2015. április 8., szerda

Egyetlen roma sem ment el a nemzetközi roma napra Miskolcon

Csendben és üres sorokkal ünnepelte a nemzetközi roma napot a Béke-terem. Egyetlen ember sem volt kíváncsi a példaértékű romákra, akikről a négy film szólt a Művészetek Házában. Az ünnepre azokat is várták, akik előző nap még csokoládétojásért taposták le a rózsatöveket a Szent István téren.

A nemzetközi roma napon, azaz április 8-án négy film vetítésére érkeztünk a Művészetek Háza Béke-termébe. Egyetlen lélek sem ült a sorokban. Pedig olyan dokumentumfilmeket vetítettek, amik romákról szólnak - mindezt ingyenesen.
 
Fotó: Kaderják Csilla

Bíró Tibor, a Cinemis Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója úgy véli, hogy a társadalom perifériáján élőket a művészet és az oktatás által lehet bekapcsolni a vérkeringésbe.

- Azok a filmek, amiket kiválasztottunk erre a napra, olyan emberek életútját mutatták be, akik példaértékűek. Van közöttük elismert színjátszó és rapper is. Ezeket a Miskolci Egyetem kulturális és vizuális antropológia szakos hallgatói készítették. Az alkotásokat a közönség már láthatta a Jameson Cinefesten, mert ott mindig foglalkozunk hasonló tematikájú filmekkel - mondta az igazgató.
 

A jeles szerdai nap a cigányságról szólt. Ezt a napot 1971. óta ünneplik, amikor is első világkongresszusukat tartották London mellett. Akkor lett hivatalos nyelvük, valamint megválasztották maguknak szimbólumaikat is, így himnuszukat és zászlójukat.

A magyar fővárosban számos koncerttel, kiállítással és sporteseménnyel emlékeznek meg az ünnepről. A programsorozathoz kapcsolódott több mint húsz település, közöttük Miskolc is az ingyenes filmvetítéssel.

minap.hu

 


Kapcsolódó:
   Világsátor - Munkahelye lenne a miskolci diplomásoknak
   Miskolc: etnikai tisztogatást említve az EU-tól vár segítséget három cigány szervezet
   Rózsákat tapostak össze, virágágyást tettek tönkre a Szent István téren
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése