Parlamenti képviselőjelölt lett Josep Guardiola, az FC Barcelona egykori, az FC Bayern München jelenlegi vezetőedzője. A világhírű, hazájában egyenesen nemzeti hősnek számító katalán fociedző az önálló Katalónia létrehozásáért kampányoló pártok választási listáján kapott helyet.
“Miért ne állhatnák ki a véleményem mellett?” – így indokolta szerdán Guardiola a szerepvállalását.
A trénerről, akinek irányítása alatt az FC Barcelona 2008 és 2012 között nyert spanyol Király Kupát, spanyol bajnokságot és Bajnokok Ligáját, köztudott volt, hogy támogatja Katalónia elszakadását Spanyolországtól. Már korábban is kiállt az elképzelés mellett, pártolta a függetlenségről szóló népszavazást is. Neve feltűnése a választási listán azonban mindenkit meglepett. Igaz, csak szimbolikus szerepet vállalt, hiszen az utolsó, a 68. helyet kapta.
Guardiola, aki épp Kínában edzőtáborozik csapatával, azt mondta, “megkérdeztek és igent mondtam”. Egyúttal arra buzdított, hogy minél többen menjenek el szavazni. Úgy tudni, hogy lépése inkább jelképes gesztusnak tekinthető, és nem kíván valóban tagja lenni az új katalán parlamentnek.
Jorge Fernández Díaz spanyol belügyminiszter nem hagyta szó nélkül az edző, korábban labdarúgó politikai szerepvállalását, amelyet “meglehetősen szomorúnak és sajnálatosnak” nevezetett. Véleménye szerint Guardioláról most lekerült az álarc, kiderült, hogy ezek szerint csupán anyagi megfontolásból játszott annak idején a spanyol válogatottban és nem a hazafiasság vezérelte.
Katalóniában szeptember 27-én tartanak előrehozott regionális parlamenti választásokat. Az elszakadást szorgalmazó pártok úgy gondolják, ha ők nyernek, az azt jelenti: a katalánok függetlenséget akarnak, és már a választások másnapján megkezdik a szétválási folyamatot. Másfél éven belül új alkotmányt írnak és kikiáltják a független Katalóniát.
guardi
A pártok, a Katalán Demokratikus Konvergencia (CDC) és a Katalónia Köztársasági Baloldala (ERC), a héten hozták nyilvánosságra közös választási listájukat.
A spanyol kormány szerint a szeptemberi katalán választás nem szól semmi másról, csupán a katalán parlament összetételéről és arról, hogy melyik párt alakíthat kormányt a régióban. Álláspontjuk szerint egyik autonóm közösségnek sincs joga egyoldalúan más tartalommal szavazást tartani, ahogy ahhoz sem, hogy bejelentse az elszakadását az anyaországtól.
Spanyolország egy ilyen lépést nem ismerne el – hangsúlyozta a kormány több képviselője is az elmúlt napokban. Mariano Rajoy miniszterelnök úgy fogalmazott: a függetlenség kinyilvánítása nyílt támadásnak minősülne.
(atv.hu/MTI)