Irán olaj hidfo.ru
Az Empresa Exterior spanyol napilap szerint ha júniusban visszavonják az Irán elleni nyugati szankciókat, Irán “nagyon jövedelmező piaccá válik a befektetőknek és nyugati magánvállalatoknak”.
A lap kifejti, hogy Irán a Közel-Kelet legnagyobb gazdasági lehetőségekkel rendelkező országa, és más közel-keleti országokkal összehasonlítva elsőszámú energiaexportőr, ezen felül a világ legnagyobb földgáztartalékával, és a világ negyedik legnagyobb olajtartalékával rendelkezik. A lap szerint a szankciók visszavonása esetén a nyugati országok számos energetikai megállapodást kötnének Iránnal, de nem csak az energetika terén születnének együttműködések, hanem a mezőgazdaság terén is, és ennek részeként jelentős nyugati tőke érkezne az országba.
A lap szerint a szankciók feloldásának egyetlen akadálya, hogy Irán azok azonnali visszavonást követeli, miközben a nyugati országok fokozatosan, több lépcsőben vonnák vissza a szankciókat. Irán ugyanis bár hajlandó a kompromisszumra, egyelőre a lehető legkisebb mértékű kompromittálódással akarna megszabadulni az embargótól. Az Empresa Exterior szerint a tárgyalásokon bebizonyosodott, hogy Irán hajlandó elfogadni a nyugati országok feltételeit, ha az a szankciók azonnali visszavonását vonja maga után. A nyugati országok ugyanakkor a szankciók több lépcsőben történő visszavonását akarják kierőltetni. Ez ugyanis lehetővé tenné számukra, hogy ne egy meghatározott feltétel ellenében legyenek elengedve a szankciók, hanem minden egyes újabb szakaszban újabb és súlyosabb feltételeket szabhassanak. Irán így abban az esetben szabadulhatna meg a gazdasági szankcióktól, ha hajlandó teljes mértékben együttműködni a nyugati országokkal.
Amennyiben vissza akarnák fordítani ezt a káros folyamatot, az olyan radikális intézkedések meghozatalát igényelné, amire az iráni vezetés már Ahmadinedzsád idején sem volt hajlandó. A nyugati országoktól függetlenség fenntartása esetén ugyanis teljes mértékben el kellene hagyniuk a dollár használatát, és a megállapodás kezdőfeltételéül szabni, hogy az Európai Unió nem fizethet dollárban és euróban az Iránból vett földgázért. Egy ilyen feltételt azonban olyan biztonságpolitikai intézkedések kellene megelőzzenek, amire Irán nem lesz hajlandó. A kelet-eurázsiai hatalmakkal fokozott együttműködés ugyanis már önmagában kiválthat a nyugati országok részéről egy destabilizációs tevékenységet, és ebben az esetben könnyen véglegessé válna, hogy a szankciókat sem oldják fel, ami Teheránt hosszú távon megfosztaná a nyugati országok részéről várható befektetésektől.
A nyugati befektetőket pedig láthatóan tárt karokkal fogadják Teheránban. 2015 május első hetében amerikai olajipari vállalatok vezetőiből álló delegáció érkezett Teheránba, ahol megbeszéléseket folytattak az olajügyi minisztérium illetékeseivel a kitermelési engedélyek megszerzéséről. Abbasz Seri Mokadam, Irán helyettes olajügyi minisztere az amerikai delegáció látogatása után kijelentette, hogy a nyugati országok feloldhatják a szankciókat, és a közeljövőben megjelennek Iránban a főbb amerikai olaj- és gázipari cégek. A találkozóról akkor a Mehr hírügynökség számolt be. Ezzel körvonalazódik egy olyan együttműködés, melynek részeként az iráni olajat és földgázt amerikai vállalatok fogják kitermelni, cserébe piacot biztosítanak az iráni földgáz számára az Európai Unióban. Április utolsó hetében iráni vezetők megbeszéléseket folytattak Bulgáriában a Nabucco projekt újrakezdéséről, többek között emiatt került sor Szijjártó Péter teheráni látogatására.
A megállapodás hosszú távon bebiztosítaná az Egyesült Államok fennhatóságát Európa felett, és lehetővé tenné, hogy Washington az európai országokat felhasználja Oroszország sakkban tartására; utóbbinak ugyanis mindössze annyi akadálya van, hogy az Európai Unió jelenleg fokozott függésben van az orosz energiahordozóktól, így Washington nem tud közvetlen konfrontációt kikényszeríteni Európa és Oroszország közt.


http://hidfo.ru/2015/05/iranba-aramlik-a-nyugati-toke/