Bajban vagyunk, ki akarunk kerülni, ez pártfüggetlenül mindenki érdeke – mondta Iványi Gábor, metodista lelkész, a csoport egyik alapítója. Orbán Viktornak pedig mennie kell.
Jövő vasárnap tartják a Demokratikus Kerekasztal (DEKA) plenáris alakuló ülését. Közvéleménykutatók, politikai kutató intézetek, szociálliberális sajtóorgánumok, közszereplők, gondolkodók és baloldali pártok delegációi a meghívottak. Kérdésünkre elmondták, a nevek még nem nyilvánosak, de “az elit krémje” mind ott lesz.
Keretet akarunk adni az elképzeléseknek, és felszámolni a szekértábor-felfogást – mondta Ferge Zsuzsa, szociológus. De legalábbis rámutatni, hogy ezek a szekértáborok nem állnak olyan távol egymástól – tette hozzá.
Hat munkacsoportban dolgoznak majd a Kerekasztalon: kitörési kérdések, progresszív, haladó jövőkép, demokrácia és jogcsomag, igazságos társadalom, gazdaság talpra állítása és újrailleszkedés a külvilághoz. Egyelőre csak a “stadionépítés helyett számoljuk fel a nyomort” szlogen hangzott el, de azt ígérik, konkrét programot dolgoznak ki, és megmondják, merre van az előre.
Nem csak bal, hanem jobboldali, nemzeti, konzervatív kerekasztalok is előkészületben vannak, két-három héten belül nyilvánosak lesznek.
A konkrét tervek kidolgozása gyorsan végbemegy majd, a március 15-re meghirdetett Nemzeti Egyeztető Fórumon kész programmal akarnak előállni.
“Addigra Orbán Viktornak le kell mondania, vagy félre kell állítani!” – szögezte le Iványi Gábor. Azt is hozzátette, hogy az ország nem Budapest, vidéken is alakulnak csoportok, neten keresztül egyeztetnek majd egymással.
“Az embereket nem nyugtatja meg a propaganda, értelmes párbeszéd kell. Eljött az idő, hogy a hatalom kénytelen legyen lejönni tárgyalni” – tette hozzá.
Szövetségesüknek a webnyilvánosságot nevezték, hogy a rendszerváltással ellentétben az ő legitimitásukat ne kérdőjelezhessék meg később.
(hir24)
Bal-Rad komm: “…Keretet akarunk adni az elképzeléseknek…az elit krémje mind ott lesz…Orbán Viktornak le kell mondania, vagy félre kell állítani!”
-Nagyszerű! Az “elit krémje” majd újólag a magyar társadalom elé vetíti a 25 éve a siker után fiókba tett “a Dolce Vita titkát csak mi tudjuk” című demokrata filmet! A magyar társadalom pedig boldog mosollyal fogja bámulni a rég látott mozit. Mert a Cselszövő, a Keresztapa bukik-oszt’ utána a Kánaán!
Demokratikus Kerekasztal (DEKA) lesz itten kérem! Némi áthallással értelmezhetjük úgy is a dolgot, hogy míg 25 évvel ezelőtt TONNÁKON osztozott a “krém”-mára már csak EGY DEKA amit meg akarnak kaparintani!
Persze a stadionok árát megehetjük! Fél év alatt ha jól belehúzunk el is koptatjuk sajnos! De a “…gazdaság talpra állítása és újrailleszkedés a külvilághoz…”-no ez csak részben sikerülhet. A “külvilághoz” (nyilván itt a nyugati orientáció felfrissítése és bebetonozása a cél!) való “újrailleszkedés az fog menni viharos gyorsasággal! A probléma CSAK A GAZDASÁG talpra állításával lesz! A nyugati külvilághoz való illeszkedés és a MAGYAR GAZDASÁG ÚJBÓLI MEGTEREMTÉSE!-együtt?
Hát ezért mesefilm ez az újra elővett, nekünk-A NÉPNEK SZÁNT-mozi!
A legijesztőbb viszont ebben az egészben az, hogy a szervezkedők észrevettek valami nagyon fontosat: TÚL NAGY MÁR A TÁRSADALMI FESZÜLTSÉG! Robbanásközeli állapot állott elő! (Döbrögiék a rablási vágytól űzve ezt nem észlelik!)
A legfélelmetesebb viszont az, hogy ISMÉT A KRÉM szervezkedik! Riadalmában! Megelőzve a nép szervezkedését!
Így aztán ismét a NÉP NÉLKÜL,(nélkülünk) DE A NÉPRE (azaz ránk) HIVATKOZVA, A NÉP (azaz a mi nevünkben) NEVÉBEN szervezkednek! Az uralmon lévő maffiacsalád ellen!
jelszó
EZ A MI SZÉGYENÜNK ÉS KUDARCUNK! A MAGYAR NÉP SZÉGYENE ÉS KUDARCA! ISMÉT!