Kemény és véres összecsapások folynak Aleppo déli részein, a szír légierő folyamatosan támadja a kannibál terroristák állásait. Egy légicsapásban elpusztult az ISIS egy nagy fegyverraktára, ahol a lőszerek és fegyverek mellett harcjárműveket, tankokat, robbanóanyagokat tároltak. Mivel ilyen összevonva tárolták, feltételezhető, hogy egy esetleges kitörésre készítették volna elő őket. A légicsapás véletlenszerűen történt, és meglepetés eredményt hozott. A robbanások után a hadsereg bevonult az elpusztult területre, és akkor mérték fel, mekkora sikert arattak. Voltaképpen a város egész déli területe mostanra a hadsereg fennhatósága alatt áll. Északon utat nyitottak a reptér irányába, amelyet eredetileg hónapokkal ezelőtt elérni akartak, de a hadművelet nem várt sikerek miatt irányt változtatott a város irányába, mint átkaroló hadművelet.
Háma város környezetében, az azt észak felől övező településeken voltak nagy csaták, itt szintén a légierő diadalmaskodott, amely jelentős veszteségeket okozott a terrorista bandákban. A hírek szerint a banditák elkezdték kivonni erőiket.
Homsz tartományban teljesen felszámolták az olaj és gázlelőhelyek környékén a fegyveres bandákat. A hadsereg egyik fontos feladata lett, hogy a felszabadult területeken biztosítsa a nyersanyag készleteket, mert a nyugatról pénzelt terroristák kiemelt célpontjává váltak. Egyrészt elfoglalni, másrészt okot adni az USA légierőnek a légicsapásra, amelyben így szír infrastruktúrát pusztítanak el.
A határ egyenlőre továbbra is az Eufrátesz vonalán húzódik. Voltak már azon átnyúló támadásai a hadseregnek, de nem jelentős offenzívák. A terroristák azonban Törökország felől, Libanon és Jordánia felől is folyamatosan szivárognak be, így a hadsereg kezén lévő szír területeken belül is folynak a csaták. A terroristák tehetetlenségükben már teljesen a lakosság ellen fordultak. Háma városában 30 iskolás kisgyerek halt meg egy öngyilkos merényletben. Az öngyilkos merénylő behatolt egy általános iskolába, és egy osztályteremben robbantotta fel magát, - a robbanás erejétől az egész épület összedőlt.
Katonai sikert egyedül Daraja város alatti falvakban értek el. Jordánia felől egy újonnan szervezett terrorista alakulat megtámadott három falut. Itt a hadsereg erőhátrányban volt, így visszavonultak, és kimenekítették a lakosságot.
Amerikai bombázások tovább folytatódnak az ISIS állásai ellen. Ezekben a támadásokban - ahogy az amerikai drón támadásokban rendszerint - szinte több civil hal meg, mint valódi célpont. A tegnapi napon három gyermek, és három nő vesztette életét amerikai légicsapásban. A jelentések szerint a drónokkal a terroristák könnyű terepjáróit támadták. Érdekes módon több "mérsékelt" terrorista is célponttá vált - szintén tévedésből. Hasonlóan tévedésből egy amerikai légicsapásban meghalt a mérsékelt terroristák egyik francia robbantási szakértője, David Drugeon.
A szír légvédelmet ért bírálatok miatt, amely szerint képtelenek lelőni az USA repülőgépeit, a szír honvédelmi miniszter engedélyével képeket tesznek közzé a szíriai tulajdonú orosz S-300S rakétarendszerről. Elmondása szerint minden amerikai repülőt lekövetnek, annak útvonalát elemzik, és amint fenyegetést jelentene a szír hadseregre, lelőnék a repülőgépet. De ilyen jellegű támadás eddig egyetlen esetben sem történt. Mivel egy amerikai repülőgép lelövésének világpolitikai következményei lennének, ezért Szíria Moszkvával egyeztet a rakétarendszer felhasználásáról, amely óva intette a szír hadsereget attól, hogy lelőjenek egy amerikai repülőgépet - nyilatkozta Valid Muahalim külügyminiszter.


http://www.hidfo.net/2014/11/07/heves-harcok-aleppo-kornyeken-nyilatkozat-szir-legvedelem-tetlensegenek-okarol