Szécsény “koránkelői” ma reggel háromnegyed nyolckor talán úgy gondolhatták, hogy kevesebbet kellett volna inni Szilveszter éjszakán.
Pedig nem a kótyagosság miatt érezhették bizonytalannak a járást! Nógrádban ugyanis földrengéssel köszöntött be a 2015-ös esztendő! A Richter-skála szerint 3,8 magnitúdóval. Leginkább Szécsény lakói érezhették, úgy, hogy “mégis mozog a föld.” Ami nem lehetett megnyugtató érzés.
Azóta folyamatosan érkeznek a telefonhívások a Bakondy-cég nógrádi központi ügyeletére. Sérülésről vagy kárról nincs értesülésünk.


Újabb, a Richter-skála szerint 4.0-ás erősségű földrengés volt 11 óra 45 perckor Nógrád megyében – tájékoztatta a Nógrád megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Angyal Eszter elmondta, hogy Cserhátsurány és Iliny között volt az újabb földmozgás epicentruma. A rengésről folyamatosan érkeznek a lakossági bejelentések.
Hozzátette, hogy a reggeli, 3,9-es erősségű földrengés miatt eddig négy esetben jeleztek károkat. Szécsényben egy épületben a padlóburkolat repedt meg, egy nagylóci és két bátonyterenyei házról pedig vakolat hullott le.