OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Történetünk hőse egy egyedülálló hölgy, aki vállalkozóként dolgozott otthon, de a cége tönkre ment, most alkalmi távmunkából él, valamint időközben őstermelő lett. Önellátásra próbál berendezkedni, de érthető, ha az átállás igénybe vesz némi időtUgyanakkor a hölgy igen kreatív, szereti okosan és hasznosan tölteni az idejét. A kosárfonás felettébb érdekelte, hát elment egy tanfolyamra, aztán otthon gyakorolgatott, s alkotásainak fotóit saját weboldalára felrakva, boldogan büszkélkedik velük ismerőseinek. De inkább meséljen ő maga! A kezdetek – 2013
Tavaly nyáron kipróbáltam sok féle kétkezi mesterséget, mert a munkámból megélni már nem tudok, és hát magad uram…. Ha egyedül vagy. Decemberben, – mikor sikerült eladnom az autómat- be tudtam vásárolni anyagokból, amik a fonáshoz szükségesek. Most Húsvétra is készültem, pici tojástartókat készítettem, amiknek az volt számomra a különlegessége, hogy magam találtam ki, hogy kell ezt a kecses formát megfonni. Fel is raktam nektek iziben (a netre), ahogy elkészült az első sikeres darab, és jelentkezett is egy hölgy emailen, hogy ő Brigitta, Balassagyarmaton lakik, és nagyon szeretne 5-öt a kis tojástartókból, el is jönne érte. Másnap el is készítettem neki. 350Ft-ért tettem fel, ebből ugye 200Ft az anyagköltség (peddignád, festékek) és 150 Ft jutott a munkadíjamra, amiben benne van az anyag festése, a forma kitalálása, a kaptafa elkészítése, végül a tojástartó megfonása. Ebből tevődik össze a 350Ft.
Írtam Briginek, hogy ne költsön fölöslegesen benzinre, beviszem én neki Balassagyarmatra, amikor megyek kutyakaját vásárolni. Meg is adtam neki a telefonszámomat, hogy hívjon, amikor ott leszek. Nem hívott…. Ellenben hívott most hétfőn, hogy szerdán eljönne hozzám a kosárkákért, mert neki már késő a csütörtök, amikor én is megyek, elutazik, nem lesz otthon. Mondtam, hogy akkor jöjjön nyugodtan, mert itthon dolgozom, de legyen nagyon óvatos, mert a buszok nem tudnak bejönni a faluba, a nagy havazás miatt. De ő jött a kosárkákért, az ítéletidő ellenére is. A párjával érkezett, kedvesen mosolyogtak, kiválasztották a számukra különleges darabokat (ők mondták így), fizettek, és mentek. Kikísértem őket a kapu elé az autójukig, ahova Brigi berakta a kosárkákat, és mondta, hogy dekoráció lesz belőle. Közben a párja megfordult, a tegeződésről magázódásra váltott, és felmutatta a NAV-os igazolványát.
OLYMPUS DIGITAL CAMERA Ez annyira abszurd, majdnem hangosan felröhögtem! Egy hete hazudozik nekem a lány, majd Salgótarjánban autóba ülnek a lehullott 30 cm-es és az azóta is folyamatosan szakadó hó ellenére, és elautóznak 71 km-ert a 450 Ft-os benzinár mellett, a 350 Ft-ér árult kosárkáimért…. Itt eltöltenek több, mint 2 órát, 8 oldalon keresztül körmölik nekem a jogszabályokat, amik szerint árulhattam volna a kosárkákat.
A pontos nyilvántartás végett elkérik az anyagbeszerzési számláimat, ezzel el is autózik a férfi a hely önkormányzathoz lefénymásolni. Teszi mindezt halált megvető bátorsággal, mert épp fél órával előtte 2 tűzoltóautó mentette ki a helyi buszt, aki időközben mégis megpróbált bemerészkedni a mi kis sózatlan, hegyi utunkra.
(A kiadásom olyan 50 ezer körül lehet kosárka alapanyagra, de nem találtam meg minden számlát….)
Brigi addig körmöli a tényállást…. Mikor visszaérkezik férfi kollégája, közli a lánnyal, hogy kevés ez az 1 oldal, amit leírt, kellenek bizony a pontos törvényi hivatkozások is, ami szerint, árulhatnám a 350 Ft értékű kosárkáimat. Le is ül, fontossága teljes tudatában hívja benti kollégáját, nézze már meg neki a számítógépén, melyek azok a rendkívül fontos paragrafusok, amik semmiképp sem maradhatnak ki ebből a rendkívül fontos jegyzőkönyvből.

Lejegyzetelik, majd elő az újság, és kimásolják nekem belőle a megadott passzusokat. Nem írnám le nektek, de ide felsorolom: Art. 7§, 44§, 45§, 48§, 95§, 98§, 99§ 100§ SZJA tv. 1§ 4§, 6§, 9§, ÁFA tv. 2§, 5§, 6§ . Lehet, hogy kifelejtettem 1-2 törvényt, de bocsássátok meg nekem, ha a 8 apró betűs oldalt nem nyálaztam értük végig.
Még nincs vége! – 2014
2013. április végén a fiam hazajött Angliából, mert leukémiát diagnosztizáltak nála. Sajnos 3 hét alatt el is távozott tőlünk.
Ez idő alatt érkezett meg a drága NAV határozata, miszerint a 350Ft-os kosárkáért 40.000Ft büntetést vagyok köteles nekik fizetni. Tavaly szeptember végén kaptam egy levelet a NAV-tól, hogy teljes körű kivizsgálásnak vetnek alá minden adónemben, ezért igazolásokkal együtt jelenjek meg. Most szerdán érkezett meg a 19 oldalas megállapításuk, amiben tudomásomra hozzák, hogy annyi pénzből nem lehet megélni amennyit keresek, ezért úgy gondolják, továbbra is árusítottam illegálisan a kosárkáimat, és ők kiszámolgatták, mennyit kereshettem. A kitalált adótartozás több százezer forint ÁFA és mindenféle más adónem, és természetesen ezek büntetőkamatai. Tették ezt úgy, hogy kiválasztottak 3 szakmabelit, és megnézték azok bevételeit, és azt átlagolták. Tudjátok, hogy nem árultam azóta, a facebook-os megkereséseket is rendre visszautasítottam.
És a folytatás – 2015
Megjegyzem, a 2013-ban a fiamtól örökölt egymillió forint, jóval több, mint a minimálbérből élő dolgozók éves keresete! Nem beszélve, a közmunkásbérről, ami ennek nagyjából a fele, és a kormánytagok szerint abból bizony meg lehet élni. Azt írják, ez mégsem fedezhette a megélhetésemet. Mi van itt? Földönfutóvá akarnak tenni? És ezt megtehetik? Csak úgy, mert ilyen kedvük van???? Valaki válaszoljon, kérlek szépen benneteket!!!
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
És itt van a lényeg: “A megbízási jogviszony keretein belül végzett tevékenységért kapott jövedelme valószínűleg nem fedezhette megélhetésének alapvető szükségleteit.” Ezek szerint, ha ma Magyarországon valaki vidékre költözik, és önellátásra rendezkedik be, azt így meg lehet hurcolni? Csak azért, mert az ő szavaikkal kifejezve mély szegénységben él? Valóban, nem azért költöztem ide, hogy a pénzt hajkurásszam, hanem azért, hogy élhessek! Olyan nagy bűn ez?Teljes mértékben figyelmen kívül hagyták azokat a tényeket, amiket az észrevételeimben leírtam, hogy Ricsi fiam segített Angliából a 2013. május 2-ig bekövetkezett haláláig, utána pedig több, mint 1 millió forintot örököltem utána, mint nyugdíjpénztári megtakarítás. Ami teljes mértékben adómentes! Leírja, hogy azért kellett kitaláció alapján nekem jövedelmet vélelmezni, mert nem állt rendelkezésükre adat sem bevételről, sem kiadásról. Azért, mert NEM VOLT BEVÉTELEM!!!! Mivel pénzem nincs, fellebbezni sem tudok, mert a fellebbezés 65.695Ft-ba kerülne! Ezért 30 napon belül jogerőre emelkedik, és ha nem fizetem be 15 napon belül az általuk kitalált tartozást, akkor 15 nap múlva végrehajtás alá kerül az ügy.
Mivel pénzem nincs, ügyvédet sem tudok fogadni, de amúgy sem hiszem, hogy a jog nekem adna igazat, ha ilyen törvényeket hozott…
Ötletem sincs, mit tehetnék? Ez azt jelenti, másfél hónap múlva akár ki is lakoltathatnak? Kérlek, adjatok ötleteket, mit lehet ilyenkor tenni!
Itt állok letaglózva, és nem hiszek a szememnek, hogy ilyesmi előfordulhat!

Nos, eddig a hölgy által leírtak. Felmerül bennünk pár kérdés. Hol van a NAV, amikor milliárdos csalásokról hallunk? Hol van a NAV, amikor Győzikék és sok más is húszmilliókkal tartoznak? Hol van a NAV, amikor fehér galléros bűnözők kilopják az emberek szemét? Kérdeznénk még, de tartunk tőle, hogy ezekre sem érkezik majd válasz.
(fullank)