Varsóban tüntetések kezdődtek a délkelet-Ukrajnában zajló agresszió ellen. A tüntetők a parlament épülete előtt gyülekeztek, ahová Oroszország, Belorusszia, Ukrajna, valamint a Donyecki és Luganszki Népi Köztársaság zászlaját vitték.
Hídfő.net | Tüntetés Varsóban
A tüntetők követelték a karhatalmi erőkbe épített szélsőjobboldal agressziójának megállítását délkelet-Ukrajnában, valamint a Donyecki és Luganszki Népi Köztársaság elismerését független országként. A demonstráció célja volt az is, hogy tiltakozzanak a lengyel hadsereg bevetése ellen Ukrajnában.
Jacek Menzsickogo, az Önvédelem párt tagja szerint Lengyelország súlyos hibát követ el azzal, hogy katonai beavatkozást hajt végre Ukrajnában, mert az országnak éppen hogy közelebbi kapcsolatokat kellene építenie Oroszországgal, nem fegyveres harcot folytatni az oroszok ellen.
Menzsicgoko elmondta, hogy Ukrajnában a forradalmat és a jelenleg zajló fegyveres konfliktust is külső erők mozgatják, és az eset kísértetiesen emlékeztet Jugoszlávia felbomlásának forgatókönyvére. "Nem látok semmi okot arra, hogy a katonáink az amerikai érdek szolgálatában legyenek bevetve idegen országban. Ez elfogadhatatlan."
Egy másik tüntető, Dariusz Racskevics elmondása szerint a lengyel média elferdítve közli az ukrán helyzettel kapcsolatos híreket, és egyoldalúan mutatja be a helyzet alakulását, elsősorban arra törekedve, hogy az ukrán híreket Moszkva elleni feszültségkeltésre használja fel.


http://www.hidfo.net/2014/10/05/varsoban-tuntettek-az-ukran-beavatkozas-ellen