Azért az nem semmi, hogy a You Tube nevű legnagyobb csatorna a mai első számú reklámjában azt a videót reklámozta, ahol az új görög pénzügyminiszter (jobboldali kopasz fiatalember) bejelenti az EU-ban, hogy nem kérnek a cionista „trojkából”, vagyis az:
  • EU bűnözőkből
  • EU Központi Bank bűnözőkből
  • IMF bűnözőkből.
A DW képen az látszik, amikor a görög lefestette, hogy nem kérnek a trojkából, balra az EU-s ürge ahogy fogadta a bejelentést..

A videón azt látni, ahogy beolvas a görög az EU bizottság előtt, majd a végén a mellette lévő szemüveges férfinak kezet nyújtott, de az alig akarta elfogadni.
KÖVESSÜK A GÖRÖG UTAT
A görögök tették a legmerészebb lépést a múlt héten, amikor kirúgták az összeesküvés rabszolga kormányt, és megválasztottak egy olyan vezetést, amely megígérte, hogy véget vet az adósrabszolgaságnak. Az oroszok sem maradtak el sokkal, amikor felvették a kesztyűt, és egy teljes körű hadjáratot indítottak az összeesküvés zsoldos hadserege ellen Kelet-Ukrajnában. Továbbá az összeesküvés rabszolga kormányt a múlt héten megdöntötték Jemenben, mely a szaúd-arábiai olajmezők mellett található, amint a szaúdi Abdullah király meghalt. Az európai bankrendszernek is súlyos zavarai voltak az Európai Központi Bankkal, mely kikényszerítette, hogy több mint egy trillió eurót bocsássanak ki látszólag azért, hogy fellendítsék a gazdaságot, de valójában amiatt, hogy megakadályozzák az európai bankrendszer teljes összeomlását.(ujvilagtudatblog-ból)
ELÉG VOLT A „JUNCKEREKBŐL”
Egyre többen ismerik föl már nálunk is, hogy Amerika és Izrael után az EU a legnagyobb bűnöző, de ez utóbbiak a pénzügyi bűnözéssel akarják leteperni a kis országokat. Első célpontjuk a görögök leverése  volt, s utána jöttünk mi. Most Orbán szeretne jófiú lenni az EU-ban és az oroszoknál is, de ez nem fog menni. Valószínű, hogy Putyin látogatása után tisztább képet látunk Orbán következő lépéseiről.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/hazai-h%C3%ADrekben-elhallgatj%C3%A1k-g%C3%B6r%C3%B6g%C3%B6k-tetteit-az-eu-ellen