A brit védelmi minisztérium elismerte, hogy egy magánvállalaton keresztül fegyvereket szállított Ukrajnába, többek között páncélozott harcjárműveket is. A kiszállítást egy 2013-ban kötött szerződésre hivatkozva intézték, és a hatóságok végig felügyelték azt. Az ukrán nemzetbiztonsági bizottság szerint 20 páncélos érkezett meg hozzájuk, további 55 kiszállítása még folyamatban van. Olekszandr Turcsinov szerint ezeket nemsokára hadrendbe állítják.
Hídfő.net.ru | Turcsinov
Turcsinov szerint a harceszközöket fegyverezet nélkül szállítják ki, és Ukrajnába érkezését követően látják el a Nemzeti Gárda által használt eszközökkel. A fegyverszállítás így papíron a "nem-halálos" fegyver kategóriába esik, az ukrán határ átlépését követően viszont nagyon is halálossá válnak.
Nyílt titok, hogy az európai országok már a 2014 februárjában történt kijevi puccs óta fegyverekkel látják el Ukrajnát. A közvetítő cégeket keresztüli eladás eközben lehetővé teszi a diplomáciai bonyodalmak elkerülését; nem közvetlenül egy-egy ország adja el a fegyvereket az ukrán hatóságoknak, hanem több országban bejegyzett magáncégek közbeiktatásával. Így a fegyverszállítások útvonala a civil sajtó számára gyakorlatilag lenyomozhatatlan, és jogi értelemben véve nem adtak el fegyvereket Ukrajnának, mert az ukrán hadsereg papíron csak sokadik vevő az "értékesítési láncban".

http://www.hidfo.net.ru/2015/02/14/brit-vedelmi-miniszterium-elismerte-hogy-tankokat-szallitottak-ukrajnaba