Egy a hétvégén bejelentett új megállapodás alapján Japán az Egyesült Államok kiberbiztonsági intézkedéseire lesz utalva, és amerikai részvétellel fogják védeni a katonai létesítményeket, valamint az infrastruktúra főbb csomópontjait.
Az amerikai-japán kibervédelmi politikai munkacsoport közleménye szerint az Egyesült Államok valamennyi kiberbiztonsági programját kiterjeszti Japánra. Az újabb “együttműködésről” Abe Sinzo japán miniszterelnök Washingtonban tett látogatásakor született döntés; a japán kormány szerint Kína és Észak-Korea részéről fokozott fenyegetésnek vannak kitéve, miközben nem tudják olyan gyorsan fejleszteni kibervédelmi rendszereiket, mint az Egyesült Államok. A Pentagon kibervédelmi programjaiban több mint 6000 fő vesz részt, miközben Japán mindössze egy 90 fős munkacsoporttal rendelkezik.
Japán arra készül, hogy 2020-ban Tokióban tartják az Olimpiát, emiatt fokozott fenyegetéseknek vannak kitéve. Az amerikaiakkal folytatott kollaboráció csak ráerősített minderre, két nappal az új együttműködés bejelentése után kiterjedt támadás érte a nyugdíjrendszert, melynek során a támadók közel másfél millió ember személyes adataihoz fértek hozzá.
Az amerikai-japán katonai együttműködés új szintje emellett eltörli azokat a földrajzi korlátokat, melyeket korábban a katonai együttműködés tekintetében felállítottak. Az Egyesült Államok kiterjeszti elektronikai felderítését nem csak Japánra, de ennek részeként a térségben is mind gyakrabban feltűnhetnek az amerikai haditengerészet hajói, különösen azokon a területeken, melyek a térségi országok közt intenzív területi vita tárgyát képezik. Az Egyesült Államok arra ösztönzi a japán kormányt, hogy az kiterjessze saját érdekszféráját mélyen a kínai érdekszférán belülre, így Washington a területi viták kiélezésével próbálja fenyegetésben tartani Kínát mint rivális nagyhatalmat.
Április 6-án az amerikai védelmi minisztérium bejelentette, hogy a flotta kétharmadát kiküldik a Csendes-óceán vitatott hovatartozású régióiba.


http://hidfo.ru/2015/06/washington-elmergesiti-a-teruleti-vitakat/