Négyszáz amerikai katonából és több száz fős támogató személyzetből álló kontingenst tervez küldeni az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellen küzdő felkelők kiképzésére az Egyesült Államok – mondta helyi idő szerint csütörtökön Washingtonban a Pentagon szóvivője.
Steve Warren tábornok közölte, az amerikai hadsereg egyelőre nem határozta meg a kiképzési misszió helyszínét, amely várhatóan tavasszal kezdődik majd egy Szírián kívüli területen. Törökország, Katar és Szaúd-Arábia korábban felajánlotta területét a katonai művelethez. A kiképzőprogram Barack Obama amerikai elnök azon több évre szóló tervének része, hogy felvértezze a helyi erőket az Iszlám Állam fegyveresei elleni küzdelemhez, miközben az Egyesült Államok folyamatosan légicsapásokkal támadja a terrorcsoport állásait.
A Pentagon becslései szerint az első évben több mint ötezer besorozott harcost képezhetnek ki, és mintegy tizenötezerre van szükség ahhoz, hogy sikerüljön visszavenni az Iszlám Állam által elfoglalt kelet-szíriai területeket.
Az amerikai kongresszusban ugyanakkor többen bírálták a tervet: úgy vélték, az amerikai hadsereg programja nem segíti elég gyorsan a szíriai ellenzéki erőket, és megkérdőjelezték, hogy elegendő-e a kontingens nagysága a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők és a szíriai felkelők közötti, majdnem négy éve tartó harcok befolyásoláshoz.
A közel-keleti országgal szomszédos Irakba Obama korábban több mint háromezer amerikai katonát küldött, hogy tanácsokkal lássák el és kiképezzék az iraki és kurd erőket.
A Pentagon csütörtöki bejelentése előtt néhány nappal amerikai tisztségviselők a szíriai ellenzéki és civil vezetőkkel vitatták meg a programot Isztambulban.
Egy korábbi felvétel, ahol a Dagadtpofájú az ISIL-vezérekkel szervezkedik! Amerikai és független értékelésekre hivatkozva a The Wall Street Journal csütörtökön arról számolt be, hogy a Szíriában több mint negyedéve megindított amerikai légi csapások sem akadályozták meg az Iszlám Államot abban, hogy az arab országban újabb területekre terjessze ki fennhatóságát. Az újság szerint ez részben annak köszönhető, hogy az Egyesült Államok katonai erőfeszítésit elsősorban Irakra összpontosítja.
A 2011-ben békés tüntetésekkel kezdődött, de azóta véres harcokba torkollt szíriai polgárháborúban az ENSZ adatai szerint mintegy 220 ezer ember halt meg.

(MTI)
Bal-Rad komm: “…az amerikai hadsereg programja nem segíti elég gyorsan a szíriai ellenzéki erőket, és megkérdőjelezték, hogy elegendő-e a kontingens nagysága a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők és a szíriai felkelők közötti, majdnem négy éve tartó harcok befolyásoláshoz.” – És hát ez itt a lényeg! Nem az Iszlám Állam! Amelyet az USA szervezett meg! A derék, és mélyen demokrata vallású John McCain szenátor ügyködésével. Milyen jó is lenne most a haverokat kiképezni, összeboronálni az ISIL fanatikusaival, aztán párezernyi amerikai “kiképzővel” feldúsítva” Asszad ellen fordítani a dagadtpofájú Keresztapa által tető alá hozott Szent Szövetséget?!