusvesna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése