2015. február 14., szombat

Rosszullét és ájuldozás az itélet hallatán! Miként fognak viselkedni a NAGVADAK?! Az országot tönkretevők! Az életfogytiglan és a teljes vagyonelkobzás hallatán! No ott-akkor lesz csak igazán ájuldozás! (Mentő meg nem!)

Súlyos fegyházbüntetéseket szabott ki a Gyulai Törvényszék egy áfacsalással foglalkozó kecskeméti társaságnak, amelynek tagjai papíron utaztatták a gabonát. Azért Gyulán tárgyalták az ügyet, mert a jogász vádlott korábban ügyész volt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen.
Emberölésért sem szoktak ennyit adni – 10 év fegyházbüntetést kapott az elsőrendű, 9 évet a másodrendű, 8 évet a harmadrendű vádlott. Összesen 43 vádlottja volt annak a pernek, amelynek során több mint 80 év szabadságvesztést osztott ki az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék. Mivel a vádlottak egy része az ítélet szerint bűnszervezet tagjaként követte el tettét, ők feltételesen sem bocsáthatók szabadlábra.
A kecskeméti Hírösvény szerint az elsőrendű vádlott, B. István, akit Kecskeméten a fél város csak Cucu néven ismer, Olaszországban alapított egy céget. Ez a vállalkozás magyar cégektől vásárolt gabonát – rendszerint olyanoktól, amelyek maguk is „Cucu” érdekkörébe tartoztak. Az ügyletek csak papíron mentek végbe, az áru közel sem került Olaszországhoz, hanem lábon adták el magyar termelőktől, de az áfát visszaigényelték utána, mintha exportálták volna.
A fővádlottnak hatékony segítői voltak: először is a barátnője, dr. K. Edit, aki a jobb jövedelem reményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen végzett munkáját hagyta ott a gabonaüzlet érdekében. (Őmiatta került Békés megyébe a vádemelés és az ügy tárgyalása.) Aztán egy könyvelő, D. Szilvia, aki a hamis számvitelt végezte. Volt egy tippadó, továbbá egy ruhakereskedő, aki szintén rájött, hogy milyen jó üzlet papíron exportálni és fölvenni rá az áfát. Ő ruhákat „adott el” az elsőrendű vádlott olasz cégének.
Enyhébb büntetést kaptak a gabonatermelő vádlottak. Ők a bíróságon azzal védekeztek, hogy Magyarországon a szabályszerű gyakorlatot folytató gabonakereskedők sokára, vagy egyáltalán nem fizetnek a búzáért. A fővádlottak ezzel szemben készpénzzel, azonnal fizettek. Igaz, tudták, hogy adót csalnak, de így legalább nemcsak elkelt a termésük, hanem az árát is megkapták. A termelők nem minősültek bűnszervezet tagjainak.
A súlyos ítélet hallatán először a másodrendű vádlott, D. Szilvia könyvelő ájult el, miután elhangzott, hogy adócsalás, magánokirat-hamisítás miatt 9 év fegyházbüntetésre ítélte őt a Gyulai Törvényszék, és feltételes szabadlábra sem bocsátható. A bíró mentőt hívott, ők pedig a vádlottat a kórház sürgősségi osztályára szállították – írja a beol.hu.
Amikor rá került a sor, és elhangzott, hogy 6 év fegyházra ítélte a bíróság, továbbá ő sem kerülhet feltételesen szabadlábra, a negyedrendű vádlott, a volt ügyésznő, dr. K. Edit rángatózni kezdett, kapkodta a levegőt. A mentők őt is elvitték a sürgősségi osztályra.
A kiszabott több mint 100 millió forint vagyonelkobzás, illetve pénzbüntetés egy része a vádlottakat sújtja, más része a cégeiket. Csak azokat a vállalkozásokat nem büntették meg, amelyek időközben megszűntek.
(NOL)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése