DNK hidfo.ru
A Donbassz régió nem ismeri el a kijevi kormány új alkotmányát, mert azt a Donyeck és Luganszk által megválasztott vezetőkkel egyeztetés nélkül iktatták be. Az Ukrajnától függetlenedő Donyecki Népi Köztársaság néptanácsának szóvivője, Andrej Purgin bejelentése szerint Kijev új alkotmánya nem legitim, és a DNK területén nem érvényes, mivel az elszakadó régiók választott vezetőit nem vonták be az alkotmányozás folyamatába. Ennek megfelelően a DNK hatóságai sem fogják figyelembe venni a Kijevben elfogadott alkotmány rájuk vonatkozó részeit.
A szóvivő szerint Ukrajna az alkotmány megváltoztatására tett egyoldalú lépései azt mutatják, hogy Kijev nem elkötelezett a minszki egyezmény betartása és a tárgyalásokon résztvevő államfők által kötött megállapodások iránt.
Andrej Purgin nyilatkozatában emlékeztetett, hogy Kijev továbbra is háború készülődést folytat, több mint 200 ezer főt mozgósított, és minden lehetséges forrásból fegyvereket vesz. Az erőltetett fegyverkezés mellett több nyugati országból instruktorok érkeztek a országba, ami azt mutatja, hogy Ukrajna egy nagy háborúra készül, a minszki megállapodás betartásában pedig semmilyen előrelépés nem várható.
A politikus hangsúlyozta; bármilyen, az ukrán alkotmány megváltoztatására tett kísérletet a minszki kontaktcsoport keretein belül kell leegyeztetni, az eredmény csak azt követően lehet legitim. Ha Ukrajna a Donbassz régió választott vezetői nélkül folytat alkotmányozást, a minszki megállapodás felhatalmazza a DNK vezetőit, hogy annak eredményét a jövőben is visszautasítsák.

http://hidfo.ru/2015/04/illegitim-az-atlantistak-uj-alkotmanya/